A református egyház elemi iskolái
A szentesi központi református iskola
A római katolikus egyház iskolái
A szentesi katolikus egyház központi iskolája
Az evangélikus egyház iskolája
A görögkeleti egyház iskolája
Az izraelita egyház iskolája
1845-ben királyi rendelettel új iskolai rendszabályok léptek életbe. Ezzel kapcsolatban a helytartótanács elrendelte, hogy a vármegyék mérjék fel a jelenlegi helyzetet, és tegyenek javaslatot a teendõkre nézve. A bizottság vizsgálata csak a katolikus és a görög nem egyesült iskolákra terjedt ki, a protestánsok ugyanis a saját autonóm hatóságuk felügyelete alatt álltak, a kir. tanfelügyelõtõl függetlenül fejlesztették iskoláikat egyházi területeik tanrendszere alapján. Az itt közölt szöveg az ezzel a feladattal kiküldött bizottság jelentésének részletét tartalmazza. Ezekbõl eléggé vigasztalan kép tárul az olvasó elé. Szentesen találtatott négy iskola, ugyanannyi tanítóval, a belvárosi I. oszt. fiúiskolába jár 119 fiú, a II. oszt.-ba 90 fiú; a belvárosi leányiskolába jár 104 leány, a felsõpárti iskolába 40 fiú- és 28 leánygyermek együtt, összesen 381, mely a lakosság számához képest feltûnõen csekély szám, oka a küldöttség véleménye szerint a szülõknek nem eléggé rosszalható hanyagságában keresendõ, amennyiben a helybeli lelkész kimutatása szerint 6-tól 13 évig iskolába járható gyermek Szentesen 1424 találtatik, ... ami az iskola állapotát illeti, azok mind alacsonyak s gyermekek számához képest szûkek. Ugyancsak Szentesen a görög nemegyesületeknek van egy iskolájuk...Jelenleg van az iskolában 2 tanuló, lehetne pedig 7. A szentesi oláhok részérõl iskolába járható gyermek van 33 fiú és leány, de azok a helybeli lelkész elõadása szerint az alapítvány kedvezésében nem részesülvén, szülõik szûk körülményiknél fogva gyermekeiket iskolába nem járatják. Az 1868. évi XXXVII. tc. III. fejezete a hitfelekezetek által felállított és fenntartott népoktatási tanintézetekrõl rendelkezik. A törvény engedélyezi az egyházaknak, hogy iskolákat állítsanak fel - ugyanis az állam nem tudta kielégíteni az ország tanköteleseit iskolaépületekkel és tanítókkal -, de a következõ feltételeket szabta meg az alapítók felé: - az iskola épülete és felszereltsége minden tanítási követelménynek megfeleljen; - az egy osztályban tanulók létszáma maximált, valamint a tanító alkalmas legyen feladata elvégzésére; - az egyházi iskolában a következõ tantárgyakat kell tanítani: hit és erkölcstan, olvasás és írás, számolás és mérés, nyelvtan, természettan, földrajz, mezõgazdasági gyakorlatok, állampolgári ismeretek, ének, testnevelés külön tekintettel a katonai testnevelésre; - a szorgalmi idõszak a tanyai iskolákban nyolc, a városi elemi iskolákban kilenc hónap legyen. 1883-as felmérések szerint Szentesen a református egyház 8, a római katolikus felekezet 4, az evangélikus egyház 1 négyosztályos, az izraelita közösség szintén 1 négyosztályos, és a görögkeleti egyház 1 kétosztályos elemi iskolát tartott fenn.
