A régészeti feltárások ismertetésekor elsõ pillanatra talán kissé szokatlannak s száraznak, unalmasnak tûnik az ásatások jogi és anyagi hátterét adó alapadatok ismertetése. Erre azonban esetünkben azért is szükség van, mert napjainkban a korábbi gyakorlattól némileg eltérõen nem a régészeti kutatások érdekei, hanem – az alapvetõ szakmai követelmények szabta korlátok között – elsõsorban a beruházó, a megrendelõ érdekei és anyagi hozzájárulása határozza meg a munka menetét, az alkalmazható módszereket.

Az elõre tervezett ásatások esetében lehetõség volt a megoldandó tudományos probléma megválaszolására legalkalmasabb lelõhely kiválasztására, feltárására. Az utóbbi években országszerte megkezdett, nagy földmunkákkal járó beruházások, elsõsorban útépítések bizonyos kényszerhelyzetet teremtettek: minden, a földmunkák által veszélyeztetett régészeti lelõhelyet fel kell tárni, a leleteket meg kell menteni. Ennek anyagi hátterét a beruházó köteles biztosítani. Az igazán kemény alku általában a feltárásra biztosított idõ körül alakul ki: a régésznek az alapos munkához a lehetõ legtöbb idõre lenne szüksége, a beruházónak pedig a többnyire eleve jelentõs késéssel induló beruházás mielõbbi befejezése a célja. Így sokszor mind a két fél arra kényszerül, hogy pl. ugyanazon a munkaterületen a régész spaknival, szikével és ecsettel bontsa, tisztítgassa a sírokat – miközben az építõk hatalmas teherautókkal és buldózerekkel építik körülötte az utat.

A látszólagos érdekellentétek idõnként felszínre kerülhetnek, azonban soha, egy pillanatra sem felejthetik el: valójában közös cél a beruházás idõbeni befejezése, melynek ugyanúgy része a megelõzõ régészeti feltárás mint bármely más munkafázis.

A 451. sz. út Szentest elkerülõ szakaszának nyomvonalán elõkerült régészeti lelõhelyek megelõzõ feltárásra a KVHM Útalap, a Csongrád Megyei Állami Közútkezelõ Közhasznú Társaság, valamint a Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága között 1998. február 25-én megkötött részletes Megállapodás, illetve az annak kiegészítéseként a kivitelezési munkák során elõkerült, az eredeti szerzõdés keretein kívül esõ, a további régészeti lelõhelyek megelõzõ feltárására vonatkozó 1998. július 2. napján aláírt Megállapodás alapján, az 1997. évi CLX. törvény 35. szakasz 2-3. bekezdésének megfelelõen került sor.

A Múzeum a munkaterületet 1998. március 6-án vette át, s március 9-én megkezdte a terület humuszolását. A munkák ütemezésére és a megelõzõ feltáráshoz szükséges földmunkák elvégzésére a Beruházó képviselõjével történt folyamatos egyeztetések alapján szakaszosan került sor. A munkák megkezdését követõen derült ki, hogy az eredeti megállapodásban szereplõ 30 cm-es humuszolás nem elegendõ, mert a régészeti objektumok csak a 60-80 cm vastag humuszréteg eltávolítása után tárhatók fel. A feltárásra elsõként kijelölt, a tervezett magastöltés alatti rész humuszolása után pedig az is láthatóvá vált, hogy a felszíni jelenségek alapján a 41+100-250 km-szelvényben feltárásra kijelölt régészeti lelõhely egészen a vasútig, a 41+509 km-szelvényig tart. A felmerült problémák megoldására a Múzeum és a Beruházó képviselõje újabb tárgyalásokat és helyszíni szemlét kezdeményezett, melyen az UKIG részérõl Nagy Péter (1998. márc. 31.) és Pál Zoltán (1998. április 02.) vett részt.

A megbeszélések eredményeként a továbbiakban az elkerülõ út földmunkái során szükségessé vált megelõzõ régészeti feltárásokat minden esetben az egyeztetõ tárgyalásokon megbeszélt km-szelvényben sikerült a megadott idõpontra elvégezni, a megállapodásban rögzített 1998. július 31-i véghatáridõ elõtt pedig már 1998. június 30-án átadtuk a Beruházónak a teljes nyomvonalat.

Km-szelvény	Lelõhely száma	Területe	Átadás ideje
34+770 - 35+070	86. lelõhely	4 500 m2	1998. június 30.
35+640 - 35+940	101-102. lelõhely	4 500 m2	1998. június 30.
38+450 - 38+650	114. lelõhely	3 000 m2	1998. június 27.
40+160 - 40+210	434. lelõhely	600 m2	1998. május 08.
41+100 - 41+509	5. lelõhely	12 500 m2	1998. április 24-tõl több szakaszban, teljes átadás:1998. június 15.
42+200 - 42+350	18. lelõhely	22500 m2	1998. április 10.

