Klauzál Gábor Általános Iskola

  
  

Oltyán Lajos igazgató úr 75 éves

Születésnap

Az intézmény 2013 november 11.-én köszöntötte 75-ik születésnapja aklalmából Oltyán Lajos igazgató urat, aki az intézmény megalapítója, valamint 1984-2000-ig vezetője volt. Szakmaiságával, emberi tisztességével, a sport iránti elkötelezett szeretetével olyan irányt jelőlt ki, mely jelentős és a jövőben is iránymutató a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő intézményünk számára.

Az ünnepelteknek boldog születésnapot kívánunk : az intézmény apraja és nagyja

2013. november 11.

Szakmai nap a Nyolcszínvirág Óvodában

2013. november 7-én szakmai napot tartottak Szentesen a Nyolcszínvirág Óvodában. Erre  a programra meghívták a mi iskolánk leendő első osztályos tanítóit is. A foglalkozáson az óvodás csoport több kis mesejelenetet  is bemutatott. A szerepjátékokban nagyon ügyesen, vidáman vettek részt a gyerekek. Az óvónők és tanítók megbeszélhették a gyerekek nevelésével, oktatásával kapcsolatos lehetőségeket, felmerülő nehézségeket.

Koszta József Múzeum múzeumpedagógiai foglalkozás

Október 22.-én iskolánk 6. 7. és 8. osztályos tanulói az 1956-os forradalomra való megemlékezés egyik állomásaként foglalkozáson vettek részt a Koszta József Múzeumban. A színvonalas előadások és bemutatók segítségével a diákok tovább gyarapíthatták ismereteiket.

  • Dr. Korsós Sándor dandártábornok a kihelyezett tablók segítségével ismertette a forradalom kiemelkedő központi eseményeit.
  • Dr. Béres Mária igazgatónő a forradalom helyi eseményeit, emlékeit mutatta be.
  • Pap Barnabás őrvezető PPT előadás tartott a forradalom fegyvereiről, katonai vonatkozásairól.
  • A filmhíradót megtekintve a gyerekek meghallgathatták Nagy Imre védőbeszédét, amit a halálos ítéletének kihirdetése után mondott.
  • Végül az emléklap kiszínezésével a tanulók kézzel fogható emléket vihettek haza magukkal.

Köszönetet mondunk a múzeumnak a jól sikerült múzeumpedagógiai foglalkozásért!

 

Még több fotóhoz klikk a képre!

 

2013. október 22.

Reformációfutás 2013

Reformációfutás eredmények

2013.október 22.

LÁNYOK

 

Név

Osztály

Helyezés

Felkészítő tanár

2002-ben született

1.

Szaszkó Zorka

5.a

2.

Kuruczné Szabó Anikó

2.

Molnár Renáta

5.a

3.

Kuruczné Szabó Anikó

3.

Sülyös Adrienn

5.a

13.

Kuruczné Szabó Anikó

4.

Juhász Viktória

4.b

18.

Kuruczné Szabó Anikó

5.

Csányi Alexandra

4.b

25.

Kuruczné Szabó Anikó

6.

Szűcs Lilla

4.b

26.

Kuruczné Szabó Anikó

7.

Naszádos Erika

4.b

29.

Kuruczné Szabó Anikó

8.

Szebegyinszki Dorina

4.b

30.

Kuruczné Szabó Anikó

9.

Lakatos Laura

4.b

33.

Kuruczné Szabó Anikó

10.

Sipos Andrea

4.a

38.

Kuruczné Szabó Anikó

11.

Schmidt Alexandra

4.b

r.v

Kuruczné Szabó Anikó

12.

Lakatos Barbara

4.b

r.v

Kuruczné Szabó Anikó

13.

Hájas Leila

4.b

r.v

Kuruczné Szabó Anikó

2001-ben született

1.

Újj Zsuzsanna

6.a

7.

Szöllősi Ferenc

2.

Gémes Renáta

6.a

14.

Szöllősi Ferenc

3.

Szikora Evelin

6.a

16..

