Előző

32. oldal

Következő

Az időközben atyai trónját elfoglalt Konstantin császár nem csupán intellektuális érdeklődéssel fordult a magyarok felé, hanem - meggyőződve a szerződéseket betartó magyar fejedelemség stabilitásáról - be akarta vonni a magyarságot a görög rítusú keresztény népek családjába.
Egy bizánci keresztény hitre tőrt magyar nép ugyanis olyan függő szövetségesévé válhatott volna a birodalomnak, amellyel Bizánc a számára mindenkor veszélyt rejtő gócokat, Bulgáriát és "Szkítiát" sakkban tarthatta volna.
Egy ilyenféle tervnek tudható be, hogy Konstantin császár Bulcsú harkának patríciusi méltóságot adományozott, és Tormás herceget barát címmel tüntette ki, ami az idegen fejedelmeket megillető bizánci címek között a harmadik fokozatot képviselte. Még jelentősebb, hogy a császár megkeresztelte Bulcsút. Egy Szkűlitzész-kézirat mintája szerint egyháziak és világiak ünnepélyes csoportja előtt kiemelte a ruhátlan hadvezért egy bazilika keresztelőmedencéjéből. Valószínű, hogy Bulcsú példáját az ifjú Tormás is követte.
Konstantin császár művét 952-ben fejezte be, s mivel nem tesz említést újabb magyar követségről, azt kell hinnünk, hogy erre 953-ban került sor, amikor az ötéves szerződés ideje lejárt. Szkülitzész tartotta fenn annak emlékét, hogy Bulcsú után a gyula ment Bizáncba. Ő is megkeresztelkedett, sőt hozott magával egy Hierotheosz nevű görög szerzetest is, akit Theophülaktosz konstantinápolyi pátriárka (t956) a "türkök püspökévé" szentelt.