Előző
3. oldal

Ilyenformán a honfoglalás kori, ill. az azt megelőző életformára vonatkozóan már a tartott háziállatfajták puszta felsorolása is ad értékes adatokat.
Kétségtelen tény az is, hogy a sírokból előkerült állatcsontok nem adnak pontos adatokat a fajok gyakoriságára és ezen keresztül az állattartásban játszott szerepük jelentőségére vonatkozóan, mert mint arról előbb már volt
szó, előfordulásuk a rítus függvénye volt; mindamellett a rítus és az állattartásban játszott szerep közt némely időszakban volt bizonyos kapcsolat. Ha azonban hozzávesszük a honfoglalást közvetlenül követő Árpád-kor településein előkerült csontanyag tanúságát, megállapíthatjuk, hogy az Alföldön vitathatatlanul fontos szerepet játszó, mobil állattartási forma mellett letelepedett, helyhez kötött állattartást is bőven lehetett találni.
Ami az egyes háziállatfajokat illeti, közülük a ló volt az egyetlen, amelyre a korábbiakban kialakított kép ráillett. S ez nem véletlen, mivel ez volt az egyetlen faj, amelynek korábbi vizsgálata biológiai (csont)anyagon nyugodott. A honfoglaló magyarok lovai a keleti népvándorlás kori lovak csoportjába jól illeszkednek, koponyaalkatában a többség a Dél-Oroszországban Illetve Ukrajnában élt tarpánra emlékeztet.
A
könnyű keleti lovak mellett azonban hamarosan megjelentek a nehéz, nyugati lovak, melyek nyilvánvalóan a páncélos lovagokkal kerültek be az országba. Ezek persze nem voltak olyan óriásiak, mint mai fajtáik, mindenesetre a keleti, könnyű lovaktól mind csontjaik alapján, mind pedig ábrázolásokon a vaskos törzs, dús sörény és farok-, valamint csűdszőrök alapjánjól elhatárolhatók voltak.