Szöllősi Ferenc

4.

Komjáti Anikó

6.a

34.

Szöllősi Ferenc

2000-ben született

1.

Lakatos Gabriella

6.b

7.

Kuruczné Szabó Anikó

2.

Tóth Renáta

7.b

18.

Szemerédi Andrea

3.

Kotvics Varga Eszter

7.a

20.

Szöllősi Ferenc

1999-ben született

1.

Bertók Patrícia

8.a

6.

Molnárné Szalai Edit

2.

Szűcs Tímea

8.b

8.

Molnárné Szalai Edit

3.

Fekete Nagy Nikolett

8.a

10.

Molnárné Szalai Edit

4.

Fülöp Kinga

8.b

11.

Molnárné Szalai Edit

5.

Buknicz Anna

8.c

16.

Molnárné Szalai Edit

Fiúk

 

Név

Osztály

Helyezés

Felkészítő tanár

2002-ben született

1.

Urbán István

5.a

2.

Kuruczné Szabó Anikó

2.

Szikora Alex

5.a

8.

Kuruczné Szabó Anikó

3.

Lőrincz Szebasztián

5.b

10.

Kuruczné Szabó Anikó

4.

Sztojka Krisztián

5.c

15.

Szemerédi Andrea

5.

Dögei Sándor

4.b

17.

Kuruczné Szabó Anikó

6.

Józsa Dávid

3.a

r.v

Szöllősi Ferenc

7.

Karasz Márk

3.a

r.v

Szöllősi Ferenc

8.

Petrovics István

4.b

r.v

Kuruczné Szabó Anikó

9.

Vendlóczki Zoltán

3.a

r.v

Szöllősi Ferenc

10.

Benkő Alex

4.b

r.v

Kuruczné Szabó Anikó

11.

Murányi Zoltán

5.b

r.v

Kuruczné Szabó Anikó

2001-ben született

1.

Csáki Dávid

5.c

3.

Szemerédi Andrea

2.

Nagy Kristóf

6.a

4.

Szöllősi Ferenc

3.

Balázs Krisztián

5.c

9.

Szemerédi Andrea

4.

Taskó Levente

5.a

18.

Kuruczné Szabó Anikó

5.

Korbel István

5.c

25.

Szemerédi Andrea

6.

Tolnai Kevin

6.b

29.

Kuruczné Szabó Anikó

7.

Tasi Dávid

6.a

28

Szöllősi Ferenc

8.

Rekettyés Bence

6.b

43.

Kuruczné Szabó Anikó

 

2000-ben született

1.

Péter József

7.b

6.

Szöllősi Ferenc

2.

Púj Ernő

8.c

7.

Molnárné Szalai Edit

3.

Tési Vass Gergely

8.a

8.

Molnárné Szalai Edit

4.

Varga Pál Erik

7.b

9.

Szemerédi Andrea

5.

Molnár Richárd

7.b

11.

Szemerédi Andrea

6.

Pillár Zoárd

7.a

13.

Szöllősi Ferenc

7.

Varga Tamás

7.b

14.

Szemerédi Andrea

8.

Urbán Dominik

7.b

19.

Szemerédi Andrea

9.

Csáki József

8.c

30.

Szemerédi Andrea

10.

Bellér Balázs

7.a

39.

Szöllősi Ferenc

1999-ben született

1.

Hodosán Attila

8.d

8.

Szemerédi Andrea

2.

Török Ádám

8.a

10.

Molnárné Szalai Edit

3.

Bartyik Tamás

8.a

15.

Molnárné Szalai Edit

4.

Gálfi Ádám

7.a

16.

Szöllősi Ferenc

5.

Lévai Krisztián

8.d

24.

Szemerédi Andrea

CSAPAT EREDMÉNYEK

A csapat eredménybe a legjobb 3 tanuló eredménye számított

LÁNYOK

 

Név

Osztály

Helyezés

Felkészítő tanár

2002-ben született

1.

Szaszkó Zorka

4.a

 

II. hely

Kuruczné Szabó Anikó

2.

