Nagy Vagy! – elődöntő

2011. május 8.

Május 8-án a Klauzál Gábor Általános Iskola csapata második alkalommal utazott Budapestre, hogy a TV2 vasárnap délelőtti műsorában összemérje erejét az ország többi iskolájával.

Az elődöntőt egy hónappal ezelőtt izgalmas vetélkedésben megnyerte a csapat, ezért nagy várakozás előzte meg az újabb megmérettetést. Az nyilvánvaló volt, hogy egy újonc csapattól már a középdöntőbe jutás is nagy eredmény , így a várakozásoknak megfelelően a középdöntőben elért 4. helyezés igazán jó teljesítmény. A felkészítők és a tanulók is várják a következő lehetőséget, hiszen már pontosan tudják azt is, mi vár rájuk legközelebb, ez pedig a siker egyik kulcsa.

Az intézmény köszönettel tartozik a HUNGERIT-nek, személyesen Magyar József úrnak, aki segítette a csapat és a kísérők utaztatását, ahogyan mondani szokás, nélküle nem jöhetett volna létre ez a kiváló eredmény, mely segítette a város hírnevének öregbítését is az egész országban.

Végül a címben jelzettek szerint kimondhatjuk a résztvevők és felkészítők felé: Nagy Vagy! Egyúttal a közösség egésze nevében köszönetünket fejezzük ki feléjük, és kívánjuk nekik, hogy általuk is legyenek még ilyen büszke időszakaink!

A fotókat Vidovics Ferenc készítette.

KRÉTA rendszer
Étkezés
Rendőrségi prevenciós csomagok
Pályázat 112
Tájékoztató Szülőknek

Óvodai-iskolai szociális segítő tevékenység az iskolában

Az intézményben iskolai szociális segítő:
Horváth Anita.

Fogadóóra helye, ideje az iskolában:
kedd: 08.00-10.30
csütörtök: 14.30-16.30

  1. emelet, 14. terem

Bővebben

Tájékoztató

Tájékoztató az etika óra helyett választott hit -és erkölcstan oktatás megszervezéséről:

Tájékoztató

Iskolapszichológiai ellátás

Hétfő:  12:30 - 13:15 -> Fogadóóra (27-es terem)

________________________________________

Idegen nyelvi mérések eredményei
Gyermekutaztatás szabályai

A tragikus veronai buszbaleset után a Kormány megvizsgálta, hogy szükség van-e a jogszabályok szigorítására. A Kabinet azt szeretné elérni, hogy hasonló tragédiák a jövőben ne fordulhassanak elő. A lehetséges szigorításokról a Kormány  ki kívánja kérni a magyar állampolgárok véleményét. Ennek érdekében internetes konzultációt indított az ügyben, amelyet az alábbi linken érhetnek el:

https://konzultacio.kormany.hu/.

Klauzálos Gyermekekért Alapítvány
Tájékoztató a nyári napközis táborról
Megújult iskolánk honlapja

Elkészült formailag megújult honlapunk. Bízunk benne, hogy látogatóink könnyen eligazodnak majd az új oldalon és kérdéseikre remélhetőleg gyorsan választ találnak.

A régi tartalmak folyamatosan átvételre kerülnek a régi weblapról. Amennyiben mégsem talál valamit, korlátozott ideig elérhető az előző változat is az alábbi képre kattintva:

Nemzeti Tehetség Program