1. oldal

Következő

Magyar állattartás a honfoglalás korában

A honfoglaló magyarok állattartásának, az általuk tartott háziállatfajoknak, illetve fajtáknak a problémája a magyar háziállat-kutatás egyik legrégibb és leggyakrabban vitatott témájának számít. Hosszú időn át inkább csak írott, elsősorban késő középkori források vizsgálati eredményeinek a honfoglalás korába való visszavetítése, esetleg a századfordulón, sőt egészen a II. világháborúig szép számban tartott régi, parlagi háziállatfajtáinknak a magyar honfoglalás korig való visszaszármaztatása volt az ilyenfajta vizsgálatoknak a lényege. A korai háziállatok meghatározásának legszilárdabb alapját képező korabeli állatcsont-anyag felhasználása csak a lovak esetében történt meg, miután mint az a korszak minden régész és történész kutatója, sőt az érdeklődő nagyközönség számára is jól ismert lókoponya-lábvéges temetkezések a honfoglalás kori sírokban meglehetősen gyakoriak voltak. Így nem meglepő, hogy a honfoglaló magyarok lovairól már 1906-ban megjelent egy doktori disszertáció, amelyet 1936-ban egy másik, majd még ugyanabban az évben Hankó Béla összefoglaló dolgozata követett. Ezek mellett a többi háziállatfajra vonatkozóan azonban továbbra is csak spekulációk uralkodtak
Mindamellett Hankó B. nagyon jó, olvasmányos stílusban irt, így elképzelései igen széles körben elterjedtek és népszerűkké váltak. Mikor azonban a II. világháború után a honfoglalás kori temetők és az Arpád-kori falvak ásatása nagyobb lendületet vett és a lelőhelyekről az állatcsont-anyagok nagyobb mennyiségben, majd rövidesen már több tízezres nagyságrendben kerültek napvilágra, kiderült, hogy az általa feltételezett kép a honfoglalás kori magyar háziállatokról nem állja meg a helyét, mert a korai állatcsont-anyag, tehát egy elsőrendű, biológiai bizonyító anyag vizsgálata mást mond.