A kor jogrendszere
A korszakban a szokások, jogszokások a meghatározóak. Ezeket ma inkább erkölcsi normának, illemszabálynak nevezzük; akkoriban viszont a mindennapi élet minden területét ezek határozták meg.

A koraközépkorban, az államok kialakulásával párhuzamosan, az uralkodó megpróbált ebbe a rendszerbe beleavatkozni. Ennek hátterében az állt, hogy némely normák az állam számára hasznosak voltak (pl.: a nemesi családok tagjai közötti házasságkötés) - ezeket támogatni akarták; ezzel szemben némely norma nem volt hasznos az állam számára (pl.: a bosszújog / talio-elv) - ezeket háttérbe akarták szorítani. A változás azonban nem egyik pillanatról a másikra következett be, fokozatos volt az átmenet a szokásjogi rendszerbõl a törvények által szabályozott rendszerbe.

A magyarországi jogrendszer
István trónra kerülésekor Magyarországon is a szokásjog volt a meghatározó. Ami azonban jelentõs különbség az István által alkotott törvények és a koraközépkori törvények között, az az, hogy István már kezdettõl azt hangoztatta, hogy új törvényeket hoz (mindez köszönhetõ Géza politikájának is). Ezzel szemben a nyugat-európai uralkodók azt mondták, hogy csak a régi jó, de az idõk során elromlott jogokat akarják megjavítani.

Istvánnak két nagy törvénykönyvét tartjuk számon - az egyik uralkodása elején, a másik a végén keletkezett. Eredeti formájában egyik sem maradt fenn, viszont az Admonti-kódex megõrizte a két törvény szövegét - igaz egybemásolva (ezért találunk a Corpus Iurisban is egy törvényt).

Mindkét törvénykönyvben megjelenik István politikája, amit ma csak "államalapításként" említünk. Sokszor mondják, hogy ezek a törvények a bajor, illetve az egyházi vegyes zsinatok  (például a 800-as évekbeli mainzi zsinat) határozatainak átvételei, azonban ez nem igaz. Biztos, hogy István ismerte ezeket, az oklevelek pedig a korban elterjedt formai és terminológiai szokások szerint készültek, de a tartalom teljesen rá jellemzõ.

Mivel István hatalomra kerülésében számos olyan elem volt, mely eltért a hagyományostól, így egyik alapvetõ feladata lett a törvényalkotás.

Az ilyen "eltérések" közétartozik mindjárt az, hogy miért õ lett az uralkodó.A magyar törzsszövetségi alapelv szerint a család legidõsebb tagjának kellett volna hatalomra kerülnie (senioratus elve), mivel egyaránt kell hadvezéri és diplomáciai tudással rendelkeznie, melynek megszerzéséhez idõ kell. Ugyanakkor Géza ráébredt arra, hogy a népet le kell telepíteni, egységes államot kell létrehozni. Ebben két segítsége volt: egyrészt az egyház, másrészt a nyugati lovagok. Ezért mondhatta azt, hogy István lesz az utóda (primogenitura elve). István  csupán saját törzsének magyar hadserege segítségével nem tudta volna érvényesíteni apja akaratát, szüksége volt a bajor lovagok támogatására, azaz meg kellett bíznia az "idegenekben".

Ugyancsak a törzsszövetségi hagyományokhoz kapcsolódik Koppány azon tette, amikor megkérte Sarolt kezét. A szokás hátterében az állt, hogy meg kellett akadályozni, hogy az özvegy vagyona kikerüljön a nemzetség "kezébõl". Istvánék azonban erre is nemet mondtak.

A lázadás leverése után Istvánnak törvényeket kellett alkotni, hogy hatalmát megszilárdíthassa.

A XI. századi magyar társadalom felépítése
- Elõkelõk:
-- a régi törzs- és nemzetségfõk és leszármozattaik
-- a német katonai vezetõk
Ez utóbbiakat - szolgálataik fejében - az uralkodó birtokadománnyal látta el. Már ez is újdonságnak számít, ráadásul mivel birtokaikat a királytól kapták, elõkelõk lettek. A régi törzs- és nemzetségfõk, valamint a német katonai vezetõk között kialakuló ellentétet István úgy küszöbölte ki, hogy a régi elõkelõk is kaphattak birtokot szolgálataikért cserébe.
-- az ispánok: a király bizalmi emberei voltak, hiszen õk képviselték az uralkodót helyi szinten. Szolgálataikért természetesen õk is különbözõ adományokban részesültek (birtokadományok, illetve a beszedett adó bizonyos százaléka).

