Előző

3. oldal

Következő

Az egyenlő szárú, talpas kereszt a Szulák vidéki temető kurgánjának falába vésett és az ott épült templomok keresztjeinek mása. A tarsolylemez keresztje a sztyeppi és észak-kaukázusi keresztkultusz példáihoz hasonlóan védő, oltalmazó funkciót töltött be.
A hivatalos keresztény térítések mellett az Iránban pártfogolt eretnek nesztoriánusok tanítása és az iráni eredetű, de ott a 4. századtól üldözötté vált manicheizmus is terjedt, főleg a Kaszpi-tengertől keletre élő népek körében.
Szinkretikus vallások és a nem hivatalos kereszténység térítői a Kaukázustól északra fekvő sztyeppen is tevékenykedtek. A keresztkultusz pogánysággal vegyült eszméi valószínűleg nesztoriánus és manicheus hatásra mennek vissza. A kereszt csodatévő erejébe vetett hiedelem Közép-Ázsiában is terjedt. Merv nesztoriánus püspöke 644 táján egy török fejedelmet és népét akarta megtéríteni. A fejedelem azzal a feltétellel vállalta a kereszténységet, ha a püspök a sámánokét felülmúló csodatételre vállalkozik. A püspök a kereszt felmutatásával elűzte a sámánok démonjait. E csoda hatására a fejedelem és népe felvette a nesztoriánus kereszténységet. A vallás megválasztása, valamilyen próbatétel útján, a kazárokkal és a kijevi oroszokkal kapcsolatban is felbukkan. Az e kategóriába tartozó mondai történetek hátterében nemcsak vándor irodalmi, illetve szájhagyomány, hanem a több vallás közüli választásnak valóságos lehetősége állt.
z egyenlő szárú kereszthez, mint oltalmazó jelképhez fűződő hiedelmek eredetükre nézve a nap kultuszára, az újkőkori földművesek termékenységi hiedelmeire mennek vissza.
A keresztnek ilyen értelmű alkalmazása a Kaukázusban és a hozzá északról csatlakozó síkságon a bronzkortól igazolt. A keresztény térítésekkel a naptisztelet ősi jelképe új értelmezéssel gazdagodott. Hasonló változáson ment át sok egyéb ősi mágikus jelkép, így az emberi kéz ábrázolása is. Az utóbbi eredetileg pogány hiedelemmel kapcsolatos, viszont a kézrátétellel egy időben elmondott áldás a keresztény szertartás fontos eleme. A kaukázusi népek körében máig ható erkölcsi előírás minden síremléknek kézzel érintése és az elhunyt emlékének megáldása.