Megyei matematika verseny összesítő 2019

 

Május 7-én sikeres lezajlott iskolánkban a 3. osztályosok megyei matematika versenye. Az intézményünk több évtizede szervezi ezt a rangos rendezvényt, melyre idén is 33 diák jutott be a térségből. A feladatokat Őze Tímea és Szilágyiné Bugya Márta intézményvezető-helyettesek állították össze. Őze Tímea

intézményvezető-helyettes köszöntője és Koncz Rebeka 3. b osztályos tanuló szóló éneklése után 60 perc állt a gyerekek rendelkezésére, hogy megoldják a 6 feladatból álló feladatsort. Amíg az iskola tanítói javítottak, a versenyzők uzsonnáztak és kézműveskedtek. Az eredményhirdetésen az első 5 helyezett

könyvjutalomban részesült. Minden diák apró ajándékkal, és reméljük hasznos tapasztalatokkal tért haza. Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő pedagógusoknak is!

 

Hely. Név Település Iskola Felkészítő
1. Juhász Konrád Makó Kálvin Téri Ref. Ált. Isk. Vörösné Hős Erika
2. Gönczi Botond Makó Kálvin Téri Ref. Ált. Isk. Vörösné Hős Erika
3. Varga Péter Szentes Szentesi Koszta József Ált. Isk. Grecsóné Ambrus Edit
4. Szitás Ábel Csongrád Nagyboldogasszony K. Ált. Isk. Georgiádes Márta
5. Nothof Bence Szeged Algyői Fehér Ignác Ált. Isk. Tóthné Molnár Ágota

 

Az összesítő az alábbi linken tekinthető meg:

 

Megyei összesítő 2019.

KRÉTA rendszer
Étkezés
Rendőrségi prevenciós csomagok
Pályázat 112
Tájékoztató Szülőknek

Óvodai-iskolai szociális segítő tevékenység az iskolában

Az intézményben iskolai szociális segítő:
Horváth Anita.

Fogadóóra helye, ideje az iskolában:
kedd: 08.00-10.30
csütörtök: 14.30-16.30

  1. emelet, 14. terem

Bővebben

Tájékoztató

Tájékoztató az etika óra helyett választott hit -és erkölcstan oktatás megszervezéséről:

Tájékoztató

Iskolapszichológiai ellátás

Hétfő:  12:30 - 13:15 -> Fogadóóra (27-es terem)

________________________________________

Idegen nyelvi mérések eredményei
Gyermekutaztatás szabályai

A tragikus veronai buszbaleset után a Kormány megvizsgálta, hogy szükség van-e a jogszabályok szigorítására. A Kabinet azt szeretné elérni, hogy hasonló tragédiák a jövőben ne fordulhassanak elő. A lehetséges szigorításokról a Kormány  ki kívánja kérni a magyar állampolgárok véleményét. Ennek érdekében internetes konzultációt indított az ügyben, amelyet az alábbi linken érhetnek el:

https://konzultacio.kormany.hu/.

Klauzálos Gyermekekért Alapítvány
Tájékoztató a nyári napközis táborról
Megújult iskolánk honlapja

Elkészült formailag megújult honlapunk. Bízunk benne, hogy látogatóink könnyen eligazodnak majd az új oldalon és kérdéseikre remélhetőleg gyorsan választ találnak.

A régi tartalmak folyamatosan átvételre kerülnek a régi weblapról. Amennyiben mégsem talál valamit, korlátozott ideig elérhető az előző változat is az alábbi képre kattintva:

Nemzeti Tehetség Program