- Katonák, azaz a magyar szabadok (közszabadok katonai szolgálattal)
-- csak a király katonája (belõlük lettek késõbb a királyi szerviensek)
-- a vármegyei hadsereget alkotók ("várjobbágyok"), akik az uralkodón kívül az ispánnak is engedelmességgel tartoztak. Kevesebb joguk volt és gazdaságilag is rosszabb helyzetben voltak.
Az egyház hadseregébe tartozók, akikre a kánonjog is vonatkozott.

- Közszabadok
A legteljesebb mértékben szabadok. Életükbe az uralkodó lényegében csak a büntetõjogi normákon keresztül szólt bele.

- Szolgák
Jogilag nem tárgynak tekintik õket, így nem rabszolgák, de nem költözködhetnek, házasságukhoz földesúri engedély szükséges, büntetlenül megölhetõk.
Õket fel kellett emelni a közszabadok közé. Az egyház ismeri  a "lélekváltság" fogalmát - ennek lényege, hogy mindenki megmentheti a pokoltól saját lelkét, ha jót tesz életében -ez a jó lehet például egy rabszolga felszabadítása. Ez a gondolat István törvényeiben is megjelenik, sõt ha az utódok tudnak arról, hogy az elhalálozott fel akarta szabadítani szolgáját, a halotti toron õkis megtehetik.
Így alakul ki a felszabadítottak rétege (libertinus).
István azt mondja, hogy senkit nem vethetsz szolgaságba csak azért mert hatalmad van felette. Ha mégis megteszi - az uralkodó megbünteti érte.

Ezt a társadalmat kell állammá szerveznie Istvánnak.

Az államalapítás elemei
1. Koronázás
Ez egyfajta jelkép - annak a jele, hogy a kialakuló magyar államot Nyugat-Európa elfogadja vele egyenrangú államnak. A korabeli Európa két pólusú:
- Német-Római Birodalom
- Bizánci Birodalom
(A pápa ekkor még az egyházat képviseli és nem a világi hatalmat.)
Koronát csak a pápa küldhetett, de mindkét császár is tudott a koronaküldésrõl. Ez egyúttal jelzi, hogy elfogadták egyenrangúnak a magyar államot.

2. Az egyházi szervezet és a vármegyerendszer kiépítése
Az egyházi szervezet
István megteremti az "alapot" (10 falu épít egy templomot, azaz létrejönnek a plébániák), valamint a "tetõt" (10 püspökséget- egyházmegyét - szervez, majd föléjük emeli érseki ranggal Esztergomot és ennek "helyettesét", Bács-Kalocsát).
A kettõ közti szint, az esperességek megszervezése, majd csak Kálmán uralkodása alatt megy végbe.
Ebben a rendszerben mindenkinek megvan a maga kötelessége:
- az uralkodóé: legyen pap
- a püspöké: be legyen rendezve a templom
- a népé: eltartsa az egyházat - ennek érdekében vezetik be a tizedet, az elsõ adót.

A vármegyerendszer
Sajátosan Istvánra jellemzõ megoldás ez is. Az országot területi alapon kellett megosztani, ehhez az alapot a nemzetségi szállásterületek biztosították. Ezekbõl szervezõdtek meg a vármegyék.

A királynak anyagi támaszra van szüksége, a nemzetségi szállásterületek 1/3-a az övé lesz.

A vármegyék élére az ispán (comes) kerül. Õ jár el a király helyett, a király nevében. Csak a királynak tartozik számadással.

Megjelennek a különbözõ tisztségviselõk. A király a legfõbb bíró, helyettese a comes palatinus (a nádor, aki az 1485-ös "nádori cikkelyek" révén az uralkodó utáni elsõ ember lesz). Létrejön a királyi tanács is - ez a törvényekben is tükrözõdik.

