2. AZ ELEMI OKTATÁS

A) A TANYAI ISKOLÁK

A berekháti "régi" típusú egytantermes iskola 1926-ban A kiegyezés után a kormány új, az eddigieknél egységesebb, állami irányítás alá esõ iskolarendszer megteremtését határozta el. Az iskolai nevelés és oktató munka egységesítését is meg kívánta oldani a készülõ oktatási törvény. A 67-es kormány közoktatási minisztere, Eötvös József célul tûzte ki, hogy a közoktatás 1848-ban megkezdett polgári átalakítását befejezze. 1854-ben az ország iskolarendszerét irányító alapszabály, a nagy tanyavilággal rendelkezõ mezõvárosokat - így Szentest is - külterületi vagy tanyai iskolák létrehozására szólította fel. A rendelet az általános tankötelezettség bevezetésével a birodalom számára akart az iskolák által minél alázatosabb állam-polgárt neveltetni. Az 1868. évi XXXVIII. törvénycikket, az ún. népiskolai törvényt folyó év december 5-én szentesítette a király. A polgári közoktatás alapjait teremtette meg ez a törvény. Elrendelte az általános tankötelezettséget. A 6-12 éves gyerekeknek a mindennapos, a 12-15 éveseknek pedig a heti néhány órás ismétlõ iskolába voltak kötelesek járni. A törvény többek között - a felettes szervek, azok jogköre, iskolatípusok, szükséges felszerelések, stb. - elõírta, hogy az oktatás a tanulók anyanyelvén történjen. 1869. szeptember 11-én az akkori szentesi iskolaszék a következõ határozatot hozta: - nincs szükség községi elemi iskola felállítására, - az eddigi négy tanyai iskola kezelését az egyházaktól a város veszi át, - fel kell állítani egy hatosztályos polgári iskolát és egy leányiskolát. Az 1905-ig érvényben lévõ 1867-es oktatási törvény általában az alapvetõ ismeretek elsajátítását célozta meg, ami csak társadalmi és természettudományi ismereteket jelentett. Ez a századfordulóra már kevés volt. A tanítási anyag csak azokat az ismereteket tartalmazta, amelyek elegendõek voltak ahhoz, hogy az oktatásból kikerülõ egyén a termelõ munkában megfelelõen el tudjon helyezkedni, valamint vallási, ill. valláserkölcsi és természetesen politikai normákat adott át. A magyar nyelv mint tantárgy csak az 1879. törvény rendelkezésére került be a tantervbe. Az 1905-ös új népiskolai tanterv a tantárgyakat és a követelményeket praktikusabbá tette az elõzõ idõszakhoz képest. A reáltárgyak nagyobb szerepet kaptak, valamint tanártól, tanulótól mélyebb tárgy ismereteket követelt meg. Az 1925-ben megjelent új tanterv teljesen új alapokra helyezte a tanári munkát. Az ez idõre megszokottá vált erõs oktató munka szinte majdnem mindenhol háttérbe szorította a nevelést. Az új tanterv szerint a gyermekben az egész ember mûvelését kell elvégezni. Az oktató és a nevelõ munka egymással összhangban kell, hogy legyen. Ez a tanyai és a népiskolákban sem lehet másképpen. A tanítást cselekvéssel kell összekapcsolni. Mivel a magyar népiskoláknak elég erõs földmûves háttere van, így a gyereket is mezõgazdasági tevékenységre kell képezni. De ha a gyerekben más hajlamok jelentkeznek, akkor annak nem szabad gátat szabni. Szentes legelsõ külterületi iskoláját 1854-ben alapították a szentesi nagykirálysági határban. Két év múlva - az igények növekedése miatt - újabb három megnyitását határozta el a város. Ezek a dónáti, a kajáni és az ecseri határban voltak. 1869-ig három iskolát a református egyház, egyet pedig a katolikus egyház gondozott és kezelt. Ezután mind a négyet a város vette kezelésébe. Majd 1883-ban a derekegyházi, 1885-ben a tõkei, végül 1891-ben az eperjesi iskolákat is megnyitották. 