Előző

12. oldal

temetkezésből, s még több szórványleletből követhetjük nyomon), majd a német és normann jövevények révén a nehézlovasság. Utóbbiak azonban be sem kerültek a régészet látókörébe, mert keresztények lévén, ló, fegyverzet és pompás viselet nélkül, az újonnan épített templomok köré települő temetőkbe, azaz a cintermekbe hantolták el papi segédlettel őket. Amikor pedig a 11. század első évtizedeiben elterjedt egész Magyarországon az az új szokás, hogy útravalóként a halott szájába vagy markába rejtsenek István király vadonatúj pénzeiből, akkor az egyház, a közösség, vagy már éppen a család ügyelt arra, hogy az elmúlt század pogány vitézeinek utódait, a király törvényeiben mileseknek nevezett fegyvereseket, őseik hagyományát megtagadva, sem fegyverrel, sem lóval, hanem talán halotti ingben, s csupán néhány egyszerű ékszerrel, azaz a közösségnek az Úr ítélőszéke előtt megkívánt egyenlőségébe simulva fektessék a sírba.
A fegyver és pénz örök kapcsolata természetesen tovább élt, de a temetkezésekben megfigyelhető jelenlétének egyszer s mindenkorra vége szakadt.

(Kovács László munkája nyomán)