Előző

12. oldal

Következő

BAJOR-MAGYAR SZÖVETSÉG

Arnulfot a bajorok örömmel fogadták, hiszen a magyarokkal kötött szerződése békét biztosított Bajorországnak, s ez a béke kiterjedt Sváb-országra is, melynek hercege, Burghardt, Arnulf szövetségese volt.
Ezzel befejeződött a Kárpát-medencével nyugat felé szomszédos országok és népek semlegesítése. Lombardiától fel a nyugati szláv törzsekig kialakult egy kb. 500 km széles övezet, amelynek fejedelmei a békét adóval vagy valamilyen szolgáltatással megváltották, Viszont más ellenfeleikkel szemben a magyarok segítségét kérhették.
A földrajzi és történelmi helyzetből következik, hogy ezen az övezeten túl olyan fejedelemségek sorakoztak, amelyek a magyarok barátainak ellenségei voltak, s ezáltal a magyaroknak is ellenségeivé váltak. Ilyen volt mindenekelőtt Provence vagy Alsó-Burgundia és Felső-Burgundia; ezek uralkodói mindvégig Berengár esküdt ellenségei voltak, de szemben álltak a sváb hercegséggel is. Ilyen volt a mainál jóval nagyobb Lotaringia, az aranyalma, melyért a német és francia király már ekkor is versengett. Ilyen volt végül Frank- és Szászország, az új német király, Madarász Henrik két törzstartománya.
Henrik mindenekelőtt Arnulffal állt szemben, aki maga is igényt tartott a "Rex Teutonicorum" címére. Így érthető, hogy 919-ben már megjelent egy magyar sereg Szászországban, Henrik seregét megverte, majd átvonult Lotaringiába. Düsseldorf és Köln táján pusztítva keltek át a Rajnán, és csapatokra oszolva nyomultak Franciaország felé. Együgyű Károly nem tudott a magyarokkal megütközni, mert hűbéresei közül csak a reimsi érsek volt hajlandó követni, és seregébe csak 1500 ember gyűlt össze. Mivel köztudott volt, hogy a kalandozó lovasokat főként a kolostorok gazdagsága (arany, ezüst, szövetek és bor) vonzotta, a szerzetesek előre menekítették kincseiket s féltett ereklyéiket az erődített püspöki városokba, így Gerresheimhől Kölnbe, Verzyből Reimsbe, Gorzéból Metzbe és Szent Áfra monostorából Toulsba.