CSILLAGHULLÁS ÉS SZOBORDÖNTÉS

A szentesi forradalom október 25-én, csütörtökön kezdõdött. Ezen a napon kisebb-nagyobb csoportok gyülekeztek az üzemekben és az utcákon. A rendszer iránt érzett gyûlölet és a szovjet beavatkozás miatt érzett harag a kommunista jelképek megsemmisítésében fejezõdött ki. Az üzemek egy részében leszedték az épület homlokzatáról és összetörték a vörös csillagot, eltávolították a vörös zászlót.

26-án, pénteken délelõtt a vasutasok levették a vasútállomást ékesítõ vörös csillagot. Egy Budapestrõl érkezett tiszt példájára, az összeverõdött civilek és vasutasok rábeszélésére az õrségbe kirendelt tüzérek letépték a csillagos sapkarózsájukat. Ezek az események gyorsan a járási pártbizottság illetékeseinek a fülébe jutottak, õk pedig értesítették Majoros õrnagyot. A parancsnok Bagics Zoltán századost, saját politikai helyettesét és Hódi József fõhadnagyot bízta meg az állomás õrségének bevonásával. Majoros a sapkarózsák levételét zendülésnek minõsítette, elrendelte az egész laktanyában a visszatûzésüket, a vasúti õröket pedig fogdába csukatta. A mûszaki zászlóalj katonái egyöntetûen leszedték sapkarózsáikat. A csillagok és a címerek eltávolítása a város különbözõ pontjain folytatódott.

A délelõtti órákban lassanként 400-500 fõs tömeg gyûlt össze a Kossuth téren. Az emberek a város két legnagyobb középületérõl készültek eltávolítani a gyûlölt szimbólumokat. A tömeg a városházát vette célba, és hangosan követelte a csillag és a címer azonnali leszerelését. Török B. László városi tanácselnök-helyettes - miután elnyerte a pártvezetõk hozzájárulását - utasította a városházán Böszörményi István technikust, hogy szerelje le a csillagot a városháza homlokzatáról. Mielõtt erre sor kerülhetett volna, egy küldöttség érkezett a térrõl, és a padláskulcsokat kérte. Az önkéntes delegáció a tömeg képviselõjének mondta magát. Vezetõjük Bán István gazdálkodó volt, tagjai Garamvölgyi Ferenc kõmûves, Harter László, Farkas László és egy Szabó nevû férfi voltak. Orsós András házfelügyelõ kinyitotta a padlásajtót. A „csillagszórók” kibontották a padlás oldalfalát. Dongó József villanyszerelõ hidegvágóval és kalapáccsal leválasztotta a csillagot, s az nagy csörömpöléssel zúzódott szét a járdán. Ugyanígy járt a Rákosi-címer is: darabjaikat a tüntetõk elvitték emlékbe. A zászlórudak végérõl levágták a vörös csillagokat, és nemzeti lobogókat tettek rájuk. Végül a címeres hivatali táblákat szedték le. A pártszékházakról ezután önként szerelték le a csillagokat.

Mindez nagy lelkesedést váltott ki a teret mind jobban ellepõ tömegbõl. A sikeres akció közben már éles kommunista- és szovjetellenes jelszavak is elhangzottak. A tüntetõk figyelme a téren álló szovjet hõsi emlékmû felé fordult: az obeliszk hegyén trónoló aranyozott csillagot célozta meg. Drávucz Mihály tüzér fõhadnagy, a törzsszakasz parancsnoka, kommendáns jelentette Majoros õrnagynak, hogy a tömeg az emlékmû ellen készül. Majoros azt a parancsot adta, hogy az emlékmûvet mindenáron meg kell védeni, és fegyveres õrséget rendelt az obeliszk mellé, majd személyesen is megjelent, hogy feloszlassa a tömeget. A tömeg az õrség visszavonását követelte. Az õrnagy - látván a tüntetõk elszántságát - megparancsolta katonáinak, hogy használják a fegyverüket, ha a tömeg az emlékmûhöz nyúl. „Lõjetek agyon, de a csillagot akkor is levesszük!” - kiabálták elszántan a leghevesebbek. Minthogy az emberek nem tágítottak, sõt oroszbérencnek titulálták, és megfenyegették, a parancsnok a bank felé (ma ifjúsági könyvtár) indult, hogy telefonon erõsítést rendeljen. Sokan a nyomába eredtek, szidták, lökdösték, kerékpárokat toltak elébe, néhányszor megütötték és megrúgták. „Piszkos kommunista, a tömegbe akart lövetni!” - kiáltották, és letépték a vállszíját a váll-lapjával együtt. Sikerült bemenekülnie a bankba, és felhívnia a laktanyát. Bagics százados egy teherautónyi katonával jött érte, és vitte magával.

