Nagy idõszakról van szó és összetett a téma, így az elõadás néhány kérdés köré csoportosul.

1.) 1000 éves-e a magyar írásbeliség? Azaz: volt-e a honfoglalóknak írásuk?
Megnyugtató válasz nincs erre a kérdésre, de valószínûleg volt írásuk – erre utalnak az „ír” és „betû”szavaink, melyek honfoglalás elõttiek.
A kutatók Levédiába teszik az írásbeliség kialakulását, az írást pedig a rovásírások közé sorolják. (Ilyet használtak a Kazár Kaganátusban is.) Ez az írás azonban nem azonos az ún. székely rovásírással, mely csak a XI-XII. században keletkezett.
Elmondható, hogy a honfoglaláskori magyarság egy olyan félnomád nép, mely magas szintû, de az itt élõ népektõl eltérõ kultúrával rendelkezett. Ez a kultúra, késõbb eltûnt, ill.beolvadt, és valószínûleg ez történt írásukkal is. Az írásbeliséget szûk réteg birtokolhatta, de hogy melyik ez a réteg, nem tudjuk, mivel nem maradt fenn írásos emlék.
Kb. 1000 éve azonban a magyarság új kultúrkörhöz csatlakozott – felvette a kereszténységet, s így betagozódott Nyugat-Európába, megismerte a latin írásbeliséget. (A honfoglalás elõtt is találkoztak más írásrendszerekkel – pl.: görög írás, latin írás a kolostorokban.) A magyarságban volt befogadó közeg a latin írásra, ezt bizonyítja az, hogy gyors (néhány évtized alatt bekövetkezõ) befogadásról van szó.A gyorsaság oka az, hogy sem az államigazgatás, sem a katolikus egyház nem nélkülözhette az írást. Kezdetben idegenek (németek, franciák) birtokolták, majd a hazai kolostorokban kialakult a hazai (latin-) írástudóréteg. A kolostori, székesegyházi scriptoriumok munkáiból kevés maradt fenn – elsõsorban oklevelek, jogi anyagok, egyházi szövegeket és krónikákat (pl.: Anonymus) tartalmazó kódexek.
A XI-XII. században végig a latin nyelvûség és az egyházi jelleg dominált.A XII. század végén (1181), III. Béla írta elõ a királyi udvarban az írásbeli ügyintézést. A meginduló folyamat csúcspontjának az Aranybulla tekinthetõ, amikor írásban zajlott egy fontos közjogi aktus.
Az írástudók zömében klerikusok voltak, kevés volt köztük a világi (ez utóbbi inkább majd csak a XIII-XIV. századra lesz jellemzõ), azaz szûk körre korlátozódott az írásbeliség. (Az Árpád-házi királyok közül pl. csak Könyves Kálmán tud írni-olvasni.)
Összességében tehát az mondható el, hogy Magyarországon a középkorban a latin nyelvûség és az egyházi jelleg a meghatározó.

2.) Miért mondhatjuk, hogy a hazai kéziratosság csúcspontja Mátyás uralkodása?
A Mátyás uralkodása alatt tetõzõdõ folyamat elõzményének tekinthetõ, hogy a XIV. században, Károly Róbert és Nagy Lajos uralkodása alatt, eleven könyvkultúra bontakozott ki (ennek jele pl. a Képes Krónika), így amikor a reneszánsz elérte Magyarországot, már volt olyan közeg, melyre épülhet.
Mátyás, akit Vitéz János nevelt, átlagon felüli mûveltséggel rendelkezett és uralkodása alatt létrehozta kivételes értékû könyvtárát, a Bibliotheca Corvinianát.
A Bibliotheca Corviniana a korabeli Európa egyik legjelentõsebb könyvtára volt –tartalmilag a legjelentõsebb (sok görög és latin munka), méreteit tekintve elmaradt a pápai könyvtártól. Összesen kb. 2-2,5 ezer kötetet tartalmazott, melyek többsége Itáliában készült – ebbõl azonban csak 200, hitelesnek tekintett kódex maradt fenn. Mai napig a magyar könyvtártörténet csúcspontjának tekinthetõ, hiszen egyetlen más (magyar) könyvtár sem ért el ilyen jelentõséget világszerte.
Mátyás halála után a fõpapok (pl. Bakócz Tamás) tovább éltették a gondolatot. A világi fõurak közömbösek voltak a kultúra iránt – Kinizsi pl. még írni-olvasni sem tudott.
Az írásbeliséget még ebben az idõszakban is csak egy szûk szellemi elit birtokolta (egyébként ekkor indult meg az elit- és a tömegkultúra elválása) és még mindig a latin nyelvûség volt a jellemzõ (pl.: JanusPannonius).
A XV-XVI. század fordulóján az apácakolostorokban elkezdõdött a magyar nyelvû kódexek írása és olvasása. Ennek oka az, hogy az apácák számára nem volt kötelezõ a latin nyelv – kialakulhatott a magyar nyelvû írásbeliség.

