Előző
4. oldal

Szkítia peremnépeinek nyugatra sodródása olyan régi folyamat, mint maga a népvándorlás, és ezért eleve nem zárható ki az a feltevés, hogy magyar nyelvű népcsoportok már a honfoglalás előtt, valamely nyugat felé törő nomád szervezet részeként elsodródtak a Kárpát-medencébe. Mivel a finnugor nyelvű magyarok és a bolgár-török nyelvű onogurok között már évszázadokkal a honfoglalás előtt kialakult egyfajta szimbiózis, méltán vetődött fel a gondolat, hegy bolgár-török törzseknek, mint a kutriguroknak vagy onoguroknak a Kárpát-medencében való megjelenése nem jelenti-e egyben magyar nyelvű néprészek leköltözését is. Jelenleg azonban nem rendelkezünk olyan nyelvi adatokkal, amelyek finnugor nyelvű tömegeknek a honfoglalás előtti Kárpát-medencében való tartózkodását igazolnák. Nincs adat arra sem, hogy 894 előtt magyar (megyer) nevű nép lakott volna itt, ami annál lényegesebb, mert e népnév jellemző, közös sajátja az obi-ugor nemzetségeknek. Ugyanakkor az etelközi magyarok 870 körüli állapotát leíró Dzsajháni modzsgeri, azaz "magyar" néven nevezte őket, ami bizonyítéka finnugor nyelvüknek, de finnugor neve volt a magyarok ekkortájt élt főfejedelmének, Levédnek is, Ugyanúgy, mint a honfoglalás előestéjén vezérlő fejedelmének, Árpádnak (a -d képző mutatja magyar voltát!), valamint Árpád fiának, Leventének. A nyelvileg értelmezhető adatok egyöntetűen azt bizonyítják, hogy finnugor nyelvű magyar nép a 895 körüli honfoglalással költözött Le Magyarországra.
A Magyar Krónika 13. századi átdolgozója, követve a korabeli latin irodalomban elterjedt Hunus -Hungarus azonosítást, a magyar történet. elé egy, "hun történetet" írt, és Attila hunjainak beköltözését tette meg a magyarok első honfoglalásának. A hunok azonban, amennyire személyneveikből megítélhető, nem finnugor nyelven beszéltek, belső-ázsiai származáshelyük és tiszta nomád életmódjuk nem egyezett a magyarokéval. Végül pedig a magyarokkal szimbiózisban élt ogur törzsek akkor nyomultak elő a ponthusi sztyeppre (463 körül), amikor Attila Duna-táji birodalma már felbomlott (454).
A besenyők 750 és 850 között tűntek fel a belső-ázsiai nomád népek között, ekkor, egy tibeti nyelvű ujgur követjelentés szerint, csak 5000 harcost tudtak kiállítani.