Az õrség nehéz helyzetbe került. A tömeg szoros gyûrût vont köréjük, géppisztolyukat rángatta, lökdöste a katonákat, és agyonveréssel fenyegette õket, ha megkísérelnék végrehajtani Majoros õrnagy tûzparancsát. Végül Bagics százados bevezényelte az õrséget a tiszti klubba. A csillag eltávolítása elõl elhárult a legfõbb akadály.

Ezek az események délelõtt és déltájban játszódtak le. Hering Béla gimnáziumi tanár ezen napon is megtartotta az óráit, megebédelt, majd felment a Kossuth tér és a Petõfi utca sarkán álló gyógyszertárba (ma Erste Bank), mert rettenetesen fájt a foga. Itt lett szemtanúja Majoros õrnagy vesszõfutásának, ekkor érlelõdött meg benne a gondolat, hogy megkísérli befolyásolni az eseményeket, nehogy azok jóvátehetetlenül elfajuljanak. Úgy vélte, a leghelyesebb, ha Török Lászlóval, a járási pártbizottság elsõ titkárával megbeszéli a dolgot.

Kora délután a tömeg legaktívabb tagjai hozzáláttak a csillag levágásához. Kardos István gyermekkórházi fûtõ szerzett a villanyszerelõktõl egy kétágú, kerekes létrát. Darabos Sándor ipari tanulót elugrasztották a Vas- és Fémipari KTSZ-be vasfûrészért. A csillag szárának fûrészelésében négy tüntetõ váltotta egymást: Börcsök Endre vasúti raktáros, Hajós Imre géplakatos, Remzsõ József kútfúró és Dongó József. A csillagra kötelet vetettek. Végre, úgy délután 3 óra tájban a bronzcsillag lezuhant. Remzsõ diadalittasan emelte fel kezét, a tömeg ujjongott. Vass László pincértanuló egy nemzeti lobogóra fekete szalagot kötött, a csillag helyén maradt csonkra erõsítette, és elszavalta a Nemzeti dalt. Meggyújtották a száraz koszorúkat. A tûz pattogása közben a nép a Himnuszt énekelte.

A sikeres rombolás után a néptömeg három táborra oszlott. Egy csoport a járásbírósághoz vonult. Valaki kihozott egy kis létrát, és egy kéménykotró vassal nekiveselkedett a felszabadulási emléktáblának. Szûcs József kéményseprõn és Halász József géplakatoson kívül még sokan mértek egy-két csapást a márványlapra. A darabokat innen is elvitték emlékbe. Itt gyorsan végeztek, és csatlakoztak ahhoz a csoporthoz, amely közben átvonult a Tolbuhin téri (ma Luther tér) másik szovjet emlékmûhöz.

A Kossuth téri tömeg legnagyobb csoportja ugyanis a csillag lebontása és ennek megünneplése után - ahogy már megszokták az emberek az április 4-ei koszorúzásokon - a Kossuth utcán átvonult a Tolbuhin térre. A Kossuth téri és a bírósági bontás közben többeknek feltûnt, hogy Massányi Sándorné Fridrich Erzsébet és Demeter Sándor fényképészek fotózzák az eseményeket. A tüntetõk egy hattagú csoportja Massányiné mûhelyében elõhívatta, és utána megsemmisítette a filmet. (Máig is rejtély, ki készítette a megmaradt és a nyomozó hatóságok által is felhasznált képeket. Besze László és Rágyánszki Sándorné neve merülhet fel.)

