Mindenekelõtt meg kell említeni a korszakkal foglalkozó irodalmárok közül a szentesi születésû Barta Jánost és Négyesi Lászlót.

Az irodalom fogalma
Mind az "ír", mind a "betû"szavunk türk eredetû, feltehetõen a Kazár Birodalom szomszédságában eltöltött idõszakban került nyelvünkbe - valószínûleg ugyancsak ekkor ismerték meg õseink  a glagolita írást is. Ugyanakkor még a Kazár Birodalomtól való elváláskor sem beszélhetünk magyar irodalomról. Sõt, ha Horváth János irodalom-meghatározását fogadjuk el (az irodalom= írott mûvek összessége, azaz a népköltészet még nem tekinthetõ irodalomnak), jó ideig nem beszélhetünk magyar irodalomról. Bácskai Mihályné azonban nem osztja ezt a nézetet, így elõadásában egészen a "gyökerekig" nyúl vissza.

A magyar folklór - a líra õsi típusai
Amikor a magyar folklórról beszélünk, voltaképp a szabad magyarok szóbeli mûveltségérõl van szó, mely szorosan összefügg a sámánhittel.
A sámán, táltos (aki nõ is lehetett) fõ feladata a varázslás, regölés volt. (A "reg" szó finnugor eredetû, jelentése "varázslás", "átszellemülés".) A ránk maradt sámánének-részletek ("Haj regörejtem") voltaképp a révületbe esés kezdetére utalnak ("Haj, révüléssel révülök"). Hogy pontosan milyen módon, milyen "eszközök" segítségével történt ez a révületbe esés, nem tudjuk, de az afrikai törzseknél a dobpergés játszott ebben fontos szerepet. Ha egy sámán hosszú idõn keresztül képtelen volt révületbe esni, sebet ejtettek rajta, melynek hatására seblázas állapotba került.

Bizonyos fokig a sámánének leszármazottainak tekinthetõk a különbözõ ráolvasások. A betegségek okát ugyanis õseink abban látták, hogy a gonosz beleköltözött az adott személybe, kiûzéséhez pedig nagy zajra volt szükség ("Síppal, dobbal, nádi hegedûvel...").Ugyancsak varázserõt tulajdonítottak egy szöveg visszafelé mondásának ("szita, szitapéntek, szerelem csütörtök, dob/zab szerda").

Az õsi magyar munkadal létezésérõl pedig a Gellért-legenda tudósít:

"Egy alkalommal ... megszállott a vidéknek egy erdõs részén, mely állatok legeltetésére szolgált. Itt éjféltájt egy szolgáló, miközben kezével a malmot hajtva búzát õrölt, kemény munkáját dalolással enyhítette." (Szent Gellért püspök kis legendája = ÁLI p. 70.)

A magyar folklór - epikus alkotások
Az õsmagyar vallás kezdetben a totemizmus, majd az egyistenhit volt. Totemállatként tisztelték a medvét, majd a turult. Ezek nevét tilos volt kimondani. A források szerint a X. században részben totemisztikus eredetmondák, részben egyes vezérek hõstetteirõl szóló elbeszélések lehettek a hõsi énekektárgyai - erre utalnak a fennmaradt mondák is (pl. Emese álmáról, a csodaszarvasról), melyek beleivódtak a különbözõ korok irodalmi alkotásaiba (megihletve többek között Arany Jánost, Bartók Bélát, Nagy Lászlót, Juhász Ferencet, valamint az alábbi sorok szerzõjét).

"Noha kimennél uram, Szent István király,
Vadászni, madarászni,
De ha nem találnál sem vadat, sem madarat
Hanem csak találnál csodafiúszarvast,
Hej, regülejtem, regülejtem" (A dozmati regõsének = M. K. p. 56.)

Összességében elmondható, hogy ebbõl a korszakból lényegében "emlékmorzsák" maradtak ránk.

Az írásbeliségkora - latin nyelvû emlékeink
A magyar írásbeliség latin nyelven kezdõdik, hiszen ez a kolostorok, az egyházi ember nyelve. Ugyanakkor nálunk ez a nyelv lehetne a görög is, mivel a velük való kapcsolatunk még a honfoglalás elõtti korokra nyúlik vissza. Az erdélyi Gyula, István anyai nagyapja is a bizánci kereszténységet vette fel (keresztapja ráadásul Bíborbanszületett Konstantin volt). Természetesen Sarolt is a görög rítusú kereszténységet képviselte. (Négy lánya közül az egyik Aba Sámuel felesége volt, akirõl a krónika azt írja, hogy Mózes-hitû, azaz izraelita)
A korszak jellemzõje, hogy az irodalom fogalma kitágul - lényegében mindent irodalomnak tekintenek, ami le van írva: legyen szó törvénykönyvrõl, alapítólevélrõl vagy akár évkönyvekrõl. (Pannonhalmán 998-tól szerkesztettek évente annales-eket, azaz évkönyveket.) Stílusok, formai igényességük indokolja, hogy irodalmi alkotásnak tekintsük ezeket is.

