GaLiba-hét a suliban!

GaLiba-hét címmel rendezett beiskolázási hetet iskolánk az elmúlt héten. A programok a szerdai Márton-naphoz kapcsolódtak és a körzetünk nagycsoportos óvodásainak szóltak. Hétfőn helyszínünk az ebédlő volt, ahol sós süteményt, lúdgégét süthettek a kicsik. Emellett óriás társasjátékot játszhattak, puzzle-t rakhattak ki, színezhettek, építőkockázhattak. Másnap kedden a táncé volt a főszerep. Ízelítőt kaphattak az iskolában folyó művészeti nevelésből, hiszen bemutatkozott a társastánc és a néptánc szak. Nemcsak bemutatót nézhettek, de be is kapcsolódhattak a táncokba. Ezután bábjátékkal kedveskedtek a negyedikes báb szakkörös gyerekek az ovisoknak. Csütörtökön kézműves foglalkozás keretében lúdgégét fűzhettek, illetve libát készíthettek a leendő elsős tanító nénik, így Borsodi Ágnes és Págerné Kovács Szilvia, valamint Darabosné Horváth Ildikó és Giláné Oroszi Edit segítségével. A pedagógusok interaktív táblai játékokkal is megismertették a kicsiket és szüleiket is, akik érdeklődéssel fogadták a technika vívmányait. Pénteken a mozgásé volt a főszerep, hiszen a közös bemelegítés után akadálypályát kellett teljesíteni, utána pedig sorversenyen mutathatták meg ügyességüket. A napot tombolahúzás zárta. Minden nap ajándékot kaptak az iskolába ellátogató óvodások, egy foglalkoztató füzettel és egy ajándék libatollal lettek gazdagabbak, no meg persze élményekkel. Reméljük, kedvet kaptak az iskolai élethez.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

KRÉTA rendszer
Étkezés
Rendőrségi prevenciós csomagok
Pályázat 112
Tájékoztató Szülőknek

Óvodai-iskolai szociális segítő tevékenység az iskolában

Az intézményben iskolai szociális segítő:
Horváth Anita.

Fogadóóra helye, ideje az iskolában:
kedd: 08.00-10.30
csütörtök: 14.30-16.30

  1. emelet, 14. terem

Bővebben

Tájékoztató

Tájékoztató az etika óra helyett választott hit -és erkölcstan oktatás megszervezéséről:

Tájékoztató

Iskolapszichológiai ellátás

Hétfő:  12:30 - 13:15 -> Fogadóóra (27-es terem)

________________________________________

Idegen nyelvi mérések eredményei
Gyermekutaztatás szabályai

A tragikus veronai buszbaleset után a Kormány megvizsgálta, hogy szükség van-e a jogszabályok szigorítására. A Kabinet azt szeretné elérni, hogy hasonló tragédiák a jövőben ne fordulhassanak elő. A lehetséges szigorításokról a Kormány  ki kívánja kérni a magyar állampolgárok véleményét. Ennek érdekében internetes konzultációt indított az ügyben, amelyet az alábbi linken érhetnek el:

https://konzultacio.kormany.hu/.

Klauzálos Gyermekekért Alapítvány
Tájékoztató a nyári napközis táborról
Megújult iskolánk honlapja

Elkészült formailag megújult honlapunk. Bízunk benne, hogy látogatóink könnyen eligazodnak majd az új oldalon és kérdéseikre remélhetőleg gyorsan választ találnak.

A régi tartalmak folyamatosan átvételre kerülnek a régi weblapról. Amennyiben mégsem talál valamit, korlátozott ideig elérhető az előző változat is az alábbi képre kattintva:

Nemzeti Tehetség Program