3.) A könyvnyomtatás hatása
1472/1473-ban megalapították az elsõ nyomdát Magyarországon, azaz már Mátyás uralkodása alatt megjelent egy új információrögzítõ és -közvetítõ forma. A könyvgyûjtõk azonban csak a kéziratos könyvet tekintették könyvnek– a nyomtatott dokumentumokat gyatra, de használható változatnak tartották. Ugyanakkor valószínûleg Mátyás is felismerte a benne rejlõ lehetõségeket – azt, hogy sokakhoz eljuthat.
Mátyás halála után hosszú idõ telt el az újabb nyomdaalapításokig– ezek alapját már a reformáció jelentette.1520/30-as évektõl már folyamatosan mûködtek nyomdák Magyarországon.
(A XVI. század derekától meg kellett ismernie a magyarságnak a török írásbeliséget is. Ennek az arab írásnak jellemzõje, hogy jobbról balra haladó mássalhangzóírás. A törökírás megismerése azonban nem vált meghatározó vonulattá a magyar írásbeliségben.)
A törökökkel szemben sokkal inkább meghatározónak bizonyult a reformáció– ellenreformáció. Hatására a XVI. századtól meghatározó lett a magyar nyelvûség, hiszen a hittérítésben is fontos szerepet játszottak a nyomtatott, magyar nyelvû dokumentumok. Emellett a reformált vallásokban nagyobb szerephez jutottak a világiak, így megfigyelhetõ egyfajta világiasodás. Mindezek visszahatottak a katolikus egyházra is – ennek is változnia kellett: megjelentek a magyar nyelvû prédikációk, könyvek.
Kiszélesedett az írástudók köre, melyet a következõ csoportok alkottak:
- egyházi és világi értelmiségiek,
- fõnemesek,
- a köznemesi réteg azon része, mely iskoláztatja gyermekeit,
- a mezõvárosi parasztpolgárok (cél: Biblia-olvasás),
- a szabad királyi városok lakossága (a német nyelvû írásbeliség is fejlõdésnek indult).
A parasztság körében azonban szerény az írás-olvasást birtoklók köre. Tóth István György kutatásai nyomán kiderült, hogy zömük írástudatlan volt. Megjelent a funkcionális analfabétizmus (félanalfabétizmus): a gyermekeik telente iskolába jártak, de a mindennapokban nem használták az ott tanultakat, így elfelejtették. A falusi iskolamesterek egy része szintén nem tudott írni, csak olvasni. (Még az 1840-es években is országgyûlési téma, hogy a görög keleti pópák jelentõs része nem tud írni, csak a szent szövegek olvasására képes.)
A társadalom többi része azonban igyekezett lépést tartani a Nyugattal: viszonylag hamar megismerték az ottani szellemi áramlatokat. Ezt segítették elõ a külföldön tanuló diákok is, akik friss könyvekkel tértek haza Magyarországra, iskolájukba, s így adott körben az eredmények elterjedhettek.
Összességében elmondható, hogy a nyomtatott könyv és reformáció/ellenreformáció kedvezõ hatással volt a magyar írásbeliségre.