3. A jogrendszer
A koraközépkori királyi törvények az egyházat és a büntetõjogot szabályozzák; az emberek egymás közti  viszonyába (magánjog) a legkésõbb avatkozik be az állam, mivel nem nagyon érdekli. Ezzel szemben Istvánnál már az I. törvénykönyvben is találunk magánjogi szabályozást (az ilyen törvényeire jellemzõ, hogy nem említik a királyi tanácsot).

Magánjog:
- Akinek birtokot adományoz az uralkodó, az szabadon rendelkezhet vele; ezt fiainak és a nemzetségnek tiszteletben kell tartania (lényegében: szabad végrendelkezés).
Ezeket a birtokokat az uralkodó nem veszi vissza, a nemzetségnél maradnak. Ez azért fontos, mivel a hûbériség lényege, hogy az adomány továbbra is az uralkodó tulajdona marad.
Kálmán lesz az, aki változtat ezen a rendszeren. Õ azt mondja, hogy ez a rendelkezés csak az István által adományozott birtokokat érinti, a késõbbi adományok visszaszállnak az uralkodóra, azaz a nemzetségi és az adománybirtok kezd szétválni.1222-ben az Aranybulla már a következõket rendeli el: ha a birtokosnak nincs fiú utóda, szabadon rendelkezhet a birtokkal; ha nem rendelkezik, akkor a nemzetséget illeti meg a birtok - azaz már nem tesz különbséget az adománybirtok és a nemzetségi birtok között.

- Már az I. törvénykönyvében rendelkezik az özvegyi jogról. Eszerint, ha a nõ özvegyen marad, nyilatkozhat arról, hogy így akar-e maradni, ez esetben senki nem kényszerítheti házasságra. Joga van elmenni is és magával viheti hozományát, de gyermekeit ebben az esetben a nemzetség férfitagjai nevelik fel.
Ez a rendelkezése európai viszonylatban is korainak számít.

- Megtiltja a nõrablást. A házasságkötésnek két õsi módja van: az egyik a nõrablás, a másik a nõvásárlás. István úgy rendelkezik, hogy ha nõrablás történt, kötelesek visszaadni a nõt és vérdíjat is kell fizetniük.

Büntetõjog:
- Általánossá teszi a jóvátétel intézményét (compositio). A büntetõjog legõsibb módja a bosszúelv (talio-elv) érvényesítése. Ennek jellemzõje, hogy kollektív, azaz az elhalálozott nemzetségének joga van bosszút állni a gyilkoson vagy annak nemzetségén.Ugyanakkor a viszontbosszú tilos.
A jóvátétel ezzel szemben abból indul ki, hogy minden embernek értéke van (ez kapcsolódik a társadalomban elfoglalt helyéhez). Istvánnál rendkívül ritka a halálbüntetés. A jóvátételi összeg egy része a királyé, másik része a nemzetségé, a harmadik részpedig az eljáró bíróé.

- A király és az ország ellen elkövetett vétek, az ország árulása, idegen országba szökés (összefoglalóan a hûtlenség) bûnét elkövetõ büntetése a rendiség idõszakában fej- és jószágvesztés. Ezzel szemben István úgy rendelkezik, hogy az elkövetõt ugyan halálra ítéli (de ártatlan gyermekeit nem bünteti), emellett vagyona is az uralkodóra száll. Ez már a hûbériség jele (fiscalitas-jog).

- A "közbûncselekményt" (emberölés, gyújtogatás, boszorkányság, más házára törés) elkövetõkre is jóvátételt ró ki. A kard általi emberölést viszont halállal bünteti.

- Megjelenik a szabadságvesztés is büntetésként. Itt arról van szó, hogyha valaki ugyanazt a bûnt még egyszer elköveti, akkor elveszti szabad ember állapotát.

- Tükröztetõ büntetés például a hamis tanúzás esetén kirótt kézvágás, nyelvvágás.

- Testi fenyítés: a bûbájosok ellen a püspök joga (ostorral).
 

A jegyzeteket készítette: NagyEnikõ