Előző

16. oldal

Következő

A magyar őskrónika az Erdélybe menekülés, az állatállomány elvesztése és az ideiglenes várépítés mellett még egy hitelt érdemlő hagyományt őrzött meg: "Álmost Erdélyben megölték, nem mehetett ugyanis be Pannóniába."
Álmos Erdélyben történt feláldozását sokan kapcsolatba hozzák a kazár királyölés szokásával. A kazároknak két uralkodója volt: a szakrális főkirály és a ténylegesen uralkodó alkirály, s mindkettőt elérhette a rituális feláldozás sorsa. A főkirályt akkor ölték meg, ha előre meghatározott uralkodási évei leteltek, az alkirályt pedig akkor, ha csatát vesztett, vagy ha uralkodása alatt katasztrófa következett be. Bár az aggastyán Álmos immár egyik tisztet sem töltötte be, mert helyébe, a hadvezéri tisztségre fia, Árpád lépett, megölése nyilván a besenyőktől elszenvedett vereség következménye volt, és feltehetően rituális formák között hajtották végre.
Az Erdélybe menekültek között kellett legyen a magyarok kendéje, névleges főkirálya, Kurszán. Az ő szerepét az Árpád-házi dinasztikus hagyomány igyekezett elhomályosítani. Ezért degradálódott Kündü (téves olvasással: Kond) a hét vezér egyikévé, sőt az anonymusi "Kündu fia Kurszán" vezér a fehér ló mondában már romlott "Künd fia Kusid néven úgy jelent meg, mint Árpád Szvatoplukhoz küldött követe.
A besenyőktől elszenvedett vereség a vezérek Etelközben kialakult erőviszonyaiban bizonyára olyan eltolódást eredményezett, ami belső ellentétekhez vezetett. Ezeken azonban Árpád biztosan úrrá tudott lenni. mert az általa vezetett hadsereg elkerülte a besenyő támadást, és a bolgárokon a Kárpát-medencében fölényes győzelmet aratott. Mindazonáltal a köznép állatállományának és a keleti szlávok adójának elvesztése véget vetett a kettős fejedelemség állandó bevételeinek, aminek egyrészt a két fejedelmi udvar, másrészt a. katonai kíséret ellátásában kellett súlyos nehézséget okoznia. A 895 utáni évek bizonyára a vezérek között kitört vitákkal és az ideiglenes berendezkedéssel teltek el. Ez lehet az oka, hogy 895 után négy évig semmilyen feljegyzésre méltó külföldi hadjáratra nem vállalkoztak, noha a Kárpát-medence nyugati felét birtokló frankok és morvák között újból kitörtek a harcok.