A másik emlékmûnél Bán István elszavalta a Föltámadott a tenger c. Petõfi-verset, majd Kiss Sándor lakatos, Dongó József és Szûcs József hozzáláttak a bronzplakettek leszedéséhez. Az obeliszk csúcsán nem volt csillag, minden plakett a talapzaton volt, elérhetõ magasságban. A feszítõvas és a kalapács úgy is elégtelennek bizonyult. Váradi Jánost, a Sütõipari Vállalat gépkocsivezetõjét rávették, hogy teherautójával hozza el a Vas- és Fémipari KTSZ hegesztõkészüléket. Fazekas István elnök nem akarta odaadni, mert veszélyesnek tartotta, hogy a tömegnyi nép közepette dolgozzanak vele. Tilalmát megszegve vitték el az apparátot, amellyel azután Boros Ferenc, Váradi János és Vígh János géplakatos leolvasztották a szovjet címert. A diákok néhány tintásüveget hozzávágtak az emlékmûhöz. Szûcs József javaslatára itt is elénekelték a Himnuszt. Ekkor már erõsen sötétedett, de a napnak még nem volt vége.

A „csillagszórás” résztvevõi és szemlélõi között elejétõl fogva voltak olyanok, akik nem elégedtek meg az aranyozott csillagok és bronzplakettek leszedésével, hanem magukat az emlékmûveket is meg akarták semmisíteni. Ezek száma egyre szaporodott, különösen a nagy számban érkezõ vasutasok között. Voltak, akik már a járásbírósághoz és a másik emlékmûhöz sem mentek át, hanem hozzáfogtak a Kossuth téri emlékmû körülásásához. Elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy - ahogy nevezték - a „szobor” ledöntése kézi erõvel lehetetlen. Ekkor fölvetõdött, hogy lánctalpas traktorokat (sztalinyeceket) kell szerezni. Kéttucatnyi ember a Magasépítõ Vállalat Gellért-telepére indult. Ott magukhoz vettek egy drótkötelet, az éjjeliõrtõl „elkértek” egy 3,5 tonnás Csepel-Diesel teherautót, a volán mögé ültették Rúzs-Molnár Istvánt, és kimentek vele Berekhátra, a Gépállomásra. A csoportot Móczár Pál Meszöv-elõadó, vállalati lapszerkesztõ, „az újságíró” vezette, a platón állt Ottó István kereskedõsegéd, Antal Ferenc konyhakertész, Fazekas Kálmán földmunkás, Bíró János földmûves és Tihanyi Mihály konyhakertész is. A Gépállomáson éppen nem volt bent sztalinyec, ezért az ottaniak tanácsára átmentek a Sernevál kistõkei telepére. Ott a telepvezetõ, Szalma Mátyás átadott nekik egy DT-314-es lánctalpast, amellyel elindultak a városba. A teherautó utasainak egy része közben kicserélõdött, túlsúlyba kerültek a Gépállomás és a Sernevál traktorosai. A város felé tartó „szobordöntõk” azonban belefutottak a pártbizottság, személy szerint Kurucz Márton utasítására kivezényelt tüzérjárõrbe, amely az Esze Tamás tüzérlaktanyába kísérte õket. Ekkor már este 10 óra volt.

Ezalatt a tömeg drótkötéllel próbálta lehúzni az obeliszket. Az emberek ástak, énekeltek, rángatták a drótkötelet, alkalmi szónoklatokat tartottak. A traktorosok és kísérõik elfogásának híre felzaklatta a kedélyeket, mintegy 30-40 gépállomási dolgozó azonnal a laktanyához ment, és társai szabadon bocsátását követelte, mások telefonon szólították fel a pártbizottságot a lefogottak eleresztésére. Móczár Pál személyesen is megjelent a pártbizottságon, a traktorosok szabadulását és az emlékmû lebontásának engedélyezését követelte. „Megbolondult Török Laci, hogy felsõbb utasításra vár?” - kérdezte Móczár Hajnal Mihály pártmunkástól. Minthogy más küldöttek már a „szobor” felrobbantásával is fenyegetõztek, minthogy a járás településein sorra ledöntötték már az emlékmûveket, s minthogy Gujdár Sándor mûszaki õrnagy is a követeléseket támogatta, a pártbizottság éjféltájt hozzájárult a foglyok elbocsátásához és a szovjet emlékmû ledöntéséhez. Gujdár Sándor és Móczár Pál éjfél után személyesen is megjelentek a Kossuth téren. Megnyugtatták a lelkes, de fáradt tömeget, hogy a pártbizottság engedélyével a honvédség fogja ledönteni az emlékmûvet. Az emberek megnyugodva hazatértek.