a) A REFORMÁTUS EGYHÁZ ELEMI ISKOLÁI
Az egyház iskolái olyan kitûnõek voltak, hogy a katolikus vallású szülõk egy része is ide járatta gyermekét. Ez ellen papjaik igen élesen tiltakoztak, de a gyerekeknek kötelezõ volt iskolába járni, mert aki ezt elmulasztotta, attól megtagadták az úrvacsorát, valamint ha az ilyen gyermek meghalt, az nem részesülhetett egyházi temetésben. 1850-ben (más forrás szerint már 1840-ben) az egyház lemondott a tandíjról. Ezzel több mint fél évszázaddal elõzte meg korát, ugyanis az országgyûlés csak 1908-ban tette ingyenessé az elemi népoktatást. Az elemi iskolákba járók egy évi tandíja egy véka búza, egy véka árpa és 32 korona volt. Az 1868. évi XXXVIII. tc. szabályozta az elemi népoktatást. Ezeket az elõírásokat be kellett tartani, ha az egyház meg akarta tartani az iskoláit. A református egyház e törvények szellemében fejlesztette az iskoláit. Elképzelése szerint az eddigi három- illetve négyosztályosból hatosztályos intézményeket kívánt kialakítani. A központi fiúiskola kivételével ez nehezen és lassan ment. Ez az iskola 1860-tól 1883-ig öt-, majd ezután hatosztályos lett, miközben a többi még maradt háromosztályos. Ennek az volt az oka, hogy a szülõk szerint gyermekeiknek elegendõ, ha megtanulnak írni, olvasni és számolni. Ennek volt a következménye, hogy az elsõ évfolyamra 300, az ötödikre 80-90 és a hatodikra csak 25-30 tanuló járt. Az alsó évfolyamok növekvõ létszámát már nem tudták kielégíteni a tanítók, így azok létszámát is növelni kellett. 1868-ban 13, 1873-ban 17, 1883-ban 18 és 1884-ben 20 tanító tevékenykedett a református egyház iskoláiban. Ennek ellenére az alsó osztályok túlnépesedtek. Így 1897-ben Katona József és 1899-ben Kovács János nyugdíjba vonuló tanítók megüresedett állásait betöltetlenül hagyták. Sõt a kiséri és a felsõpárti külsõ iskoláknál az egyik 1-2. osztályt beszüntették, és azokat vegyes iskolákká alakították. Az 1883/84-es tanévig az 1886-os népiskolai törvényben megállapított tantervet alkalmazták, majd ezután a Tiszántúli Egyházkerület által kiadott "A" és "B" típusú tanterv szerint tanítottak. Az "A"-t az osztott, a "B"-t a részben osztott iskolákban használták. A szentesi református iskolákban még ettõl a tantervtõl is eltértek. A fiúiskolákban felvették a tantárgyak sorába a gyümölcsfa-termesztést és -nemesítést, a leányiskolákban nõi kézi-munkával egészítették ki az elõírtakat. Mindezeket azért tették, mert meg voltak gyõzõdve ezen ismeretek gyakorlati fontosságáról. A fiúk 1873-tól heti két órában a Széchenyi ligetbe jártak tanulni Dolesch Vendelhez a város kertészéhez. 1874-ben maga az egyház is létesített faiskolát. A nõi kézimunkát a központi iskolában Lénát Jusztina irányításával 1876-tól tanultak a lányok szerda és szombat délután. 1883-tól kezdve minden leányiskolában tanítani kezdték a kézimunkát, amit elõször a tanítók feleségei végeztek. A fiúiskolákban 1868-1875-ig a fiatal és ügyes tanárok tanították a testnevelést, akikkel az egyház egy tornatanfolyamot is elvégeztetett. Ezeket az órákat csak õsszel és tavasszal tartották meg, amikor jó volt az idõ. 1887-ig még vesszõ-, gyékény- és nádfonást is tanítottak. 1887-ben a kövezett hideg tantermeket újrapadlózták, és ekkor kerültek ki a boglyakemencék, és helyükbe kályhákat állítottak be. 1881-ben volt elõször az iskolában takarító, addig a tanulók söprögettek. Az osztálytermek fûtõanyagát a szülõk adták. A módosabbak több, a szegények kevesebb szalmával és rõzsével járultak hozzá a fûtési "költségekhez". 1892-ben már minden osztályban volt vízcsap víztartóval együtt, sõt minden gyerek csak a saját poharát használhatta ivásra. Ezt a vizet még lajtokban hordták az iskolákhoz, de már 1907-ben minden iskolában bevezették a vizet. Csak 1906-ban neveztek ki igazgatót az intézmények élére. Egyet a fiú és egyet a leányiskolákhoz. Minden igazgatói csoportba 9-9 tanító tartozott. Itt is megelõzte a korát a szentesi református egyház, mert a Tiszántúli Egyházkerület csak 1911-ben rendelte el, hogy igazgatót kell állítani az intézmények élére. 1913-ban már két tanítónõt alkalmaztak. Munkájukat a szülõk is és az elõjáróság is elismerte, így 1916-ban már 7 nõ tanított a szentesi református elemi iskolákban. Természetesen ez 7 férfi tanítói állás megszüntetésével járt. Fizetésük a férfi kollégáikkal azonos szinten volt, sõt az eltöltött idõ után fizetés-kiegészítés is járt, valamint 1917-tõl családi pótlék is.