A megelõzõ feltárás földmunkái során a 18., 86. és 101-102. lelõhelyek nyomvonalba esõ részén a Beruházó képviselõjével egyeztetett mélységig lehumuszolt, megnyesett felületen lemélyedõ régészeti objektumok nem voltak megfigyelhetõk, ezért költségkímélés miatt ezeken a területeken további régészeti munkákat nem folytattunk, ezeket a szakaszokat a Beruházónak visszaadtuk.

Azokon a helyeken azonban, ahol a felsõ szántott, bolygatott réteg eltávolítása során régészeti leletekre bukkantunk, elõször egy iszapolókanállal felszerelt kotrógéppel majd lapáttal végignyestük a több ezer négyzetméternyi felületeket, hogy kirajzolódjanak az egykori beásások elszínezõdései. Berekháton, a Szegvár-Mindszent felé vezetõ út melletti területen például mintegy 500 m hosszú, és helyenként 40 m széles sávban tártuk fel a leleteket. Ez volt a legnagyobb s egyben a feltárás szempontjából is a legbonyolultabb lelõhelyünk. Hiszen itt együtt volt újkõkori- és kelta-, avar-, szarmata falu, valamint kelta-, avar temetõ. De nemcsak a korok összevisszasága jellemzi ezt a lelõhelyet, hanem ezek a régészeti objektumok mind más magasságban, eltérõ szinten jelentkeztek. Így például a kelta sírok a szántás alatt, még a fekete humuszrétegben voltak. Ezért a szokásos módon – a feltárandó felületet az altalaj szintjén lapáttal tisztára nyesve hogy ott megfigyeljük az elszínezõdéseket, amelyekbõl látható, hogy ott sír, gödör vagy ház van – nem járhattunk el. Hiszen az egykori felszínre eltemetett sírok esetében például nincs ilyen elszínezõdés. Ezért már a legfelsõ, bolygatott rétegtõl kezdve különösen óvatosan kell dolgoznunk. Nem lehetett szkréperládával leszedni a humuszt az altalajig, mint a többi területen.

Munkánkat sokszor az idõjárás is megnehezítette, hiszen az ásatásokra igazából alkalmas nyári hónapok helyett már a márciusi fagyokban elkezdtük a megelõzõ feltárást, s a heteken át zuhogó esõ ellenére egyetlen nap sem tartottunk szünetet.

Mint látható, az útépítést megelõzõ régészeti feltárások egyfajta keresztmetszetet adnak Szentes és környéke történetébõl. Hiszen itt az újkõkortól a magyar középkorig több idõszak emlékei is megtalálhatók. Így például az újkõkori tiszai kultúra gödreibõl gyönyörû szépen bekarcolt, meanderekkel díszített edénytöredékek, illetve az életmódra is utaló csontok, kagylódarabok kerültek elõ. A kora- és középsõ bronzkorra keltezhetõ szórványos edénytöredékek pedig arról árulkodnak, hogy ezen népek a most megkutatott határrészben csak átmenetileg telepedtek meg. A kelták temetõjében megfigyelt jellegzetes kör- illetve négyzetes alaprajzú árokkal körülvett gazdag sírok - melyekhez hasonlókat a kelet-alpi régióban már az 5-4. században megfigyeltek, jól jelzi az Alföldre csak a 4. század második felében érkezõ nép vándorlásának irányát. Az alföldet a római korban lakó szarmaták tartósabb letelepedésérõl vall nagy kiterjedésû telepük. A hullámvonal köteggel díszített avar edénytöredékek, gazdag sírjaik bronztárgyai mellett az avar falut kerítõ kerítés árkából elõkerült két áldozati ló a hitvilágukba is bepillantást enged. Érdekes módon hiányzott mindkét paripa feje illetve mindegyik lábuk a lábszárban el volt törve, patájuk hiányzott. A csontváztól néhány méterre a hiányzó testrészek is elõkerültek, ugyancsak a kerítés árkából. A maradványokat látva az embernek óhatatlanul Kõmíves Kelemen balladája jut eszébe, ahol a feltártakhoz hasonlóan egy építési áldozat emléke maradt meg a balladában.

Részlet a CD-rõl   Az S451L5Q199 objektum dokumentációja

A régészeti leletek elhelyezésére, restaurálására és feldolgozására Szentesen, a Koszta József Múzeumban kerül sor. A leletek közreadását, rövid értékelését a megelõzõ feltárás dokumentációját is tartalmazó CD-lemezen, továbbá egy katalógusban is tervezzük. 1998. 09. 25 ................................................................... Dr. Szabó Géza ásatásvezetõ, régész