Klauzál Gábor Általános Iskola

  
  

Beszabadultunk, és másodikok lettünk!

“Szabadulj be a Borosba” címmel vidám vetélkdőt rendezett március 17-én a Boros Sámuel Technikum. 22 általános iskolás csapat nevezett Szentesről, Csongrádról és a környező településekről. A vidám vetélkedő lehetőséget biztosított a gyerekeknek, hogy megismerjék a Borosban folyó munkát, bepillantsanak a mindennapi életbe, képet kapjanak az intézmény hangulatáról, közösségi életéről. Elsősorban logikai, ügyességi, kreativitást igénylő feladatokat kellett megoldaniuk a 3-5 fős csapatoknak. Nagy örömünkre iskolánk Rejtély Rt. nevű csapata a II. helyen végzett. A csapat tagjai: Losonczi Julianna, Vincze Anna Kata és Roszik Zsombor 8.a, Baráth Kiara és Nagy Dorina 8.b osztályos tanulók. Szeretettel gratulálunk ehhez a nagyszerű eredményhez a diákoknak és a két osztályfőnöknek, Nagy Zsuzsanna tanárnőnek és Borbás István tanár úrnak.(A képről hiányzik Baráth Kiara)

Dia és Fanni sikere az országos döntőben

2022. március 17-18-ánrendezték Bonyhádon a Lotz János szövegértési és helyesírási verseny országos döntőjét. Az ország legjobb 30 hetedikes diákja mérte össze tudását az egyik legkomplexebb és legnehezebb versenyen. Először egy tollbamondást írtak a diákok, majd következett a szövegértésből és nyelvtani részből álló feladatsor. Az eredményhirdetésre szombaton került sor. Pap Diána Flóra országos 8., Hajnal Fanni 13. helyezést ért el. Mindketten a 7.a osztály tanulói, felkészítő tanáruk: Dr. Keresztesné Farkas Erzsébet. Szívből gratulálunk!

Petőfi szavalóverseny

Értesítjük a versenyben érintett partnerintézményeket, hogy a 2022. márciusára tervezett megmérettetések a pandémia okozta bizonytalan helyzet miatt nem kerülnek megrendezésre.

Mindenki megértését tisztelettel köszönjük!

MEGYEI DÖNTŐBEN DIA ÉS FANNI!

A Lotz János szövegértési és helyesírási verseny megyei döntőjébe jutott Hajnal Fanni és Pap Diána Flóra. Mindketten a 7.a osztály tanulói. Szeretettel gratulálunk nekik, és további sok sikert kívánunk. Felkészítő tanáruk: Dr. Keresztesné Farkas Erzsébet

DIA SIKERE!

Iskolánk tanulója,
Pap Diána Flóra a Pollák Antal járási informatikaversenyen 6. helyezett lett. Felkészítő tanára: Urbancsok Győző.
Szeretettel gratulálunk mindkettőjüknek.

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐBEN ISKOLÁNK FUTSALCSAPATA!

Ma délelőtt rendezték Makón a Futsal Diákolimpia IV. korcsoportjának megyei döntőjét. Karantén és egyéb egészségügyi problémák miatt iskolánk csapata 5 fővel utazott el a „hagyma városába”. Ez azt jelentette, hogy cserejátékos nem állt Szöllősi Ferenc testnevelő-edző rendelkezésére. A fiúk azonban mindent beleadtak, szívvel-lélekkel küzdöttek, és a megyei döntő 2. helyezettjeként bejutottak az országos elődöntőbe. A csapat tagjai. Mihály Róbert, Lakatos Bence, Józsa Tamás, Horváth Iván és Horváth János. Szeretettel gratulálunk a csapatnak és Feca bá’-nak! Hajrá, Klauzál! Eredmények: Klauzál – Makó: 7:1, Klauzál – Röszke: 2:2 (büntetőkkel vereség), Klauzál – Szeged: 4:1

KRÉTA rendszer

Étkezés

Rendőrségi prevenciós csomagok

Pályázat 112

Tájékoztató Szülőknek

Óvodai-iskolai szociális segítő tevékenység az iskolában

Az intézményben iskolai szociális segítő:
Horváth Anita.

Fogadóóra helye, ideje az iskolában:
kedd: 08.00-10.30
csütörtök: 14.30-16.30

  1. emelet, 14. terem

Bővebben

Tájékoztató

Tájékoztató az etika óra helyett választott hit -és erkölcstan oktatás megszervezéséről:

Tájékoztató

Iskolapszichológiai ellátás

Hétfő:  12:30 - 13:15 -> Fogadóóra (27-es terem)

________________________________________

Idegen nyelvi mérések eredményei

Gyermekutaztatás szabályai

A tragikus veronai buszbaleset után a Kormány megvizsgálta, hogy szükség van-e a jogszabályok szigorítására. A Kabinet azt szeretné elérni, hogy hasonló tragédiák a jövőben ne fordulhassanak elő. A lehetséges szigorításokról a Kormány  ki kívánja kérni a magyar állampolgárok véleményét. Ennek érdekében internetes konzultációt indított az ügyben, amelyet az alábbi linken érhetnek el:

https://konzultacio.kormany.hu/.

Klauzálos Gyermekekért Alapítvány

Tájékoztató a nyári napközis táborról

Megújult iskolánk honlapja

Elkészült formailag megújult honlapunk. Bízunk benne, hogy látogatóink könnyen eligazodnak majd az új oldalon és kérdéseikre remélhetőleg gyorsan választ találnak.

A régi tartalmak folyamatosan átvételre kerülnek a régi weblapról. Amennyiben mégsem talál valamit, korlátozott ideig elérhető az előző változat is az alábbi képre kattintva:

Nemzeti Tehetség Program