Errõl a megegyezésrõl nem tudott mindenki. 27-én, szombaton reggel már három vállalati sztalinyec sorakozott fel a „szobor” mellett. A Gépállomás lánctalpasának nyergében Gergely Ferenc ült. Erõlködésüket nem koronázta siker: az egyik traktor differenciálja eltörött, a drótkötél elszakadt. 9-10 óra tájban megérkezett a tüzérség négy lánctalpas vontatója, s a katonák rövid idõ alatt ledöntötték az emlékmû tûjét. A tömeg ujjongott, énekelt, a katonatisztek leszedték váll-lapjaikat. Az emlékmû talpazatának felrobbantását célzó indítványt Gujdár õrnagy visszautasította: a robbantás romba döntötte volna a református nagytemplomot is. A lánctalpasok a tömeg várakozása ellenére nem a Tolbuhin téri emlékmû, hanem a laktanya felé indultak. Valaki ráírta a ledöntött emlékmû talapzatára: „Le a kommunistákkal!” Ebédidõ volt.

A „szobordöntés” során a tömeg összetétele állandóan változott. A munkahelyeken elvileg dolgoztak ugyan, de a munkafegyelem teljesen fölborult. Az iskolák egy részében volt tanítás, más részében nem. A gimnazisták 9 órakor elszéledtek. Az emberek hol ide, hol oda mentek, idõnként hazatértek enni, vagy beugrottak a Petõfi söntésébe egy fröccsre, a presszóba egy kávéra, az éttermi menzára ebédelni. Az ide-oda hajtó gépkocsik utasai sûrûn változtak. Az emlékezet is gyarló, a források is ellentmondásosak. Az ebben a fejezetben említetteken kívül közvetlenül vagy közvetve bizonyosan részt vettek még az emlékmûvek megrongálásában: Zelei János talicskakészítõ, Vinkovics lakatostanuló, Hubert István, Darabos Ferenc motorszerelõ, Kakuk János vasúti kalauz, Horváth Sándor gépkocsivezetõ, Göbölyös László Megyevill-dolgozó, Kósa Albert konyhakertész, Horváth Bálint, Sika János, Bencsik Gábor gumijavító, Horváth Zoltán motorszerelõ, Bazsó Lajos gazdálkodó, Szabó János konyhakertész, Bali Imre konyhakertész, Kiss Lajos, Bagi Imre, Túri István, Szilcsák Péter kenyérgyári fûtõ, Halász Kálmánné italboltvezetõ, Kiss János MÁV-mûszaki rajzoló, Gál Mihály Kisker-eladó, Halász Lajos konyhakertész.

Október 27-én délig a forradalmi tetteket - „csillagszórást”, „szobordöntést” - végrehajtó, néhány- száz fõs tömegnek nem voltak céljai és vezetõi. Az összeverõdött tömeget kommunista- és szovjetellenes indulatok mozgatták, sötét haragjában és tüzes jókedvében idegen jelképeket pusztított el.

Különösen a vasutasok tûntek ki szervezett és tömeges fellépésükkel. Késõbbi vezéralakjuk, Báródi Imre mérnök még nem lépett elõ. Az emlékmûvek bronzdíszeinek eltávolításában a Vas- és Fémipari KTSZ dolgozói mutattak nagy szakértelmet, vezetõjük azonban nem volt. A feltûnõen nagyszámú konyhakertész (bolgárkertész) nem szervezetten, de mély meggyõzõdéssel vett részt az eseményekben. 26-án este Móczár Pál a szobordöntõk élére állt, megszervezte a szükséges eszközök beszerzését, és a forradalmi tömeg nevében és képviseletében tárgyalt a pártbizottságon. Gujdár Sándor õrnagy váratlan fordulattal karolta fel a tömeg követelését. Azzal, hogy kiszabadította az elfogott traktorosokat, és leromboltatta a Kossuth téri emlékmûvet, elnyerte az emberek bizalmát.

A Kossuth téri szovjet emlékmû mázsás bronzcsillagát és szovjet címerét, valamint a Tolbuhin téri emlékmû talpazatra szerelt kis csillagát és díszítõ plakettjeit általános iskolás gyerekek - Böszörményi Sándor, Molnár István, Mocsári László, Babovka Géza és Balogh János - elvitték a Marx téri (ma Apponyi tér) MÉH-telepre. Kaptak pár forintot a 225 kg bronzért. Tóth János telepvezetõ október 31-én 1575 Ft-ot fizetett be a Forradalmi Bizottság pénztárába.