1906-ban a berki szõlõk között és nem sokkal azután Zalotán ideiglenes iskolát nyitottak állami segítséggel. A felszabaduláskor 19 külterületi iskolája volt a városnak. Az elõbbiben 86, az utóbbiban 77 tanuló végzett. Ez a szám is mutatja, hogy milyen nagy volt az érdeklõdés és a szükség a szentesi tanyákon az iskolák iránt. De még így is legalább 1200-an nem részesültek iskolai oktatásban. A csonka Magyarország 8 millió lakosa közül 1 millió volt analfabéta, pedig ekkor már régen érvényben volt az általános tankötelezettség. Az 1908-09-es tanévtõl az összes külterületi iskola állami kezelésbe került. A továbbra is magas igények kielégítése végett a város a saját költségén további hét új iskolaépületet építtetett. A 1925-ben város és az állam tárgyalásainak - valamint gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter állhatatos munkásságának köszönhetõen további öt iskola felépítését és a meglévõk felújítását határozták el. Az iskolaépítõ Klebelsberg 5 év alatt 5000 iskolát épített fel az országban, ebbõl 1925 és 1927 között 11-et Szentesen. A Trianon által területileg, gazdaságilag megcsonkított és elszegényedett ország felemelkedését Klebelsberg a kulturális reform bevezetésében látta. Egy olyan programot álmodott meg, amely a népiskolai rendszer elterjesztését és egy, az iskolán kívül álló népmûvelést tesz lehetõvé. Biztosítani akarta, hogy a széles néptömegek is elsajátítsák az írás-olvasás tudományát. Az iskolázatlanságnak Klebelsberg elsõdlegesen abban látta az okát, hogy a szülõk nem engedték el gyerekeiket iskolába, mert a mezõgazdasági munkában több hasznát látták a már 11-12 éves gyereknek. A másik ok az volt, hogy nem volt a családban elég ruha és cipõ, hogy az összes gyerek iskolába járhasson. Valamint gondot okozott az Alföld - így Szentes - tanyavilágának szétszórtsága. Ezen a gondon a jól megtervezett iskolaépítéssel kívánt segíteni. A kultuszminiszter által építtetett iskolaépületek a tanyavilág legmodernebb épületei voltak. Téglából emelték a falaikat, a tetõ nem a szokásos nádból, hanem palából készült, ablakai nagyok, világosak voltak. Mellette hasonló minõségben a tanító háza állt a melléképületekkel. Ez a látszólag jelentéktelen figyelem a tanítót a környék módosabb emberévé emelte, és eleve már a lakhelyével kiérdemelte a környék parasztjainak megbecsülését. Klebelsberg elgondolása szerint az Európához való visszazárkózás a kultúra és a tudomány segítségével mehet végbe. Ezért nem is sajnálta az energiát az európai szinten álló népoktatás megteremtésére. 1927. október 4-én Szentes díszpolgárává választották a kultuszminisztert. Ezek a tanyai iskolák, melyek a város szegényebb és a lakosság legfõbb részét kitevõ földmunkás réteg oktatását voltak hivatottak ellátni, tanítási, gazdasági és kertészeti eszközökkel voltak felszerelve. Bennük az általános alapismeretek - írás, olvasás, számolás - mellett gazdasági és kertészeti "szakoktatást" is tartottak. 1928-ban a kultuszminiszter programot indít arra, hogy az eddigi hatosztályos népiskoláról át kell térni a nyolcosztályosra. Nehézségekbe és ellenállásba ütközõ terve szerint fokozatosan kell megvalósítani a váltást. Elgondolása szerint ennek 1935-40-ben kell bekövetkeznie. Az 1914/15-ös tanév a háború kezdete. A tanítás rendesen folyt tovább, de több volt a tanulók mulasztása. A fiatal tanítókat behívták katonának, munkájukat helyettes tanítók, tanítónõk végezték. Volt olyan iskola, ahol nem volt helyettes tanító - mint pl. belsõecseri iskola -, itt a tanítás az 1915/16-os tanévben szünetelt. Az évzárók után minden iskolát nyári menedékházzá alakították át. A menedékházakban a gyerekekkel való foglalkozás és a napközikben a felügyeleti munka az iskolák tanítóira, tanítónõire hárult. A háború évei alatt nõtt a nõi tanítók száma. A tanítók évi három alkalommal szülõi értekezletet tartottak. Ezeken kiemelten hangsúlyozták a szülõi ház szerepét az oktatásban. Egy 1927-es határozat értelmében az iskolákban a testi fenyítés tilos. Ezt azonban még az államosítás után sem vették figyelembe a tanítók.