Molnár Renáta

5.a

Kuruczné Szabó Anikó

3.

Sülyös Adrienn

5.a

Kuruczné Szabó Anikó

2001-ben született

1.

Újj Zsuzsanna

6.a

 

III. hely

Szöllősi Ferenc

2.

Gémes Renáta

6.a

Szöllősi Ferenc

3.

Szikora Evelin

6.a

Szöllősi Ferenc

1999-ben született

1.

Bertók Patrícia

8.a

 

II. hely

Molnárné Szalai Edit

2.

Szűcs Tímea

8.b

Molnárné Szalai Edit

3.

Fekete Nagy Nikolett

8.a

Molnárné Szalai Edit

Fiúk

 

Név

Osztály

Helyezés

Felkészítő tanár

2002-ben született

1.

Urbán István

5.a

 

III. hely

Kuruczné Szabó Anikó

2.

Szikora Alex

5.a

Kuruczné Szabó Anikó

3.

Lőrincz Szebasztián

5.b

Kuruczné Szabó Anikó

2001-ben született

1.

Csáki Dávid

5.c

 

II. hely

Szemerédi Andrea

2.

Nagy Kristóf

6.a

Szöllősi Ferenc

3.

Balázs Krisztián

5.c

Szemerédi Andrea

 

2000-ben született

1.

Péter József

7.b

 

II. hely

Szöllősi Ferenc

2.

Púj Ernő

8.c

Molnárné Szalai Edit

3.

Tési Vass Gergely

8.a

Molnárné Szalai Edit

 

 

Még több fotóhoz klikk a képre!

 

Iskolák közötti verseny eredménye

LÁNYOK

1. Kiss Bálin Református Általános Iskola

2. Szentesi Klauzál Gábor Általános Iskola

3. Forray Máté Általános Iskola

FIÚK

 

1. Koszta József Általános Iskola

2. SZENTESI KLAUZÁL GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA

3. Kiss Bálin Református Általános Iskola

2013. október 22.

Salvador mexiói Peonza Mester bemutatója

Iskolánkban járt Salvador a mexikói Peonza Mester!

A Peonza egy olyan pörgettyű ami egy búgócsigához hasonlít. Egy kötél egyik végén egy karika, a másikon pedig egy csillag van. Rá kell tekerni a kötelet, és a hegyével felfelé kell megfogni aztán eldobni, úgy hogy a csillagot nem engedjük el, miközben 90 fokos szögben elfordítjuk a kezünket.

További képek a Fotóalbumban!

 

 

 

 

 

2013. október 10.

Múzeumi nap a „napfény városában” és Sándorfalván

 

2013. szeptember 18-án verőfényes tavaszi napra ébredtünk. Az iskola elől indultunk autóbusszal Csongrád megye székhelyére, Szegedre. A Tisza-parti parkolást követően a Dóm tér felé vettük az irányt. Megcsodáltuk a Fogadalmi templomot http://www.szegedidom.hu/ , majd az árkádok alatt sétáltunk.

Délelőtt 10-től a Móra Ferenc Múzeum „Egyszer volt…az ősember” c. kiállítását jártuk körbe idegenvezetőnk irányításával http://www.mfm.u-szeged.hu/index.php/852-osember.html , majd a Fekete Ház Rejtélyek, sorsok, múmiák c tárlata várt bennünket. http://www.museum.hu/k/Rejtelyek_sorsok_mumiak_14428

Ezután szinte felüdülést jelentett az Örkény-kiállítás. http://www.museum.hu/k/orkeny_1001_

A kulturális feltöltődés után jóízűen fogyasztottuk el ebédünket a Tisza-parton. Délután fél 3-kor indultunk Sándorfalvára. Itt a Pallavicini kastélyt http://www.vendegvaro-sandorfalva.hu/hu/sandorfalva/pallavicini-kastely.html és a Budai Sándor Emlékházat és Citeramúzeumot tekintettük meg http://www.vendegvaro-sandorfalva.hu/hu/budai-sandor-emlekhaz.html, majd a kastély kávézójában egy szelet sütemény volt a „hab a tortán”…

Kicsit fáradtan, de rengeteg élménnyel a tarsolyunkban érkeztünk meg délután 6 órakor Szentesre.

