Nagy Vagy! továbbjutás

Április 7-én iskolánk selejtezőt játszott a TV2  által szervezett, NAGY VAGY című játék 5. selejtezőjében. Beszámolni az eseményekről viszont csak most tudunk, hisz már túl vagyunk tv felvételen, amely múlt vasárnap került adásba. Klauzál csapata hajnal 6 kor kelt útra hogy Budaörsre érjen és a vizes feladatokkal megkezdje kivívni az előzetesen kitűzött célt, miszerint továbbjusson a következő körbe. Ha nehezen is, de a végére sikerült. Egész nap folyamán kitűnően játszott és küzdött a csapat, aminek meg is lett az eredménye. Csapatunk már rutinosnak számít a vetélkedőben, hisz már negyedik felvonás ez az iskolánk történelmében. Ismét FEHÉR volt a színünk, de más a szponzorunk. Az eddig  megszoktakhoz képest még lényeges változás volt, hogy most GÖRÖG ZITA VOLT A CELEBÜNK. A vizes játékokkal kezdődött a vetélkedő, ami a várakozásnál is jobban sikerült az első és második játékot a vízben fölényesen megnyertük, majd a harmadik játékban is dobogón végzett a gárda. Mire átköltöztünk a szárazföldi játékok helyére, addigra torony magasan vezettük csoportunkat. Az előny talán túlságosan is megnyugtatta a csapatot, bár az első két játék még úgy ahogy sikerült, a 3 helyen végeztünk, utána két játékban is a mezőny hátsó régiójában kaptunk besorolást. Magunknak tettük nehézzé a verseny végét, amit izgalmak és feszültséggel telve vártuk. Hál istennek volt egy olimpiai kvíz játék, amit hibátlanul teljesítettünk,így még mindig az élről vártuk a döntő játékot. Ahogy eddig már a Nagy Vagy sorozatban mindig, a finálé sosem volt a kedvencünk és ezután sem lesz. Ismét nem volt szerencsénk ebben a szakaszban. De Fortuna velünk volt és az eleji sikerek elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy tovább jussunk és megszerezzük holtversenyben a második helyet.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Szentesi Városi Strandfürdőnek, hogy lehetőséget biztosított a vizes feladatok kellő gyakorlásához. Köszönet illeti Szentes város Önkormányzatát, hogy támogatta iskolánk utaztatását.

Óriási Köszönet GÖRÖG ZITÁNAK, hogy maximális odaadással segítette csapatunkat a minél jobb helyezés eléréséért. Örök hála 3 kiváló felnőtt sportolónknak, Gálfi anyunak, Kollár apunak és Lukács Adriennek.

Csapat tagjai:

  • Gálfi Petra (4.a)
  • Tasi Dávid (4.a)
  • Halmai Klaudia (8.c)
  • Szaszkó Dominik (8.a)
  • Török Roland (8.a)
  • Görög Zita
  • Szabó Bettina
  • Lukács Adrienn
  • Kollár Zoltán „VETERÁN”
  • Szöllősi Ferenc
  • Tartalék: Hodosán Vanessza (8.a)
  • Légrádi Gergő (6.a)

 

Ezúton szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik szurkoltak és szurkolnak értünk. Reméljük sikerült kellően jól szerepelnünk mind a Klauzál Gábor Általános iskola és mind Szentes város nevében.

Gratulálok a csapatnak a továbbjutáshoz és folytatás MÁJUS 13-án VASÁRNAP TV2 ELŐDÖNTŐ!!!!!!!!!

A műsor felvétele a videótárban tekinthető meg.

2012. május 3.

KRÉTA rendszer
Étkezés
Rendőrségi prevenciós csomagok
Pályázat 112
Tájékoztató Szülőknek

Óvodai-iskolai szociális segítő tevékenység az iskolában

Az intézményben iskolai szociális segítő:
Horváth Anita.

Fogadóóra helye, ideje az iskolában:
kedd: 08.00-10.30
csütörtök: 14.30-16.30

  1. emelet, 14. terem

Bővebben

Tájékoztató

Tájékoztató az etika óra helyett választott hit -és erkölcstan oktatás megszervezéséről:

Tájékoztató

Iskolapszichológiai ellátás

Hétfő:  12:30 - 13:15 -> Fogadóóra (27-es terem)

________________________________________

Idegen nyelvi mérések eredményei
Gyermekutaztatás szabályai

A tragikus veronai buszbaleset után a Kormány megvizsgálta, hogy szükség van-e a jogszabályok szigorítására. A Kabinet azt szeretné elérni, hogy hasonló tragédiák a jövőben ne fordulhassanak elő. A lehetséges szigorításokról a Kormány  ki kívánja kérni a magyar állampolgárok véleményét. Ennek érdekében internetes konzultációt indított az ügyben, amelyet az alábbi linken érhetnek el:

https://konzultacio.kormany.hu/.

Klauzálos Gyermekekért Alapítvány
Tájékoztató a nyári napközis táborról
Megújult iskolánk honlapja

Elkészült formailag megújult honlapunk. Bízunk benne, hogy látogatóink könnyen eligazodnak majd az új oldalon és kérdéseikre remélhetőleg gyorsan választ találnak.

A régi tartalmak folyamatosan átvételre kerülnek a régi weblapról. Amennyiben mégsem talál valamit, korlátozott ideig elérhető az előző változat is az alábbi képre kattintva:

Nemzeti Tehetség Program