A berki külterületi iskola Az egymástól 30-40 km-re lévõ tanyai iskolák tanítói rendszeresen találkoztak egymással. Ezeken a találkozókon - "tantestületi értekezleteken" - a napi munka megkönnyítése érdekében megvitatták közös dolgaikat, ezzel is emelni kívánták az oktatás színvonalát. Ezekre az értekezletekre havonta került sor. Az aktuális problémák megbeszélése, értékelése után bemutató tanításokat és pedagógiai témájú felolvasásokat rendeztek. Megvitatták a Néptanítók Lapja egy-egy cikkét, és minden alkalommal egy kolléga elõadást tartott egy általa fontosnak ítélt és jól feldolgozott pedagógiai problémáról. A számtan nevû tantárgyat csak 1926-27-es tanévben vették be a tanterv-be. A tárgy tanításának célja a mindennapi élet leggyakrabban elõforduló számításában a tanulók jártasságának kiépítése, valamint a fegyelmezett, rendszeres gondolkodásra való szoktatás. A példákat a tanyasi élet - így a gyerekek - körülményeinek megfelelõen alakították ki. Nagy gondot fordítottak a fejszámolásra, valamint mind a négy alapmûvelet begyakorlására. A mértan tanításánál a mérések és a méréseken alapuló számítások gyakorlati alkalmazása volt a cél. A feladatok megoldásánál a megértésre, a helyes gondolkodásra helyezték a hangsúlyt. Az elsõ osztályban az olvasástanítás a szótagolva olvasás módszerével történt (phonomimika). A folyamatos olvasásra csak a második osztályban tértek át. Harmadik osztályban az értelmes olvasás, a negyedikben pedig a hangsúlyos olvasás volt a cél. A bevezetett új tanterv szerint az olvasásnak kettõs célja volt: a gyereket meg kellett tanítani irodalmi nyelven a hangsúlyos, szép és értelmes olvasásra. Képessé kellett válnia a gyereknek az olvasott szöveg megértésére. Valamint a magyar nemzeti irodalom megismertetése is cél volt. Ennek elérése érdekében a gyerekek nagyon sokat olvastak, és alaposan megtárgyalták az olvasmányokat. Ezzel kívánták rászoktatni a tanulókat, hogy gondolataikat összefüggõ mondatokként fejezzék ki. Az elemi iskolákban a nyelvtant nem kezelték külön tantárgyként. A nyelvtan tanításával a helyesen írni tudást akarták elérni. A gyerekkel megtanították a szavak helyes kiejtését és a kimondott szavak helyes leírását. Az írásgyakorlatot az 1-3. osztályokig négy-, a 4. osztályoktól felfele pedig egyvonalas füzetben végezték. A fogalmazás tanításával a gyerek kifejezõ készségét kívánták fejleszteni. Ebben segített az ún. beszéd- és értelemgyakorlat. Már másodikos koruktól kezdve tanultak fogalmazást a tanulók. A harmadikosok iskolán kívüli tapasztalatokról írtak fogalmazásokat elõzetes megbeszélés alapján. A felsõbb osztályosoknál már érzelmek, gondolatok is szerepeltek, sõt meg kellett szólaltatni a szereplõket. Ezeken a gyakorlatokon a tanítók a kérdve kifejtõ módszert alkalmazták. A hazafias érzelem kialakítása, az irredenta szemlélet megteremtése akkoriban fontos dolog volt. Ezért lett a történelem a tanyasi iskolák második legfontosabb tantárgyává. Ezt a tantárgyat már második osztálytól tanítani kellett a hatodik - záróév végéig. Az új tantervben ez mint a múlt iránti kegyelet, s tanulságainak megértése, a nemzeti öntudat kialakítása szerepelt. Fontos volt a nemzet erejében való bizalom, és az isteni gondviselésbe vetett hit megerõsítése. Az irredentizmus céljaira nagyon jól felhasználható volt a földrajztanítás. Az órákon a tanár végigvezette a tanulókat Nagymagyarország romjain és a gyerekekben kialakuló elkeseredés tettrevágyást ébresztett bennük. A Néptanítók Lapjában Danits László írásában kijelentette, hogy minden tanító kötelessége az irredentizmus eszméjének felébresztése és tanítása, aki ezt megtagadja, az hazaáruló. Mellékesen még elõírta a tanterv, hogy a földrajz rajzoltatással oktatható, mindig és mindent rajzoltatni kell. A