Előző

25. oldal

Következő

HADJÁRAT BIZÁNCBA ÉS A MÓR KALIFÁTUSBA

A magyar fejedelmek nem erőltették tovább a németországi kalandozásokat, mert nyilvánvaló volt, hogy támaszpontot adó német szövetséges nélkül nincs kilátás hadisikerre. De mint a 933. évi Vereség után tették elődeik, ezúttal is Bizáncban kerestek kárpótlást.
A sikeres 934. évi hadjárat óta kilenc év telt el békében. 943 áprilisában nagy magyar sereg nyomult a Bizánccal szövetséges Bulgárián át Trákint irányába, és pusztította a vidéket. Romanosz császár sietve a magyarok elébe küldte az előző békét megkötő Theopháneszt, immár étekfogómesterét, és ötéves békét kötött. A magyarok előkelő túszokkal biztosították a békét, mert a vezéreknek az adó fejében kapott drága szövetek többet jelentettek a kétes kimenetelű hadi vállalkozásnál.
Nyugat felé Hugó itáliai királysága volt az utolsó jövedelmet biztosító szövetséges. 940-ben Hugó király újból a Rómát bitorló Alberik őrgróf, Marócia fia ellen vonult. A várost ugyan nem tudta bevenni, de a környéken mindent feldúlt. Alig lehet vitás, hogy 940 áprilisában Hugó hívására jelentek meg magyarok Itáliában, s így alighanem ehhez a hadjárathoz kell kapcsolnunk Róma falainál való megjelenésüket. A lateráni Szent János-kapunál vívtak csatát az olasz nemesekkel, majd Rieti város alatt a rektor vezette lombard vitézekkel ütköztek meg, és vereséget szenvedve vonultak haza.
Liudprand beszéli el a magyar vitézek 942. évi megjelenését; ekkor Hugó király a 10 véka ezüstpénz átadásakor arra kérte a magyarokat, hogy vonuljanak a cordobai kalifátusba pusztítani, ahol ekkor III. Abd er-Rahman, a legnagyobb Omájjada kalifa uralkodott. Lehet, hogy Hugó a szaracénok "szerecsenek" kárán akart megszabadulni az adószedőktől. A kalandozó vitézek kezeseket adtak Hugónak, ő pedig vezetőről gondoskodott.