Előző
6. oldal

bukkan fel. Mindössze egyetlen, szíjon forgatott csont ostorbuzogány sorolható még a fegyverzethez, az pedig valószínű, hogy fanyelű vas- vagy bronzbuzogányt mind a sírokban, mind a kortársak emlékezéseiben mutatkozó hiányuk alapján egyáltalán nem használtak. Mivel harcosaik nem voltak, a málhás szekerek hajtóin kívül az egész sereg lovon haladt, de követte "őket nagy csapat ló, mén és kanca is, részint táplálékul és tejivás végett, részint pedig a sokaság látszatának keltése végett" -írta Bölcs Leó,a vezetéklovak tömegére utalva. Bár halottaik mellé csak a ló fejét és lábait tartalmazó, esetleg szalmával kitömött bőr kötegét fektették, lovaik e csontmaradványaik alapján is meghatározható, kis és száraz fejű, tüzes szemű, száraz csánkú és acélos izmú, eleven, tüzes, és átlagban csak 1,40 m marmagasságú, patkolatlan állatok voltak, rendkívül célszerű szerszámzattal. A nyereg és a nyeregtakaró a földben csaknem nyomtalanul megsemmisül, de László Gyulának az egykori pásztornyergek alapján készített rekonstrukcióját az újabban lelt fém-, vagy csontlemez kápaborítások, veretek tovább finomíthatóan igazolták. A nyereg rögzítő szíjai közül a ló hasát átfogó hevedert sohasem, a szügyelőt és a farhámot, valamint aló fejének szíjazatát csak ritkán, s inkább az előkelő vitézek díszes felszerelésében terhelték meg, övveretekhez hasonló, vagy sajátságos alakú, teli és kivágásos, tehát sallangozható fémveretek, levél alakú, sőt bajelhárító csörgős csüngők felesleges súlyával, néha átlyukasztott fémlemezkéket, ritkábban pedig zsákmányolt érmék sorozatát erősítették fel rájuk. Általában azonban mind a nyerget, mind a szíjazatot elpusztítja az idő, s a hajdani lószerszámot többnyire a zabla, kengyelpár, hevedercsat hármassága jelzi. A formák változatai roppant célszerűségről tanúskodnak, de készítőik mindig megtalálták a díszítés lehetőségeit is. Sarkantyút nem használtak, lovukat keleti módra, térddel vagy sarokkal, s ha kellett lovaglókorbáccsal ösztökélték. Bár összecsapásaik során gyakran zsákmányolhattak ellenfeleik fegyverzetéből, temetkezéseikben ennek alig van nyoma. Többször felmerült a gondolat, hogy az egyszerűbb harcosok, inkább a 10. század utolsó negyedétől keltezett kardjainak egy része még a kalandozások korából való, de ezt máig sem sikerült bizonyítani.