Előző
51. oldal

magyarok által feladott Felső-Morvaországon át benyomulhatott a viszályának központjába, Krakkóba.
Magyar politikájában Ottó leszámolt az életképtelennek bizonyult "Karoling Pannonia" visszaszerzésének gondolatával, és a fennálló Magyarországot úgy fogta fel, mint Avaria, Avarország folytatását. Ezt a felfogást világosan tükrözi a szász dinasztia történetíróinak, Widukindnak es Thietmárnak a szóhasználata, akik a 10. század utolsó harmadában újból elkezdték a magyarokat Ungarii - Ungri helyett avaroknak nevezni, s még inkább Piligrim passaui püspök Avaria megjelölése, amelyet a magyar püspöksóg megszerzésének jogcíméül használt. Az avar-magyar kontinuitás gondolata a német udvar felfogásában a 12. századig kimutatható, amikor az egyik császári írnok a magyarokat a Nagy Károlytól elszenvedett vereségre figyelmeztette.
Ha az mtugsburgi csata sem demográfiailag, sem katonailag nem jelentett katasztrófát a magyarság számára, akkor mi az oka annak, hogy a kalandozások nyugat felé teljesen abbamaradtak. Liudprand szerint a magyarok a vereség óta "moccanni sem mernek". A vereség lélektani hatása ugyanis sokkal nagyobb volt, mint demográfiai és gazdasági következményei. Ennek oka pedig a honfoglaló magyarok hitvilágában rejlik, amely lényegesen eltért a keresztény ideológiától, s még inkább korunk racionális szemléletétől.
Az ősmagyarok a halálon túli életet ugyanolyan realitásnak tartották, mint az evilági életet. Ügy vélték, hogy a halott átmegy egy másik létező világba. Ezért kellett a halott mellé útravalót adni, ételt és italt, a vitéznek fegyvereit is és lovát - vagy legalábbis lovának bőrét a fejjel és a lábcsontokkal -‚ az előkelőnek pedig méltósága jelvényeit Is. A túlvilág mindamellett nem különült a teljesen az élők világától; nemcsak át lehetett menni oda halott állapotban, hanem a táltosoknak megadatott, hogy érintkezzenek az odaát levőkkel, sőt, az odaát levők befolyásolhatták az itteniek életét. a halottak veszedelmet is hozhattak az élőkre, természeti csapást, betegséget, bajt okozhattak. Sok mindent, aminek közvetlen okát nem ismerték, a halott bosszújának tulajdonítottak. A halott mindenekelőtt akkor "járt vissza", és "állt bosszút", ha a temetéskor nem kapta meg az útravalót.