Köszönet Rácz Lászlónénak a pályázat megírásáért.

További képek a Fotóalbumban!

 

Fári Andrea

Kerekesné Török Mária

Nagy Zsuzsanna

Keresztesné Farkas Erzsébet

 

 

2013. szeptember 18.

Tisza Tó

A természet élménytára Poroszló

2013.szeptember 06-án egy az iskola által nyert pályázat támogatásának köszönhetően 40 fő tanulóval ellátogattunk Poroszlóra a Tisza-Tavi Ökocentrumba, mely Európában egy egyedülálló látványosság. A rendezvényközpont, egy helyen gyűjti össze és tárja látogatói elé a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti kincseit, bemutatva Magyarország második legnagyobb tavának gazdag élővilágát.

Amit láttunk:

  • · A szabadidőparkban: dámszarvas-bemutatót, kormorántelepet, ékszer- és mocsári teknősöket, szitakötő házat, aranysakál-kifutót, háziállat bemutatót.
  • · A főépületben: kétéltű-hüllő kiállítást, terepasztalt, madártávlati képeket, elvarázsolt vízi világot, Európa legnagyobb édesvízi akváriumát, vidraetetést.
  • · A kilátó toronyból gyönyörű látvány nyílt a Tisza-tóra és a Mátrára.
  • · A moziban egy rövid természetfilmet láthattunk 3 dimenzióban.
  • · A vízi sétányt egy kishajóval közelítettük meg. A víz fölött cölöpökre épített 1500 m hosszú pallóúton kényelmes sétával fedeztük fel a Tisza-tó természeti értékeit.

Molnárné Szalai Edit

Még több fotóhoz klikk a képre!

2013. szeptember 06.

Apróka Hét

Klauzálban Macska-hét,
Minden gyermek várja rég.
Végre miénk ez a hét,
Tovább is tarthatna még.

Hangos volt a hétfő reggel a Klauzálban. Borsodi Ágnes tanító néni 19. alkalommal nyitotta meg  az alsó tagozatosok gyermeknapi programsorozatát, az APRÓKA –HETET. Fiúk és lányok cicás, oroszlános, pumás pólóban vidáman énekelték a macska- indulót, harsogták a csatakiáltást. A 3. osztályosok Tihanyiné Erzsike néni vezetésével Lázár Ervin Macska Maki című meséjének bájos kis részletét adták elő. A délelőtt eseménysorozata a gyermekkönyvtárban folytatódott, ahol a macskafélékről hallottunk, láttunk izgalmas, érdekes ismeretterjesztő előadást.

Kedden reggel a zeneiskolába látogattunk el. Megtelt a hangversenyterem iskolánk tanulóival. A hangversenyt kisiskolások adták . A fiatal előadóművészek változatos hangszerek megszólaltatásával, muzsikájukkal ámulatba ejtették a közönséget. Lázas készülődés előzte meg a délutáni eseményeket. A hét egyik legnépszerűbb programja a divatbemutató. Kicsik és nagyobbak izgatottan öltözködtek trendi, hétköznapi és alkalmi ruhákba. Válogatták a ruhákhoz illő kiegészítőket, készültek a sminkek. A gyerekek és a zsűri tetszését évről-évre az alkalmi ruhakollekciók  nyerik el. A bolha-piacra sok árus hozta el megunt játékát, hogy izgalmasabbra cserélje.

Szerdán benépesült az aula faliújságja szebbnél szebb rajzokkal, mesebeli állatokkal. Bizony nem volt könnyű dolga a zsűrinek, hogy a színpompás alkotásokból kiválassza a díjazottakat.

Csütörtökön: irány Budapest!

Az 1. és 2. évfolyam a Közlekedési Múzeumban tekintette meg a közlekedés fejlődését, ezután az Állatkertbe látogatott el.