b) A SZENTESI KÖZPONTI REFORMÁTUS ISKOLA
A város legrégibb iskolája. Már 1747-tõl kezdve említik az ide vonatkozó források. Együtt volt jelen a város oktatásában az ún. latin iskolával - melyet szintén a református egyház tartott fenn, ez volt a gimnázium elõdje. Elsõ iskolamestere, akinek ismerjük a nevét, Némedi Mihály. Az iskolaépületet 1748-ban kénytelenek átadni a katolikus egyháznak, ugyanúgy mint a templomukat. Mivel a szervezetlen gimnázium- egy intézmény volt az elemivel így itt is a debreceni kollégiumból kikerült szegény sorsú teológus hallgatók tanítottak. 1803-ban az egyház új iskola építését kezdte meg. Ez elkészülte után 1827-ig csak három, majd négyosztályos iskola volt. A leányiskola 1798-1874-ig volt háromosztályos. 1854-ben a kormány rendeletet ad ki a vasárnapi, vagy ismétlõ iskola megszervezésére. Itt vallástant, olvasást, számtant, majd az utolsó évben rajzot, fogalmazást, könyvvezetést, földrajzot, természettörténetet és természettant tanítottak. Késõbb a vasárnapi iskolába csak az ipari tanoncok járnak. Ez az iskola volt az iparos tanoncképzés alapja. Az 1919-es polgári forradalom és Tanácsköztársaság idején az iskola megõrzi egyházi jellegét. 1925-ben állami segítséggel új iskola építését határozzák el, ebbõl 1928-ra lesz valóság. Az egyház szerette volna meg-tartani a régi épületet - mint mûemléket - de akkor az államtól nem kaphattak volna segítséget. Ez az iskola 1940-ig hatosztályos népiskolaként mûködik, a negyedik osztály után a tanulók középiskolába mehetnek. Az ekkor bevezetett hetedik és nyolcadik évfolyam annyira néptelen, hogy csak a téli hónapokban tudják mûködtetni. A leányiskola sokáig csak ötosztályos marad. Az iskola napja a templomban kezdõdött közös imádkozással. Ezután az elsõ óra minden alkalommal hittan volt. Szakos oktatás, felmenõ rendszer nincs. A tanító mindig ugyanabban az osztályban tanít. A tanulók az osztály padjaiban vagyoni és társadalmi megbecsülés szerint ülnek. Hátul a rosszak. Karácsonyra az iskola színjátszó csoportja vallásos darabbal készül. Május 1-jén megünneplik a madarak és fák ünnepét. Valamint március 15. és október 31. tanítás nélküli ünnepe az iskolának. Ifjúsági szervezete a Betlehen Gábor cserkészcsapat. Az iskola további fejlõdése megtorpan a világháború miatt. A tanítók egy része bevonult katonának, a tanulók vagy olyan szegények, hogy nincs ruhájuk melyben iskolába járhatnának, vagy pedig a hadba vonult szüleik helyet kell dolgozniuk. 1944 kora tavaszán a rend-szeres légitámadások miatt befejezik a tanítást. Ezután pedig a német csapatok szállásolták el magukat az épületben. Így a tanárok egy része elszökik. Maga az október 8-ai felszabadulás nem hoz változást az iskola életében. Az elszökött tanítók csak a dunántúli részek felszabadulása után térnek vissza. Valamint a református egyház is csak az év végére tudja rendezni a dolgait. Ezután csak 1945 január 14-én kezdõdhet meg a tanítás. Ekkor még mindig hiányzik 7 tanító. Errõl az 1945 január 14-én kelt