Az elsõ fennmaradt munkák közé tartozik az erkölcsi és vallási felelõsségrõl szóló, Szent István király intelmei Imre herceghez (Libellus de institutione morum ad Emericum ducem, 1013-1015 k.) címet viselõ királytükör.(A királytükör divatja a Karoling-birodalom bomlása után Európa-szerte népszerû volt.) Kérdéses, hogy kinek a mûve: egyesek I. Istvánnak, míg mások Gellért püspöknek tulajdonítják a szerzõséget. A biztos az, hogy egy nagy mûveltségû személy egyes szám elsõ személyben készült, családias hangvételû munkájáról van szó. Tíz fejezetre tagolt, rímes latin próza, melynek kezdõsorai

"Illik, hogy szorgos és áhítatos figyelemmel hallgasd atyát parancsolatait" (Szent István király intelmei Imre herceghez = MLG p. 45.)

"Hallgass rám, fiam, és meg ne vesd anyád intését, hogy irgalom legyen fejeden, és megsokasodjanak életed esztendei." (Szent István király intelmei Imre herceghez = MLG p. 45-46.).

Felmerülhet a kérdés, hogy hol maradtak fenn ezek munkák. Természetesen különbözõ kódexekben. (A kódex: vegyes tartalmú; esetenként iniciáléval, miniatúrákkal díszített; állatbõrbõl - Magyarországon fõként birkabõrbõl -, a kolostorok scriptoriumaiban készített, finom hártyára kézzel írt dokumentum. A tinta cserfagubacs levébõl készült. A 996-ban építeni kezdett - 1001-ben István király által "fõrangra emelt" - pannonhalmi apátság 80 kódex-szel rendelkezett. Ez az európai átlagot tekintve jó közepesnek nevezhetõ. Maga a Pannonhalma elnevezés egyébként Kazinczytól származik.)

1055-ös a Tihanyi apátság alapítólevele, melyet Pannonhalmán õriznek.Ez az emlék azért is jelentõs, mivel az elsõ, melyben finnugor szavak (2000 személynév és 150 helynév) vannak leírva.

A Hartvik-agendában találunk utalásokat drámajátékokra - ilyen az ún.Csillagjáték ("Tractus stellae"), mely vízkeresztkor; valamint a "Kit kerestek?" ("Quem queritis?"), ami húsvétkor került bemutatásra.

Létezett egy Trója-regény is, mely valószínûleg Anonymus latin Trója-históriájának fordítása lehetett. Errõl annyit tudunk, hogy valószínûleg a XIII. században fordították le magyarra, majd a magyar és a latin változat alapján elkészült egy délszláv fordítás, ami fenn is maradt.

Legendák: (magyarul: "olvasandók") egyházi személyek számára szánt olvasmányok, melyek bizonyos tekintetben rokoníthatók a mondákkal. Fennmaradt három István-legenda (Legenda maior sanctiregis Stephani; Legenda minor sancti regis Stephani - a "nagylegenda" az engedékeny, míg a "kislegenda" a harcias István alakját mutatja be -; valamint a kettõt egybekomponáló Hartvik-féle legenda), két Gellért-legenda, egy Imre hercegrõl és Szent Lászlóról szóló is. Ez utóbbiról számos monda is ránk maradt, melyek a  lovagkirály alakját mutatják be. A legendákban elõbukkan a csodaszarvas-motívum is.
Elsõ magyar nyelvû legendánk a Margit-legenda, melyet egy domonkos rendi apáca fordított le, majd Ráskai Lea dolgozott át (ez maradt ránk).
Nagyon népszerûek voltak az Assisi Szent Ferencrõl szóló legendák, és ránk maradt egy Barlaam és Josaphat történetét elbeszélõ is (Barlaam állítólag Buddha fiát keresztelte meg).
Az epika szerette a regényes ábrázolásmódot - Négyesi László állapította meg azt, hogy ezekben a történet bonyodalma a jellemekbõl fakad.

Himnuszok is ránk maradtak Istvánról, Margitról, Szent Erzsébetrõl.

