Apróka Hét

2013. május 27 – május 29.

Klauzálban Macska-hét,
Minden gyermek várja rég.
Végre miénk ez a hét,
Tovább is tarthatna még.

Hangos volt a hétfő reggel a Klauzálban. Borsodi Ágnes tanító néni 19. alkalommal nyitotta meg  az alsó tagozatosok gyermeknapi programsorozatát, az APRÓKA –HETET. Fiúk és lányok cicás, oroszlános, pumás pólóban vidáman énekelték a macska- indulót, harsogták a csatakiáltást. A 3. osztályosok Tihanyiné Erzsike néni vezetésével Lázár Ervin Macska Maki című meséjének bájos kis részletét adták elő. A délelőtt eseménysorozata a gyermekkönyvtárban folytatódott, ahol a macskafélékről hallottunk, láttunk izgalmas, érdekes ismeretterjesztő előadást.

Kedden reggel a zeneiskolába látogattunk el. Megtelt a hangversenyterem iskolánk tanulóival. A hangversenyt kisiskolások adták . A fiatal előadóművészek változatos hangszerek megszólaltatásával, muzsikájukkal ámulatba ejtették a közönséget. Lázas készülődés előzte meg a délutáni eseményeket. A hét egyik legnépszerűbb programja a divatbemutató. Kicsik és nagyobbak izgatottan öltözködtek trendi, hétköznapi és alkalmi ruhákba. Válogatták a ruhákhoz illő kiegészítőket, készültek a sminkek. A gyerekek és a zsűri tetszését évről-évre az alkalmi ruhakollekciók  nyerik el. A bolha-piacra sok árus hozta el megunt játékát, hogy izgalmasabbra cserélje.

Szerdán benépesült az aula faliújságja szebbnél szebb rajzokkal, mesebeli állatokkal. Bizony nem volt könnyű dolga a zsűrinek, hogy a színpompás alkotásokból kiválassza a díjazottakat.

Csütörtökön: irány Budapest!

Az 1. és 2. évfolyam a Közlekedési Múzeumban tekintette meg a közlekedés fejlődését, ezután az Állatkertbe látogatott el.

A 3. és 4. osztályosok kedvét a szakadó eső sem szegte. Sétálva tettük meg az utat a Parlament előtt a Duna- parton, át a Lánchídon, majd Siklóval jutottunk fel a várba. A Sándor Palota előtt megláttuk a díszőrség parádés helycseréjét az őrhelyen. A Hadtörténeti  Múzeumban  Mese és valóság Mátyás királyról címmel  lehettünk részesei egy fantasztikus időutazásnak. A gyerekek felpróbálhatták a korabeli harci kellékeket, kézbe vehették a fegyvereket. A foglalkozás után szikrázó napsütésben csodáltuk meg a Mátyás templomot, a Halászbástyáról pedig Pest szemet gyönyörködtető panorámáját. Sok- sok élménnyel tértünk haza.

Elérkezett az a péntek, az APRÓKA- HÉT utolsó napja. Felhangzott az ismert mondóka: …EZ A HÉT TOVÁBB IS TARTHATNA MÉG. Következett a hét értékelése: FUTÁS, UGRÁS, KERESÉS, UTÁNA A NYERESÉG. A rajzverseny és a divatbemutató győztesei átvehették a díjakat, minden csoport labdákat kapott ajándékba. A gyermek- hét  hatalmas meglepetéssel ért véget. A tanulókat ugráló – vár  várta, ahol mindenki jót játszhatott, ugrálhatott.

Reméljük mindenki jól érezte magát, sok vidám perccel, élménnyel lett gazdagabb.

Jövőre, a 20. Apróka-hét rendezvényeire ismét sok színes programmal várnak benneteket:

A tanító nénik

 

KRÉTA rendszer
Étkezés
Rendőrségi prevenciós csomagok
Pályázat 112
Tájékoztató Szülőknek

Óvodai-iskolai szociális segítő tevékenység az iskolában

Az intézményben iskolai szociális segítő:
Horváth Anita.

Fogadóóra helye, ideje az iskolában:
kedd: 08.00-10.30
csütörtök: 14.30-16.30

  1. emelet, 14. terem

Bővebben

Tájékoztató

Tájékoztató az etika óra helyett választott hit -és erkölcstan oktatás megszervezéséről:

Tájékoztató

Iskolapszichológiai ellátás

Hétfő:  12:30 - 13:15 -> Fogadóóra (27-es terem)

________________________________________

Idegen nyelvi mérések eredményei
Gyermekutaztatás szabályai

A tragikus veronai buszbaleset után a Kormány megvizsgálta, hogy szükség van-e a jogszabályok szigorítására. A Kabinet azt szeretné elérni, hogy hasonló tragédiák a jövőben ne fordulhassanak elő. A lehetséges szigorításokról a Kormány  ki kívánja kérni a magyar állampolgárok véleményét. Ennek érdekében internetes konzultációt indított az ügyben, amelyet az alábbi linken érhetnek el:

https://konzultacio.kormany.hu/.

Klauzálos Gyermekekért Alapítvány
Tájékoztató a nyári napközis táborról
Megújult iskolánk honlapja

Elkészült formailag megújult honlapunk. Bízunk benne, hogy látogatóink könnyen eligazodnak majd az új oldalon és kérdéseikre remélhetőleg gyorsan választ találnak.

A régi tartalmak folyamatosan átvételre kerülnek a régi weblapról. Amennyiben mégsem talál valamit, korlátozott ideig elérhető az előző változat is az alábbi képre kattintva:

Nemzeti Tehetség Program