presbitériumi jegyzõkönyv úgy határoz, hogy nyugdíjasokkal és segédtanerõkkel kell pótolni a hiányt. Szívesen fogadják még az erdélyi területekrõl menekülõ nevelõket is. Ez a kényszermegoldás sok zavart okoz a munkában. A kiegészítõ tanítók nem tudják rendesen ellátni munkájukat, valamint az erdélyiek rövid idõn belõl innen is továbbmenekülnek. Az infláció és a gazdasági pangás is aláásta a nevelõ munkát. Halvány reményt jelentett az iskola mûködésének az, hogy 1945 nyarán az igazgató lett a szentesi iskolaszék elnöke is. 1946 nyarára konszolidálódik a testület. A B listázások következtében az ún. "bomlasztó" elemeket kiszûrték a testületbõl. Lassan megindult a tanulói létszám növekedése is. A pedagógusok érezvén a változások szelét, önképzõköröket és ún. munkaiskolát szerveznek meg. Itt a fiúk és a lányok számára a fizikai munkával ismerkedõ órákat tartanak. 1946. szeptember 17-én kelt presbitériumi rendelkezés szerint az iskolaépület alagsorát tornateremnek adja át az egyház. Mivel erre a célra az nem felelt meg, így a munkaiskola kap benne elhelyezést. Az 1947/48-as tanévzárón még téma a gyermekek templomba járása és a konfirmálás, de nyáron az iskola - az egyház minden tiltakozása ellenére - állami kézbe kerül.
c) A RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZ ISKOLÁI
A római katolikus egyház 4 elemi iskolát tartott fenn a városban, 3-at a központban és 1-et a felsõpárton. Az egyház akkori vezetõje - Leeb Mátyás - 1878-ig tartó tevékenysége alatt sokat küzdött az iskola miatt. Az akkori iskolaépület egy részét istentisztelet céljára használták, a másik fele pedig kicsinek bizonyult az oktatási feladatok ellátására. A gyenge színvonalú oktatás felemelése céljából elhatározta az egyház, hogy új iskolaépületet létesít. Ennek okán - mint a református egyház is tette - az esperes a városhoz fordult, hogy az adományozzon a felekezeti iskola számára megfelelõ telket. A város teljesítette a kérést, és a katolikus városrészben kijelölte az új alsópárti katolikus iskola helyét. 1874-ben a város - hivatkozva az 1868. évi XXXVIII. tc.-re - kijelentette, hogy nem finanszírozza a felekezeti iskolák mûködtetését. Minden egyház tartsa el a saját elemi iskoláját a tanítóikkal együtt. Így a katolikus egyház is kénytelen volt változtatni, ezután már az eddigi szünnapot - csütörtököt - is a tanítás céljaira fordította. A városnak ezzel a döntésével a felekezeti és a városi iskolák óraszáma kiegyenlítõdött. 1878-ban, mikor dr. Léhár István vette kezébe az egyház vezetését új korszaka kezdõdött római katolikus egyházi iskolapolitikának. Az Õ mûködése alatt 1883-ban két újabb iskolát építettek, de a felszerelésük és az új tanítók alkalmazása gondot jelentet még. A központi iskolaépület csak 1911 júliusáig bírta elviselni a toldozgatást, ekkor az egyházi vezetõség a lebontása mellett döntött. De már 1912-ben - egyidõben a városháza átadásával - egy új, impozáns, népi szecessziós stílusban épült épületet adtak át az oktatás szolgálatára.