Krónikák, gesták
A kettõ közötti különbség abban áll, hogy míg a krónika egy hosszabb idõszak történéseit mondja el, addig a gesta egy idõszakrõl, illetveegy személyrõl szól. Ez utóbbi mûfaj francia eredetû, bár az elnevezés latin eredetû. Magyarországon a két elnevezés összemosódik.
A XI. században létezett egy ún. õsgesta, mely nem maradt meg. Szerzõje valószínûleg az a Miklós püspök volt, aki a Tihanyi apátság alapítólevelét is fogalmazta.
Ezt követõen volt még két gesta-kísérlet, de csak Anonymus gestája (Gesta Hungarorum) maradt ránk. A sokszor szinte versritmusra áttérõ mû középpontjában a honfoglaló õsök és az Árpádok állnak. Maga az Anonymusnak nevezett szerzõ valószínûleg III. Béla udvari jegyzõje lehetett. III. Béla Manuel udvarában nevelkedett, aki Béla trónra kerülésétõl a bizánci befolyás növekedését remélte. Az Anonymusnál leírt Galád legyõzése jelzi a délszláv irányba tanusított kemény magatartást.

"Midõn átakartak kelni a Temes folyón, ellenük jött annak a hazának a vezére, Galád, akinek ivadékából Ajtony származik, nagy lovas meg gyalogos sereggel, azonkívül még kun, bolgár és blak segítséggel.... Midõn a magyar sereg egyik része Kadocsával odaát volt, felerésze Szovárddal pedig az innensõ oldalon, akkor a magyarok megfúvatták a harci kürtöket,és a folyón átúsztatva heves küzdelembe bocsátkoztak. S mivel Isten járt elõttük a kegyelmével, nagy gyõzelmet adott nekik, és az ellenség úgy hullott elõttük, mint a kévék az aratók után. Ebben a csatában elesett a kunoknak két vezére, a bolgároknak pedig három kapitánya. Maga Galád, a vezérük, futással ugyan megmenekült, azonban egész serege elolvadván, mint tûznél a viasz, kard élén emésztõdöt meg." (GH p.117-118.)

Meg kell még említeni a XIII. századiak közül Rogerius mester Carmen miserabilis-ét (Siralmas Ének), valamint egy ismeretlen szerzõ Planctus destructionis Regni Hungariae per Tartaros címû munkáját. Ezekben jelenik meg elõször a magyar irodalomban a dicsõ múlt és a tragikus jelen szembeállítása.

"Magyarország gazdag voltál,
Dicsõségben fennragyogtál,
Hatalomban voltál ékes,
És javakban oly bõséges,
Mint senki más, jóltudom.
...
Most e szörnyû zivatarban
Pusztaságra letaroltan
Nagy inségre jutva végre,
Legyõz a föld minden népe,
Az erõd úgy megfogyva" (Planctus destructionis Regni Hungariae per Tartaros = SzRMI p. 42.)

Az 1200 körül keletkezett Halotti Beszéd és Könyörgés 26 sor búcsúztatóból és 6 sornyi könyörgésbõl áll és valószínûleg egy pannonhalmi bencés szerzetes munkája. Ebben található az elsõ magyar nyelvû szónoki leírás - a szónoki beszéd összes eleme megtalálható benne (pl. figyelemfelkeltés, költõi kérdés, érvelés, konklúzió, figura etimologica). Elõször a felvilágosodás korában nyomtatták ki.

A 301 oldalas  Lõweni-kódex 134. oldalán maradt ránk az Ómagyar Mária siralom, mely egyesek szerint a kódex 199. oldalán található himnusz magyar fordítása. Nem hangzik el sem Mária, sem Jézus neve, végig egyes szám elsõ személyben íródott. Háromszor robban ki a szenvedés, három eltérõ módon az anyából. A szerzõ mai napig érvényes költõi kellékeket (kötõszók elhagyása, felsorolások, figura etimologica, alliteráció- pl. "keservesen kínzatol") használt. Ez az elsõ költemény, ami ránk maradt, de biztos, hogy nem a legelsõ és nem az egyetlen próbálkozás.

Összességében elmondható, hogy a magyar irodalom élõ része az európainak - ennek jele pl. az is, hogy a két magyar István-legenda mellett németet, osztrákot, csehet és angolt is találunk.
 
 

Az idézetek forrásai:

ÁLI = Árpád-korilegendák és intelmek (Bp., 1983.) 227 p.
GH = Anonymus: Gesta Hungarorum (Bp.,1977.) 172 p.
MK = Magyar középkor (Bp.,1995.) 523 p.
MLG = Magyar legendák ésgeszták (Bp., 1997) 377 p.
SzRMI = Szöveggyûjtemény a régi magyar irodalomból I. (Bp., 1963.) p. 860.

A jegyzetet készítette: Nagy Enikõ