Előző

10. oldal

Következő

veret magyar kézbe, s kettejük sírjába is, s e veretek ugyanúgy nem egy sosem volt angliai kalandozás emlékei, mint ahogy a 9. században vert itáliai, francia és német pénzek sem a honfoglalást megelőzően a Kárpát-medencébe települt, s azonnal portyázni indult harcosokra utalnak, hanem az ottani pénzforgalomban való hosszújelenlétük tanúi.
Az utóbbi megállapítás még inkább érvényes a temetkezések bizánci érméire, hiszen az aranypénzek még tovább maradtak forgalomban, nem véletlen tehát, hogy a 934-970 között adatolt bizánci hadjáratokban, zsákmányként, fogolykiváltás vagy békemegváltás eredményeként, a sírleletek tanúsága szerint, A Kelet- és Észak-Európát döntő, az Aral-tó melléki számánida emirátusban vert ezüst dirhemek áradatából a magyarokhoz is jutott, miután az óvatos arab kereskedők gondosan kivárták a honfoglalást követő konszolidációt. Ez az állítás azért megalapozott, mert az arab pénzeken -szemben a nyugat-európai és bizánci vereteknek csupán a kibocsátó uralkodása kezdetétől számítható korjelzésével -a verési évet is megjelölték. Ebből pedig megállapítható, hogy a hazai temetkezésekből legkorábbi, egy pap-rózsadombi sírban találtdirhem, csak 901-903-ban hagyta el az Amu-Darja melletti balkhi verdét, tehát a honszerzés hadjáratait akár egy evtizeddel is követően érkezhetett a Felső-Tisza vidékére, a már békebeli hasznot remélő első arab karaván. Minden bizonnyal erre vezetett a Kijevből Przemyślen átfutó távolsági kereskedelmi út leágazása, s a Kárpátokon átkelve.
A kereskedők azonnal lebonyolították ügyleteiket. E törekvés közvetett bizonyítéka, hogy nincs még egy annyira összpontosuló tárgytípusa a honfoglaló magyarok régészeti hagyatékának, mint a dirhemeké, hiszen az ismertté vált 70 példányból 55 a Felső-Tisza vidékéről, sőt ebből 52 a Bodrogközből került elő. Ráadásul szinte szomszédságában, az egykori Máramaros megyében, a századelőn bukkantak egy legalább 400, 898-940/ 941 között veretett dirhemből álló érmekincsre, a honfoglalás kori Kárpát-medence egyetlen