Előző |
8.
oldal
|
A minden bizonnyal rendkívül
kis mennyiségű gabonaneműeket a megtisztítás után még további eljárásnak vetették
alá. A kölest először hántolni kellett és erre szolgált a kölyü, mely kétségtelenül
ótörök jövevényszó. A gabona magvakat őrölték, amihez általában kézzel hajtott
őrlőköveket használtak. Ilyenek az adott időszakban a magyarsághoz köthető
leletanyagban is előkerültek (5. kép). A megőrölt gabonaszemekből lett a dara;
e szó ótörök eredete kétségtelen és a durva őrleményt jelentette, amely ilyen
formában elsősorban pépes ételek készítésére volt különösen alkalmas.
A fentiek alapján valószínűnek tetszik, hogy a honfoglalás előtti magyarság
egy része rendelkezett bizonyos szántóföld-művelési ismeretekkel. Ennek egy
részét a Kazár Kaganátusban sajátíthatta el, de tanulhatott a különböző keleti-szláv
törzsektől is, melyek közvetlen közelében élt. Érdekes módon a magyar nyelvtudomány
ezt egyes esetekben nem vette figyelembe. Kniezsa István, a hatalmas tudású
szláv-magyar nyelvtudás, az ösztöke szavunkat mindenképpen a szlováicbál igyekezett
származtatni: "Az átvett alak a styk, vagy Éstyh (ilyet ugyan a szlovákbál
nem tudunk kimutatni, de eredetileg kétségtelenül meg kellett lennie!), ebből
fejlődött az esztek, ösztök" Ez az alak történeti és jelen forrásokban is
megtalálható a keleti szláv nyelvekben.
A honfoglalás kori és az
azt megelőző magyarság korántsem volt egységes, erre utalt többek között Bálint
Cs., amikor a leletanyagban legalább két nagy csoportot különböztet meg. Ezt
nagy vonalakban úgy idézhetem, hogy az egyik a Kárpát-medence sztyeppei területeit
elfoglaló pásztorok, harcos, csillogó öltözetű rétege, a másik az a köznép,
mely egészében vagy részben földművelő munkát végzett. Azt ma még nem tudjuk
meghatározni, hogy milyen lehetett az állattartók és a földművelők aránya,
de az újabb eredményeket áttekintve mindenképpen igaz Györffy Gy. megállapítása:
"A mezőgazdaság súlya, mint az elmondottakból kitetszik, az állattenyésztésen
és az annak alárendelt földművelésen nyugodott."