Kitûntek – és nemcsak itthon

Dr. Mónus Sándor:

Csongrád Megye Sportjáért Negyedik alkalommal nyújtották át a sportban kiemelkedô munkát végzôknek a Csongrád Megye Sportjáért Emlékérem kitüntetést. A díjazottak között volt Dr. Mónus Sándor a Szentesi VSC vívóedzôje. A díjátvétel után beszélgettünk: – Tisztelt Mónus Úr! Több mint félévszázadot töltött kedvenc sportjában. Elismerték-e munkáját? – Elismerést hellyel-közzel kaptam. Ha versenyeken nyertem, vagy jó helyezést értem el, akkor gratuláltak. Volt olyan idôszak (50-es évek), amikor az állást is a sportnak köszönhettem. A sport az egy összefogó erô, szorosabb baráti kapcsolat. Hû maradtam a kedvencemhez, a víváshoz. Igyekeztem a tanítványaimat erre az összefogó kapocsra nevelni. Kisebb, nagyobb sikerrel ez sikerült is. – Mennyire lepte meg önt ez az elismerés? – Végtelenül jól esett. Ilyen kitüntetésben ez idáig nem részesültem. Érzem, hogy érdemes volt tenni a sportért. Az emberek, tanítványaim tanításában a sportágam magasabb szintû mûvelését tûztem ki magamnak célul. Ezt sikerült is megvalósítani. A sportnak szenteltem az életemet, és ez sokat jelentett. – Ha újra születne, akkor is a vívást választaná? – Valószínû. Megszerettem ezt a sportot, bizonyára a vívás mellett kötnék ki. A vívásnak igen sokirányú nevelô hatása van. – Ebben a díjban mennyire van szerepe a családnak? – Igen nagy szerepe van. Feleségem a ruhák foltozását, kesztyûk, fejvédôk javítását elvégezte. Amit házilag nem tudtunk megjavítani, csak azt vittük iparoshoz, hogy ne kelljen pénzt kiadni. Minél kisebb legyen a kiadásunk, mert ha mindent venni kellene, akkor Szentesen nem volna vívás. Kárpáti Gábor: Jó tanuló, jó sportoló Sporttörténeti pillanatnak volt résztvevôje a szentesi Szt. Jupát SE versenyzôje, Kárpáti Gábor duatlon világbajnok, aki néhány napja megkapta a Magyar Köztársaság Jó tanuló, Jó sportoló kitüntetést. Hazaérkezése után az ars poétikájában arról beszél, hogy az elsô lépésektôl hogyan jutott el idáig. – Elöljáróban annyit, hogy az elnyeréshez igen magasra emelték a mércét. Ugyanis középiskolában 4,5-nél nem lehetett rosszabb a tanulmányi átlag. Ehhez válogatták hozzá az eredményeket, egy hazai és egy világversenyen elért eredményt kellett beküldeni. Én tavaly a diákolimpián gyôztem, az idén pedig Ferrarában elért VB arany (csapat), eredményemet küldtem el. Váratlanul ért, hogy engem díjaznak. – Hogyan jutottam idáig? – A Klauzál Gábor Általános Iskolában kezdtem tanulmányaimat. Kiemelném Czirbusné Edit nénit, aki sokáig volt osztályfônököm. Sokat segített még Czabarka Ágnes és Keresztesné Farkas Erzsébet. A gimnáziumban Matkovics Ágnes az osztályfônököm, aki még nagyon sokat segített. Végig kitûnô tanuló voltam. A sporttal öt-hat éves koromban kezdtem versenyszerûen foglalkozni, ugyanis úszással kezdtem pályafutásomat. Muzsikné keze alatt voltam négy évig, majd pár évig vízilabdáztam. Következett az atlétika, Kozma András irányítása alatt futottam. Az alapokat, amelyek most segítenek, neki köszönhetem. – Mennyire tudod összeegyeztetni, mint szegedi fôiskolás a tanulást és a sportot? – Nagyon nehezen, hiszen a JATE-n tanulok. A Szt. Jupát versenyzôje vagyok és úgy néz ki, hogy itt is maradok. Remélem, biztosítani tudják azokat a feltételeket, amelyek szükségesek. Most vannak a félévi vizsgáim, lehet, hogy a második félévet halasztani fogom. Kipróbálom: ha csak a sportra koncentrálok, mit tudok kihozni magamból. – Mit vársz magadtól 1997-ben? – Elsôsorban – ami a családnak is nagyon fontos, a sikeres tanulást. A sport terén kabalából semmit sem szeretek elôre mondani. Mindenféleképpen az élen szeretnék maradni. Két évem van a juniorok között. Keményen készülök – meglátjuk, mi lesz.

Dunás V. Zoltán