Előző

2. oldal

Következő

Fodor István többek között az elméleti kérdések kidolgozását kérte számon a néprajztól és a főleg a nomadizmus változatainak pontosabb meghatározását, történeti fejlődését. Ezzel kapcsolatban egyfontos veszélyre hívta fel a figyelmet: "Nemrég aztán egyes szakembereink az ellenkező végletbe estek: honfoglalóinkat csaknem teljes egészében szántóvetőknek tartják, életmódjukban alig hagynak helyet a nomadizmusnak."
Az elmúlt két évtized alatta honfoglaló magyarok életmódjának kutatásában jelentős eredmények születtek: mindenki megegyezett abban, hogy a kérdésben is csak több tudományág együttes munkájával lehet jól megalapozott eredményt elérni. Természetesen egyik vagy másik tudományág módszerének, eredményeinek kisebb vagy nagyobb lehet a jelentősége, de lényegében egyiket sem lehet nélkülözni. "Ma azonban már nemcsak a szavak jelentenek számunkra becses forrásanyagot, hanem a régészek ásója által felszínre hozott tárgyak is. Ráadásul e tárgyak az egykori valóság jóval objektívabb képét tárják elénk, mint a művelődéstörténeti szavaink, s a régészeti időrend - minden viszonylagossága ellenére is - sokkal pontosabb, minta nyelvészeti. A régészeti leletek számbavétele nélkül levont történeti-néprajzi következtetések csak elvétve hozhatnak jelentős újabb eredményeket" - mutatott rá Fodor I. Mindezekhez még az archeozoologiát, az archeobotanikát és számos más tudományt is meg kell szólaltatni.
A földművelés megléte vagy hiánya a honfoglalás előtti és utáni évszázad-ban rendkívül nagyjelentőségű, mert választ ad arra, hogy itt Közép-Európában (vigyázat nem Kelet-Európában) megmaradásunkat ez tette lehetővé. Ha a népességünk döntő többsége nomád pásztor lett volna, akkora környező népek között éppen úgy eltűntünk, felszívódtunk volna, mint az a népvándorláskor Számos népével megtörtént. Magam nem tekintem a feladatomnak, hogy ilyen végső következtetést levonjak, mert ez az egész történetet átlátó régész-történészek feladata.