d) A SZENTESI KATOLIKUS EGYHÁZ KÖZPONTI ISKOLÁJA
1911. júliusában lebontják az addigi központi iskolaépületet. Az új iskolaépület a város büszkesége volt, egyszerre készült el a mellette álló városházával. A népi szecessziós iskolaépület, a városháza, a megyeháza és a járásbíróság épülete által körülfogott négyszögletes tér kitûnõen alkalmas volt a város legszebb pihenõparkjának a kialakítására. Ez volt a város elsõ olyan iskolaépülete, melybe már eleve betervezték és megépítették a tornatermet. Így a testnevelés oktatása már nem volt kötve az idõjáráshoz. Az oktatás az 1912/13-as tanévvel kezdõdött meg. Ekkor 11 tanteremben folyt az oktatás. 1942-ben ez a szám már 18-ra emelkedett. A tervezõ jó munkát végzett, palotája volt ez az elemi tanításnak. Magas, tágas termek várták a tanulókat. A hatalmas ablakokon elegendõ fény juthatott az osztályokba. Az épületben vezetékes víz volt, a felnõttek, a fiú- és a lánytanulók számára 1-1 angol típusú WC-t építettek be. Az 1920/21-es tanévtõl az év augusztus 30-án kezdõdött, és megszakítás nélkül június 29-ig tartott. A 10 hónapos tanév minden évben rövidebb volt. Ennek okai között megtalálhatjuk a járványokat, betegségeket és a tüzelõhiányokat is. Az 1943/44-es tanévet csak november 3-án tudták elkezdeni, de már április 1-jén kénytelenek voltak befejezni. A nap ebben a felekezeti iskolában is istentisztelettel kezdõdött. Az errõl való távolmaradás fél napos igazolatlan mulasztásnak számított. Ha ezt három napon belül nem igazolta a gyermek gyámja, akkor a második mulasztás után a gyámot pénzbírságra ítélték. Elsõben írás-olvasást, nyelvi ismeretket tanultak, másodiktól kezdve az olvasás már külön tantárgy volt. Itt az olvasás prózából és versbõl állt. Az olvasmányok a mindennapi élet kérdéseivel foglalkoztak, így megteremtették a kapcsolatot a mindennapi élettel. A másodikos nyelvtan anyaga helyesírásból és elválasztásból állt. Harmadikban mondatfajtákkal, negyedikben pedig már az alannyal, állítmánnyal és a bõvítményekkel foglalkoztak. A számolás és a mérés minden osztályba 2-2 órás tantárgy volt. Az alsó osztályokban beszédértelmezési gyakorlatokat is tartottak, a témák a következõk voltak: a gyermek napi munkája, házépítés és mesterségek. Negyedikben kezdték a földrajzot tanítani, itt a cél a szülõföld és a vármegye megismerése volt. A tanítás során az ismétlést fontosnak tartották. Naponta minden óraközi szünetben 4-5 percet énekeltek a tanulók. Ezzel frissítették fel elfáradt agyukat a következõ órára. Az elsõ világháború után nagy súlyt fektettek a testnevelés hazafias és testet-lelket fegyelmezõ hatására. A játék alkalmazásánál pedig a gyermeki lélek örömteli megnyilatkozására. A hit- és erkölcstan mind a négy osztályban fõtantárgy volt. A felsõ tagozatos tantárgyak voltak még: a történelem, a föld- és néprajz, az ember élete, a természetrajz és a természet-tan. Szabadon választott tantárgy lett 1940-tõl a fiúknak a kereskedelmi, a lányoknak a háztartási ismeretek. A felszabadulás után bevezették az orosz nyelv tanítását. A latin nyelvet az ötödik osztályban heti 4 órában tanították. Azt a tanulót, aki a számtan, nyelvtan, írás és olvasás tantárgyak valamelyikébõl gyenge volt, nem engedték felsõbb osztályba lépni. Az intõt és a rovót csak a IV-VIII. osztályosoknál adtak, hogy az ne befolyásolja a fiatalabbakat károsan. 1928. május 1-ig minden nap a fél nyolcas misével kezdõdött az oktatás. Ezután már csak a vasárnapi misére kellett járni. 1923-ban félnapos tanítás volt. Az egyik héten a fiú tanulók jártak délelõtt és a lányok délután, a következõ héten cseréltek. 1938-tól a szülõk kérésére - mert Szentesen, az akkori megyeszékhelyen sok ember hivatalnokként dolgozott, és csak két óra után mentek haza ebédelni, és a félnapos tanítás szétszakított sok családot - áttértek az ún. egyhuzamos tanításra. Az iskolában minden nap 5 tantermet biztosítottak délután 2-7-ig az iparos és kereskedõ tanoncoktatás céljaira. A második világháború során a tantermeket hadikórház céljára lefoglalják, majd 1944. május 15-én németek költöznek be az épületbe. Ezért az 1944/45-ös tanévet egy erre a célra megfelelõ zsidó lakásban kellett elkezdeni augusztus 1-jén A felszabadulás után a helyi orosz parancsnokság engedélyezte az iskola megnyitását. Elõször az épületben esett károkat kellett kijavítani. Maga a háború nem okozott jelentõs károkat az épületben. De a felszerelés jelentõs részét elhordták, eltüzelték. A szemléltetõ eszközök hiányát táblarajzokkal pótolták a nevelõk. Az 1948-as államosítást a katolikus egyház iskolája sem tudta elkerülni.
e) AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ISKOLÁJA
Az evangélikus egyház 1 négyosztályos vegyes iskolát mûködtetett Szentesen. Ez az intézmény 1855-ben létesült. Benne olyan kiváló tanerõk dolgoztak - Macskássi Sámuel, Sailing Géza, Kolpaszky György, Lakatos Emil, Egyedi M. Lajos -, hogy más felekezethez tartozó szülõk is szívesen adták gyermekeiket ebbe az iskolába. 1899-ben Szentes filiájában, a csépai egyesület protestáns leányházában imaházat és iskolát avattak fel. A következõ évben Szentesen is megalakult az Evangélikus Nõegylet, amely az egyházi és iskolai élet fejlesztése és ápolása terén fejtette ki áldásos tevékenységét. Sajnos a bekövetkezõ világháború megtörte az egyház iskolájának elindult ígéretes fejlõdését.
f) A GÖRÖGKELETI EGYHÁZ ISKOLÁJA
Az önálló egyházközösségé való szervezkedése a Szentesen élõ görögkeleti vallásúaknak 1784-ben történt meg. Az 1786-os templomszentelés görög nyelven, görög riturgia szerint történt meg, de az istentiszteletek és a tanítás nyelve már magyar volt. Az alapító görögök nem keveredtek az idõközben letelepített román anyanyelvû szentesiekkel. Semmilyen kulturális és gazdasági kapcsolatot sem tartottak fenn, de gyermekeiket közös iskolába járatták. Késõbb ez lett viszálykodásuk alapja. Több román anyanyelvû gyerek járt az iskolába, mint görög. Ennek alapján követelték a románok, hogy az oktatás nyelve legyen román. Természetesen ezt a görögök nem akarták. Az iskola vitáján túl magának az egyháznak a hovatartozása is sok problémát eredményezett. Az 1883-as felmérés tanúsága szerint csupán csak 16 gyerek járt a görögkeleti egyház kétosztályos vegyes elemi iskolájába. A tanítási feladatokat az egyház kántortanítói látták el. Végül 1894-ben a kevés tanuló miatt kénytelenek voltak az iskolát bezárni. Az itt tanuló néhány gyermek más felekezetek iskoláiba iratkozott át.
g) AZ IZRAELITA EGYHÁZ ISKOLÁJA
Már a XVIII. században laktak zsidók Szentesen, de csak sokára tudták leküzdeni az õket körülvevõ gyûlöletet, megaláztatást és lenézést. 1840-ben nagy nehézség árán tudtak telket szerezni az iskolájuk számára, pedig már több százan éltek a városban. A kiegyezés után már törvény is biztosította a zsidó vallás gyakorlását, és a zsidó lakosság polgárként való elismerését. A megépült iskola a szentesi zsidók fõ büszkesége volt. Alacsony termeiben olyan nagytudású tanárok dolgoztak, hogy ide is szívesen adták más vallású szülõk a gyerekeiket tanulni. 1841-ben alapították az iskolát Schlézinger Vilmos elsõ elõjáró indítványára. Ezt megelõzõen is volt a zsidóknak iskolája, de az csak a héber és vallási ismeretek tanítását végezte el. Az új intézmény héber-német-magyar iskola lett. Benne párhuzamosan tanították mind a három nyelvet, valamint az ún. világi tudományokat is. 1890-ben új épületet emeltek a Horváth Mihály utcában az elöregedett Kossuth utcai iskola helyett. A három emberöltõt kiszolgáló régi épület nagyon sok szentesinek adott szép emlékeket és messzemutató hasznos értékeket, melyek-kel a város gyarapodását szolgálták az itt végzõk, akik között sokan nem voltak zsidó vallásúak. A második világháborús deportálások és gettósítások következtében a város zsidó lakossága annyira megfogyatkozott, hogy nem volt kit tanítani ebben az iskolában. Az izraelita egyház iskoláját már az államosítás elõtt megszûntnek tekinthetjük.
