Apróka-Születésnap

A Klauzálban Apróka hét, az mindenkinek jó

És akár minden évszakban több is tartható
A Klauzálban Apróka hét, az bármikor lehet
A lényeg az, hogy tudjon róla minél több gyerek.”

A tanév végéhez közeledve már 21. alkalommal került megrendezésre intézményünkben a szokásos Apróka hét, amely az idén iskolánk fennállásának 30. évfordulójához kapcsolódott. A programok most is sokszínűek voltak.

Kedden délután az iskola tornatermében a szokásos„ Divatbemutató„ Págerné Kovács Szilvia vezetésével, „Csere-bere játékvásár” Szilágyi Szilvia és Garainé Dombi Ildikó koordinálásával, „Horgászverseny” Gila László irányításával, és „1 perc és nyersz” játék Giláné Oroszi Edit és Darabosné Horváth Ildikó vezetésével zajlott. Szerdán Bíró Szabó Ági néni az iskola könyvtárában várta diákjainkat „Születésnap az irodalomban” című foglalkozására. Szintén ezen a napon készítették el az osztályok az iskola 30. születésnapja alkalmából saját szülinapi tortájukat. Csütörtökön kirándulni mentünk. Az elsősök Szegedre a Vadasparkba, a másodikosok Kiskunfélegyházára, a harmadikosok Budapestre, a negyedikesek biciklizni és a szentesi Kaland parkba. Pénteken pedig az Apróka-hét utolsó napján a tornateremben gyűltünk össze egy közös sportversenyre, amit Bálint Ági néni irányított a többi tanító néni segítségével. A „Hét próba” után a rajzverseny, a divatbemutató és a szülinapi torta készítésének győztesei átvehették díjaikat. Zárásképpen Dévay István igazgató úr és Borsodi Ágnes tanító néni átvették az osztályok által készített szülinapi ajándékokat és jókívánságokat a gyerekektől.

Reméljük mindenki jól érezte magát, sok vidám perccel és élménnyel lett gazdagabb.

Köszönjük Ági néni szervező munkáját és kollégák segítségét!

Képek hamarosan…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

KRÉTA rendszer
Étkezés
Rendőrségi prevenciós csomagok
Pályázat 112
Tájékoztató Szülőknek

Óvodai-iskolai szociális segítő tevékenység az iskolában

Az intézményben iskolai szociális segítő:
Horváth Anita.

Fogadóóra helye, ideje az iskolában:
kedd: 08.00-10.30
csütörtök: 14.30-16.30

  1. emelet, 14. terem

Bővebben

Tájékoztató

Tájékoztató az etika óra helyett választott hit -és erkölcstan oktatás megszervezéséről:

Tájékoztató

Iskolapszichológiai ellátás

Hétfő:  12:30 - 13:15 -> Fogadóóra (27-es terem)

________________________________________

Idegen nyelvi mérések eredményei
Gyermekutaztatás szabályai

A tragikus veronai buszbaleset után a Kormány megvizsgálta, hogy szükség van-e a jogszabályok szigorítására. A Kabinet azt szeretné elérni, hogy hasonló tragédiák a jövőben ne fordulhassanak elő. A lehetséges szigorításokról a Kormány  ki kívánja kérni a magyar állampolgárok véleményét. Ennek érdekében internetes konzultációt indított az ügyben, amelyet az alábbi linken érhetnek el:

https://konzultacio.kormany.hu/.

Klauzálos Gyermekekért Alapítvány
Tájékoztató a nyári napközis táborról
Megújult iskolánk honlapja

Elkészült formailag megújult honlapunk. Bízunk benne, hogy látogatóink könnyen eligazodnak majd az új oldalon és kérdéseikre remélhetőleg gyorsan választ találnak.

A régi tartalmak folyamatosan átvételre kerülnek a régi weblapról. Amennyiben mégsem talál valamit, korlátozott ideig elérhető az előző változat is az alábbi képre kattintva:

Nemzeti Tehetség Program