tanterv szorgalmazta a természet motiváló hatásának a kihasználását. Ahhoz a földrajzi jelenséget, ami az iskola környezetében megtalálható, ahhoz ki kell menni és ott kell megtanítani. Ez a módszer, ill. ennek "alkalmazhatatlansága" - mert már a Csonka-Magyarországon nem volt mód megtekinteni - kitûnõen alkalmas volt életben tartani az irredenta eszmeiséget a tanulók körében. Természeti és gazdasági ismereteket már a harmadik osztálytól kezdve tanítottak. A képzés célja az, hogy a tanulók megismerjék a természet és az ember egymáshoz való viszonyát, valamint miképpen lehet a hasznos természeti jelenségeket javukra fordítani, a károsakat pedig megszüntetni. Ezzel a föld, a gazdálkodás szeretetét, megbecsülését kívánták kialakítani. Ezért volt minden tanyasi iskolának iskolakertje. Ezeken kívül még tanították a következõ tárgyakat is: beszéd- és értelemgyakorlatok, ezen belül a tisztaságra és az egészséges életmódra neveltek; rajztan a kézügyesség fejlesztésére; ének; testgyakorlatok órákon az egészséges és fegyelmezett ifjúság nevelése volt a cél; kézimunkát tanítottak a lányoknak, hogy a legfontosabb háztartási munkákat megismerjék, ezek közé tartozott a szövés, varrás. Valamint néhol a tanító helyettesítette a lelkész munkáját is. Vasárnaponként istentiszteletet pótló vallásos tanítás volt. Az analfabétáknak - mindenkit, aki nem tudott folyékonyan olvasni, azt analfabétának minõsítették - 5 éven belül meg kellet szerezniük a szükséges tudást, mert ellenkezõ esetben analfabéta adót voltak kötelesek fizetni 36 éves korukig. Ezeknek a tanfolyamoknak a költségeit a község állta. Már itt a tanyai iskolákban is rendeztek tanulmányi versenyeket a tehetséges tanulók számára. A két világháború közötti idõszakban a legtöbb elemi iskola osztatlan volt. Ennek következtében nagy volt az egyetlen tanteremben tanuló iskolás gyermekek létszáma, az iskolák többsége egytantermes volt, és ugyancsak sok tanuló jutott egy-egy tanítóra. 1931-ben a szentesi külterületi elemi népiskolákat felügyeleti és igazgatási szempontból kétigazgatói körzetbe osztották. A háborús viszonyokra való tekintettel az iskolákban az elsõsegélynyújtással is foglalkoztak, sõt a gyerekeknek légvédelmi oktatást is tartottak. A háború elsõ évében az oktatás a rendes mederben folyt tovább. A foglalkozások 9-15 óráig tartottak. A hadseregbe behívott tanítókat helyettesítették. A következõ évben már megmutatkozott a szegénység hatása, csökkenésnek indult a tanulólétszám. 1944-ben rendesen szeptember 1-jén megkezdõdött a tanítás. Sok tanítói állás betöltetlen maradt. Ruhahiány miatt sok tanuló mulasztott. A tanítók között is volt olyan, aki nem tudott cipõhöz, ruhához jutni. Novembertõl a tüzelõhiány miatt szünetelt néhány napot a tanítás. Februárra a helyzet annyira megromlott, hogy a tanítást teljesen be kellett szüntetni. Márciusban 9 iskolában indult be az élet. A szünet alatt az iskolák nagy részét kifosztották. A kár jelentõs. Áprilisra már minden iskolában újrakezdõdött a tanítás. A tananyagot nagymértékben csökkentették. Június végén - ha nehezen is - megtartották az évzáró vizsgákat. 1945. augusztus 16-án kelt állami rendelet írja elõ a korábbi hatosztályos elemi iskolák nyolcosztályos általános iskolává alakítását. Valamint a tanköteles kort felemelték 14 évre. Az átalakítás csak lassan ment, ennek az volt az oka, hogy a tankötelezettséget nem vették komolyan a szülõk, és a negyedik, illetve a hatodik osztály után a gyereknek a tanyai munkában kellett segíteni. Például még 1953-ban a berki iskola nyolcadikosai is csak öten voltak. A külterületi iskolák nyolcosztályos általános iskolaként mûködtek tovább. Az 1948-as államosítás nem jelentett változást az életükben, hiszen eleve állami iskolák voltak ezek az intézmények.