1956-ra emlékeztünk

Már a napokkal ezelőtt feldíszített aula jelezte, hogy ünnepre készülünk. A 4.a és a 4.b osztály gyönyörű dekorációval állított emléket 1956 hőseinek! Köszönjük Busi Gyöngyi, Busa Erika, Garainé Dombi Ildikó és Szilágyi Szilvia tanító néniknek és osztályaiknak az ízléses és szép összeállítást! Október 21-én délelőtt iskolánk felső tagozatosai rendhagyó módon emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról. A Szentesi Koszta József Múzeum munkatársai állítottak össze számunkra színvonalas programot. 4 helyszínen ismerhettük meg a helyi vonatkozású és az országos eseményeket korabeli filmrészletek és érdekes előadások alapján, a kézműves foglalkozáson pedig kis emléktárgyat készítettünk.Köszönjük a Koszta József Múzeum valamennyi dolgozójának a színvonalas programot, s a nap fő szervezőinek, Nagy Zsuzsanna és Kerekesné Török Mária tanárnőnek a munkáját. A múzeumi órák után sorra jártuk Szentes ’56-os emlékhelyeit. Az emlékműnél mécsest gyújtottunk és verset mondtunk, majd fejet hajtottunk Mindszenty József mellszobránál és Dr. Brusznyai Árpád emléktáblájánál..Így adóztunk 1956 mártírjai előtt. Visszatérve az iskolába kicsit még beszélgettünk a 60 évvel ezelőtti eseményekről, a hős hazafiakról. Emléküket megőrizzük!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

KRÉTA rendszer
Étkezés
Rendőrségi prevenciós csomagok
Pályázat 112
Tájékoztató Szülőknek

Óvodai-iskolai szociális segítő tevékenység az iskolában

Az intézményben iskolai szociális segítő:
Horváth Anita.

Fogadóóra helye, ideje az iskolában:
kedd: 08.00-10.30
csütörtök: 14.30-16.30

  1. emelet, 14. terem

Bővebben

Tájékoztató

Tájékoztató az etika óra helyett választott hit -és erkölcstan oktatás megszervezéséről:

Tájékoztató

Iskolapszichológiai ellátás

Hétfő:  12:30 - 13:15 -> Fogadóóra (27-es terem)

________________________________________

Idegen nyelvi mérések eredményei
Gyermekutaztatás szabályai

A tragikus veronai buszbaleset után a Kormány megvizsgálta, hogy szükség van-e a jogszabályok szigorítására. A Kabinet azt szeretné elérni, hogy hasonló tragédiák a jövőben ne fordulhassanak elő. A lehetséges szigorításokról a Kormány  ki kívánja kérni a magyar állampolgárok véleményét. Ennek érdekében internetes konzultációt indított az ügyben, amelyet az alábbi linken érhetnek el:

https://konzultacio.kormany.hu/.

Klauzálos Gyermekekért Alapítvány
Tájékoztató a nyári napközis táborról
Megújult iskolánk honlapja

Elkészült formailag megújult honlapunk. Bízunk benne, hogy látogatóink könnyen eligazodnak majd az új oldalon és kérdéseikre remélhetőleg gyorsan választ találnak.

A régi tartalmak folyamatosan átvételre kerülnek a régi weblapról. Amennyiben mégsem talál valamit, korlátozott ideig elérhető az előző változat is az alábbi képre kattintva:

Nemzeti Tehetség Program