A 3. és 4. osztályosok kedvét a szakadó eső sem szegte. Sétálva tettük meg az utat a Parlament előtt a Duna- parton, át a Lánchídon, majd Siklóval jutottunk fel a várba. A Sándor Palota előtt megláttuk a díszőrség parádés helycseréjét az őrhelyen. A Hadtörténeti  Múzeumban  Mese és valóság Mátyás királyról címmel  lehettünk részesei egy fantasztikus időutazásnak. A gyerekek felpróbálhatták a korabeli harci kellékeket, kézbe vehették a fegyvereket. A foglalkozás után szikrázó napsütésben csodáltuk meg a Mátyás templomot, a Halászbástyáról pedig Pest szemet gyönyörködtető panorámáját. Sok- sok élménnyel tértünk haza.

Elérkezett az a péntek, az APRÓKA- HÉT utolsó napja. Felhangzott az ismert mondóka: …EZ A HÉT TOVÁBB IS TARTHATNA MÉG. Következett a hét értékelése: FUTÁS, UGRÁS, KERESÉS, UTÁNA A NYERESÉG. A rajzverseny és a divatbemutató győztesei átvehették a díjakat, minden csoport labdákat kapott ajándékba. A gyermek- hét  hatalmas meglepetéssel ért véget. A tanulókat ugráló – vár  várta, ahol mindenki jót játszhatott, ugrálhatott.

Reméljük mindenki jól érezte magát, sok vidám perccel, élménnyel lett gazdagabb.

Jövőre, a 20. Apróka-hét rendezvényeire ismét sok színes programmal várnak benneteket:

A tanító nénik

2013. május 27 – május 29.

Kirándulás a Közlekedési Múzeumba

TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0086 azonosító számú, “Gyermek-LAND” Szentesen elnevezésű pályázat az Új Széchenyi Terv által támogatott Európai Uniós pályázat keretében a szentesi Klauzál Gábor Általános Iskola Kézzel fogható történelem szakkör tagjai a Közlekedési Múzeumban és a Repüléstörténeti kiállításon élőben tekintették meg a szakköri munka során előállított tárgyak eredetieit. A kirándulásra 2013. május 22-én szerdán került sor.

2013. május 22.

KRÉTA rendszer

Étkezés

Rendőrségi prevenciós csomagok

Pályázat 112

Tájékoztató Szülőknek

Óvodai-iskolai szociális segítő tevékenység az iskolában

Az intézményben iskolai szociális segítő:
Horváth Anita.

Fogadóóra helye, ideje az iskolában:
kedd: 08.00-10.30
csütörtök: 14.30-16.30

  1. emelet, 14. terem

Bővebben

Tájékoztató

Tájékoztató az etika óra helyett választott hit -és erkölcstan oktatás megszervezéséről:

Tájékoztató

Iskolapszichológiai ellátás

Hétfő:  12:30 - 13:15 -> Fogadóóra (27-es terem)

________________________________________

Idegen nyelvi mérések eredményei

Gyermekutaztatás szabályai

A tragikus veronai buszbaleset után a Kormány megvizsgálta, hogy szükség van-e a jogszabályok szigorítására. A Kabinet azt szeretné elérni, hogy hasonló tragédiák a jövőben ne fordulhassanak elő. A lehetséges szigorításokról a Kormány  ki kívánja kérni a magyar állampolgárok véleményét. Ennek érdekében internetes konzultációt indított az ügyben, amelyet az alábbi linken érhetnek el:

https://konzultacio.kormany.hu/.

Klauzálos Gyermekekért Alapítvány

Tájékoztató a nyári napközis táborról

Megújult iskolánk honlapja

Elkészült formailag megújult honlapunk. Bízunk benne, hogy látogatóink könnyen eligazodnak majd az új oldalon és kérdéseikre remélhetőleg gyorsan választ találnak.

A régi tartalmak folyamatosan átvételre kerülnek a régi weblapról. Amennyiben mégsem talál valamit, korlátozott ideig elérhető az előző változat is az alábbi képre kattintva:

Nemzeti Tehetség Program