Előző

10. oldal

Következő

De Theotmár arról is tudósít, hogy a magyarok előzőleg a morvákkal szövetségben pusztították el Pannoniát, ez a pusztítás pedig a Fuldai Évkönyvek szerint 894-ben zajlott le, nyilvánvalóan a Szvatoplukkal kutyára, fűre, vízre, nyeregre és fékre kötött szerződés következményeképpen.
A magyar had Pannóniában kalandozott, amikor Szvatopluk fejedelem váratlanul meghalt. A fehér ló monda szintén a magyarok pannóniai benyomulásához kapcsolja a morva fejedelem halálát, de tódítva úgy állítja be, hogy a győztes magyarok elől menekülve fúlt a Dunába. Szvatopluk halálának azonban Semmi köze sem volt magyar szövetségesei hadi vállalkozásához; a Fuldai Évkönyvek egymástól független, egyidejű eseményként közlik Szvatopluk halálát és a Pannóniát pusztító magyar hadjáratot.
E hadjárat történelmi jelentősége abban áll, hogy ehhez a katonai akcióhoz kapcsolható a honfoglalás kezdete. A magyar sereg, amely valószínűleg kabarokból, illetve székelyekből állt, a pannóniai kalandozás ideje tájt értesülve Szvatopluk haláláról bizonyára nem is tőrt haza Etelközbe, hanem a Felső-Tisza-vidékre vonult vissza, ahol Verecke előterében -arab dirhemmellékletes régészeti leletek szerint -kabarok szálltak meg, és Anonymus szerint Árpád bevonuló serege a bihar-nyírségi részeken kazárokat és székelyeket talált. Noha Anonymus a kazárokat és székelyeket régóta ott élt népeknek mondja, de egyrészt ő a honfoglalás után élt népeket áthelyezte a honfoglalás előtti időbe, másreszt az a hagyomány, hogy a magyarok a székelyeket itt találták, magyarázható azzal, hogy a székelyek kabar törzsekkel együtt a beköltözéskor a magyarokat megelőzték.
A magyar hagyomány ilyetén értelmezését a Fuldaí Évkönyvek adataival is támogathatjuk. Eszerint a kalandozók 894-ben az elfogott férfiakat -akiket Etelközben munkára lehetett volna fogni, vagy a görögöknek eladni -megölték; csak fiatal nőket vittek magukkal. Ha e feljegyzés nem a krónikás túlzása, akkor ez inkább arra mutat, hogy nem otthonukba tértek meg, és családjuk távol volt.