Előző
10. oldal

Konrád azonban minden igyekezete ellenére sem tudott a helyzeten úrrá lenni. 912-ben a magyarok rögtön az új király hazáját, Frankföldet és Türingiát pusztították. Mivel pedig Lotaringia urai ragaszkodtak a Karoling uralkodóhoz ‚ elszakadtak a keleti frank német királyságtól, és a nyugati frank, Franciaországhoz csatlakoztak; 913 -ban Konrád Lotaringia ellen vonult. Az ez évi magyar támadás Bajorországot, Sváb-országot és a Rajnán túl Észak-Burgundiát sújtotta. A zsákmánnyal visszatérő magyar sereg komoly vereséget szenvedett; az Inn révjénél Annulf bajor herceg, valamint Erchanger és Bertold sváb főúr útjukat állta, és szétverte seregüket.

A NYUGATI "BÉKEÖVEZET" KIALAKÍTÁSA ÉS A TÁVOLSAGI KALANDOZASOK KEZDETE

A 913. évi magyar vereséget követően olyan szoros kapcsolatok fonódtak a győztes Arnulf herceg és a magyarok között, akik a Duna déli oldaláróI, a fejedelmek partvonaláról indultak ki, hogy a foglyok között feltehetően egy magyar vezér is volt, aki révén a foglyok kicserélésére tárgyalások indultak meg. A tárgyalások lehetőségét kivált Arnulf ragadta meg, hiszen a magyar követek 900 nyarán történt visszautasítása óta Bajorország a pusztulás szélére jutott, és csak úgy állhatott talpra, ha Pannóniáról lemondva, különbékére lép Magyarországgal. Egy új Szerződés a magyarokkal pedig nem csupán békét ígért, hanem katonai segítséget is, amire Arnulfnak mind nagyobb szüksége lett. Arnulfnak és anyai nagybátyjainak, a sváb hercegségre pályázó Erchangernek és Bertoldnak ugyanis 91 3-tél ellenségesre fordult a viszonya Konrád német királlyal. Erchanger 914-ben börtönbe vetette az ellene forduló konstanzi püspököt, mire a király haddal támadt rá és száműzte. Erre Arnulf a német választó-hercegekkel összeesküvést tervezett Konrád ellen, amit Konrád megtudva sereggel vonult Arnulf ellen. A bajor herceg ebben a helyzetben feleségével, családjával és kíséretével új szövetségeséhez, a magyar fejedelemhez menekült: útját bizonyára a Regensburgban túszként időző magyar főemberek készítették elő.