4.) Hogyan (mikor) vált tömegessé az írásbeliség?
A XVIII. században megjelenõ felvilágosodás az iskoláztatás kiterjesztését ösztönözte. Az 1777-ben kiadott Ratio Educationis, mely a katolikus, görög katolikus iskolákra terjedt ki, tankötelezettséget írt elõ.
A mûvelõdésnek nagy lendületet adott a nemzeti mozgalom kibontakozása, a polgárosodás kezdete is.
A Ratio után többször visszatértek a tankötelezettség kérdésére– pl. az 1840-es években törvénytervezet is készült, melyet azonban nem fogadtak el.
1848/49 után a magyarországi írni-olvasni tudók aránya jelentõsen megnövekedett, de igazi áttörés csak 1868 után történt. Ekkor lépett életbe az Eötvös József nevéhez kapcsolható népoktatási törvény, mely elõírta a tankötelezettséget, sõt szankciókat vezetett be a törvényt be nem tartó szülõk ellen. Az oktatás feltétele volt a megfelelõ iskolaépület, így megkezdõdött egy iskolaépítési kampány. Kiépült egy korszerû népoktatásirendszer, melynek hátterében a gazdasági fellendülés, a sajtószabadság, a kedvezõ politikai légkör állt.
Az analfabéták aránya folyamatosan, gyorsan csökkent:
- 1870-ben: 44,5% tudott írni-olvasni;
- 1910-ben: majdnem 70% tudott írni-olvasni (a városokban ez a szám meghaladta a 80%-t, ami megfelel az összeurópai átlagnak);
- 1910-es évek elején a tankötelesek 90%-a járt iskolába.
Pozitív hatásként kell értékelni, hogy megnõtt a középiskolát és az egyetemet végzettek aránya.
Ki kell emelni a polgári iskolák jelentõségét. Ahol min. 5.000 lakos volt, ott kötelezõvolt a 10-14 évesek számára polgári iskolát létesíteni. Az itt végzõk az úri középosztályalsó részének tagjai lettek, akik érdeklõdtekaz újságok és a könyvek iránt, s ígyezek biztos társadalmi bázisát jelentették. Azaz a polgári iskolák fontos társadalmi mozgatóerõt jelentettek. Megnõtt a potenciális olvasók száma, létrejött a tömegkönyv és -sajtó. Megnõtt a kiadott dokumentumok példányszáma – pl. Jókai Mór 100 kötetes kiadását 100.000 példány/kötet jellemezte; a lapoknál nem volt ritka a 100.000 példány (az Est naponta több mint 400.000 példányban jelent meg).
Ekkor jött létre a polgári jellegû könyvtári struktúra is.
Ez a fejlõdés az I. világháborúban, ill. Trianon után megtört – ennek ellenére az írástudók aránya tovább nõtt. Ez utóbbiban fontos szerepet játszott Klebensberg Kúnó tanyai iskolaépítési programja. Az eredmény: 1941-ben majdnem 90% volt az írni-olvasnitudók aránya.

5.) Mi lehet a (magyar) írásbeliség  jövõje?
A XIX. század közepétõl új eszközök jelentek meg az információ rögzítésére, ill. közvetítésére – pl. fénykép, telefon, mozgófilm, rádió (1920-as évektõl rendszeres adás), televízió (1930-as évektõl), kábeltévé (1970-es évektõl).
Ma a verbális és képi kultúra új reneszánsza figyelhetõ meg. A számítógép és a világháló megjelenése tovább növeli a választékot, és nem tudjuk elképzelni, hogy mit hoz majd magával. Átalakul a könyv formája, ill. megjelenik egy típusa: a digitalizált könyv, a multimédia dokumentum, melyen együtt jelenik meg a szöveg, kép, hang és mozgókép.
A változások pozitív hatása, hogy a számítógép révén a mûveltségi javak szélesebb körben mozoghatnak.
Felmerülhet a kérdés: mi lesz az írásbeliséggel? Bényei Miklós véleménye szerint a gépi technika és az írásbeliség valószínûleg hosszú távon együtt fog élni – ugyanúgy, ahogy az írás megjelenésével nem tûnt el a beszéd, a nyomtatással a kézírás.Inkább egyfajta funkcionális átalakulás várható, mivel bizonyos adatok tárolására, visszakeresésére a digitális anyag jobb.
Vannak azonban bizonyos veszélyforrások, melyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni:
1.) Újra kialakul funkcionális analfabétizmus:
2000-ben kb. a biológiai maximum 1-2%-a az abszolút analfabéta; 6-7%-a a funkcionális analfabéta (ez kb. 0,5 millió felnõttet jelent). AzUSÁ-ban ez a szám jóval nagyobb (10-14%) és megfigyelhetõ, hogy a fejlett országokban fokozatosan emelkedõ tendenciát mutat.
2.) A komputerizálódás hozzájárul a globalizálódás felgyorsulásához; megfigyelhetõ az angol nyelv térhódítása (a számítógéphasználatban és a mindennapi szóhasználatban egyaránt) és ezzel párhuzamosan a nemzeti nyelv háttérbe szorulása. A jelenség hátterében ott van az alkalmazkodási kényszer is, de fontos szem elõtt tartani a nemzeti nyelv, a nemzeti kultúra és a nemzeti identitás védelmét is.

A  jegyzetet készítette: Nagy Enikõ