A zsidóság megjelenése Szentesen a XVIII. század végére tehető, de csoportos letelepedésükről csak a XIX. század elejétől beszélhetünk. (1817-ben, a türelmi adó miatt történt összeírás szerint már 17 család - 92 fő élt városunkban.) A letelepedők többsége Pest és Szolnok megyéből érkezett. Nagyrészt kereskedők, házalók, illetve mesteremberek voltak. 1847-től már rendelkeztek a kocsmanyitási joggal; az 1850-es évektől pedig az ő kezükben volt a rév, a vám, a halászat, a vadászat, a katonai élelmezés és a piócaszedés is.

Életükben döntő fordulatot jelentett az 1867/17 tc. elfogadása, mely megadta számukra a polgári egyenjogúságot. Ezzel vette kezdetét a szentesi zsidóság történetének második szakasza.Véget ért az ún. német/jiddis szakasz, és elkezdődött magyarosodásuk, melynek kézzel fogható jele, hogy a hitközség eddig német nyelvű jegyzőkönyveit ezentúl magyarul vezették. Ez egyúttal a gazdasági virágzás kora is. Felépült a zsinagóga és az új iskola; megfigyelhető a különböző jótékonysági szervezetek (a Szentegylet és a Nőegylet) tevékenységének felélénkülése. Ez utóbbi keretein belül sor kerül a Gyermekeket Felruházó Egyesület (1891-ben) valamint 1918-ban a Kultúregylet megalakítására.

Ebben a fejlődésben mindenképp törést jelentett az első világháború kitörése, melyben 20 szentesi zsidó is életét vesztette. A hanyatlás azonban később, elsősorban 1938-tól figyelhető meg- az ún. "zsidó-törvények" elfogadásával, életbe lépésével. 1941-ben Szentesen 510 zsidó élt, nagyrészüket a helyi gettóból először a szegedi téglagyárba, majd 1944 júniusában Auschwitzba, illetve Strasshofba szállították. Csak kb. kétszázan tértek haza a II. világháború végén, de később közülük is sokan elhagyták városunkat. Ma alig néhányan gyakorolják vallásukat.

A hitközség megszervezése Szentesen mindenképp az 1817 előtti időszakra tehető, hiszen 1817-ben már elkészült első alapszabályuk is.

A hitközség világi szervezetéről annyit biztosan tudunk, hogy kezdetben nem volt külön képviselőtestülete - élén az első elöljáró, a másodelöljáró, a pénztárnok és a gondnok állt. Az első elöljáró, akit a hatóságok csak "zsidóbíróként" emlegettek, valóban rendelkezett bírói hatalommal (ennek külső jelvénye a karbilincs és a bot volt). A megtisztelő cím nagy tekintélyt, de ugyanakkor nagy felelősséget is jelentett viselője számára, mivel mindenért (például a rendbontásokért, jogellenes viselkedésért) elsősorban őt vonta felelősségre a hatóság. Valószínűleg ezzel magyarázható, hogy később már nem szívesen vállalták ezt a feladatot.

A zsidó hitközség a későbbiekben már képviselőtestülettel is rendelkezett. 1861-ben ez a testület 21 főből állt, de az 1866-os alapszabály már 24 főről beszélt - igaz az elöljárósággal együtt. Az elöljáróságot minden  évben Chanukka napján választották.
 

1841-ben Schlésinger Vilmos indítványára alapították meg az elemi iskolát, melynek egy ekkor megvásárolt ház adott helyt. Bár már ezt megelőzően is rendelkeztek iskolával, ott elsősorban héberre és vallási ismeretekre oktatták a diákokat. Ezzel szemben az új iskola héber-német-magyar iskola, melyben e három nyelv mellett világi tudományokat is tanítottak.

1859-ben új iskolát építettek, majd 1890-ben határozat született egy modern iskola építéséről, ami csakhamar el is készült.
 

A szentesi Szentegylet célja a betegek támogatásáról, gyámolításáról, a szegény halottak temetéséről való gondoskodás volt, de Szentegylet tartotta fent a temetőt is.

Valószínűleg 1810 körül alapították, de kezdetben nem vált el élesen a hitközségtől - ennek jele az is, hogy gondnoka tagja volt az elöljáróságnak is, pénztárát pedig egészen 1859-ig a hitközség pénztárosa kezelte.

1877-ből származó alapszabálya már három gondnokról (főgondnok, pénztáros, ellenőr) és nyolc választmányi tagról beszélt. Hamarosan pénzügyileg is függetlenedtek a hitközségtől, bár teljes önállóságáról csak 1899-től beszélhetünk.
 

Akárcsak a Szentegylet, a szentesi Nőegylet is jótékonységi feladatok ellátására szerveződött. Célja a szegény beteg, szegény öreg nők, valamint a szegény "gyermekágyas" nők ellátása ruhákkal, élelemmel, pénzzel.

Lényegében már az 1840-es évektől működött, de alapszabályát csak 1865-ben fogadtatták el a budai helyhatósággal.
 

Felhasznált irodalom:

Harsányi László: A szentesi izraelita hitközség története (Bp., 1970.) 210 p.
Vajda Antal: A szentesi izraelita egyház története = Szentes (Bp., 1928.) p. 183-190.