Előző

10. oldal

Következő

A régészeti, történeti, néprajzi kutatások megállapították, hogy a magyar szőlőművelés kettős gyökerű: a nyugati területeken bizonyos római hagyatékokat őrzött meg, míg a Gyöngyös környéki, a tokaj-hegyaljai és hadd tegyem hozzá a kutatás még kezdeti szakaszában lévő beregi, inkább keletre mutat. Erre a kettősségre először Vincze István mutatott rá, akinek alkalma volt a keleti, többek között kaukázusi szőlőművelést és borkezelést a helyszínen tanulmányozni. Megállapításait a nyelvészek, történészek egyaránt elfogadták és Ligeti L. így írt erről: "Györffy Gy. nemrégiben rámutatott arra, hogy a történeti néprajz legújabb megállapítása szerint honfoglalás utáni szőlőművelésünk két forrásból táplálkozott. Közülük az egyik, a dunántúli, római előzményekből ered; ezt a pannonszlávok közvetítették a honfoglalóknak. A másik a Mátra-hegyaljai a kaukázusival (tehát a kazárral) mutat fel hasonló vonásokat. Györffy úgy véli, hogy a kazár kultúrájú etelközi vezérek tengermelléki állandó téli szállásaikon bizonyára krími vagy kaukázusi eredetű szőlőműveseket dolgoztattak." A honfoglalás után a szőlőművelés gyakori jelenléte arról tanúskodik, hogy a megfelelő gyakorlattal rendelkező magyar réteget e munkában a kazár szőlőművelésben jártas kazár-kabar szőlőművelők is segítették. Mindenesetre tény, hogy a honfoglalás után a magyarság intenzív szőlőművelésbe kezdett az új hazában.
A fenti, már csak terjedelme miatt is, vázlatos áttekintés miatt érdemes néhány eredményt megállapítani, illetve általam fontosnak vélt feladatra rámutatni:

1. Aligha lehet kétséges, hogy a honfoglaló magyarság egy csoportja, rétege bizonyos földművelési ismeretekkel rendelkezett. Ez azonban az állattartás mellett másodrendű szerepet játszott.
2. Valószínű, hogy a szántóföldi földművelés a Dunántúlon foglalta el a nagyobb területet, míg a keleti típusú szőlőművelés az északkeleti középhegyvidék lábánál vert tanyát.