Előző
24. oldal

A katonai helyzet azonban Szászországban időközben Ottó javára stabilizálódott; a király júliusban Thankmar várát, Eresburgot ostrom nélkül bevette, csatlósai pedig a templomba menekült lázadó herceget megölték.
Ilyen körülmények között a magyarok mindenütt szervezett ellenállásba ütköztek. A Wolfenbüttel közelében, Steteraburg mellett táborozó magyar csapatot a várbeliek akkor támadták meg, amikor zuhogott az eső, és a magyarok íjaikat használni nem tudták. A támadók több magyart megöltek, vezetéklovakat és hadijelvényeket zsákmányoltak, sőt a menekülők közül egy csapatvezér is életét vesztette. Egy másik csapatot Braunschweigtől északkeletre a szláv vezető mocsárba vezetett, és a fegyverre kapott szászok a seregvezért elfogták, Ottó elé vitték, aki csak nagy váltságdíj fejében bocsátotta szabadon. Ezek után a fősereg felszedte táborát, és többé nem támadt Szászországra.
Ezt a sikert használta ki Ottó arra, hogy 938 őszén a magyarok régi szövetségeseire, Arnulf fiaira támadjon. Eberhard bajor herceget és öccseit elűzte, és a hercegséget Arnulf öccsére, a Karintiát kormányzó Bertoldra bízta. Bertold hűségesnek bizonyult Ottóval szemben, ami annál jelentősebb volt, mert 939-robbant ki az igazi felkelés Ottó ellen. Ekkor a frank és lotaringiai herceg mellett Otto testvéröccse, Henrik is ellene fordult. A támadó koalíciót Hermann sváb herceg verte le az andernachi csatában, s ezzel új korszak kezdődött Németország történetében: létrejött az egységes német királyság, az Ottók német birodalmának magva.
A Karintiát is birtokló új bajor herceg, Bertold, I. Ottó politikájához igazodva, már 937 óta elzárta Bajorországot a magyar hadak átvonulása elől, de ebből nem fakadt semmi konfliktus, ami feltehetően egy öt évre szóló békekötésnek volt köszönhető. 942 augusztusában azonban, amikor egyébként a magyarok nem szoktak hadat indítani, egy seregük átkelt az Enns folyón. Bertold bajor és karantán hada azonban a határ közelében a Traun folyónál, Wels mellett felkészülve várta és szétverte a támadókat.