Az 1:7 utáni gondolatok
 

 A magyar-jugoszláv pótselejtező során elszenvedett vereség után nagyon sokan elfordultak a focitól első elkeseredésükben. Ezt joggal teszik azok, akik a futtbalért sokat tettek, áldozatokat hoztak, szinte az életüket teszik fel a fiatalok képzéséért. Azonban nagyon szűk az az ösvény, amelyen ma eredményesen lehet járni, valóban képzett futtbalistákat lehet felnevelni. Az eredmény hatása Kuncze belügyminiszter-sportot felügyelő miniszter, Horn miniszterelnök, Harcsár az OTSH vezetője megdöbbenésének adott hangot. Az addig volt hallható hamis zene a pótselejtező során teljes hangerővel dübörgő kánon hangjai lettek észlelhetők. Mint sportvezető ezt ténykedésem alatt végig tapasztaltam és tapasztalom mind a mai napig.
Melyek a fals hangok?
Az a mellébeszélés, amit tapasztaltam a labdarúgást irányítóktól megyei, országos, szövetségi szinten.
A CSLSZ alapszabály-módosításának során az MLSZ egyik illetékesének a tájékoztatását hallgattam végig az utánpótlás fejlesztéséről. Elmondása szerint közel 70 millió forintot „áldoztak” az utánpótlás nevelésére, kizárólag a korosztályos válogatottak menedzselésére. Tudjuk, hogy több milliárd forint forog a fociban, ebből a 70 millió morzsákra sem elég. A CSLSZ nyáron szétküldte, ki milyen korosztályban nevez, mi neveztük az előkészítő korosztály alatti korosztályt is, amiről a mai napig visszaigazolást nem kaptunk, bár a gyerekek Puskás János vezetésével „vígan” készülnek a bajnokságra.
Látni kell, csak helyi önszerveződések egyes vidéki csapatoknál, lásd: Debreceni Olasz Focisuli, Szolnok, Szegedi Tisza Volán.
Joggal elvárható-e, hogy 17-18 éves korukban a gyerekek teljes technikai, taktikai és fizikális felkészültséggel rendelkezzenek.
Ha nem akarunk még jobban lemaradni a világtól, a magunk módján helyben nagyon sok a teendőnk. Tehetségek tömkelege bontogatja szárnyait városunkban, azonban számukra a feltételeink nem a legideálisabbak.
A II. Gardinó Kupa megrendezése már adhat némi összehasonlítást, mit végeztünk eddig, hol tartunk.
Időpontja: 1998. Január 2-3.
Az alábbi korosztályokban rendezzük meg: 1982. január 1. után, 1984. január 1. után és 1986. január 1. után születettek számára.
Szándékunk, hogy Szentes város válogatottja induljon a tornán, így egyenlő partnerként vehetnénk fel a küzdelmet a meghívottakkal.
A meghívott csapatok: FTC, MTK, BVSC, Kispest, UTE, Vasas, Szarvas, Békéscsaba, Tisza Volán és Hódmezővásárhelyi Grund FC.
A testvérvárosaink meglátogatása során tapasztaltuk azt az odafigyelést, amelyet a gyerekekre fordítanak. Részben pénzkérdés, részben jó szándék, valamint a szakmai tudás az a három tényező, ami mentén elindulhatunk a fejlődés útján.
A futtbal világa mindenhol népszerű, divatja van, nálunk megdőlni látszik ez a tendencia. Lehet, hogy a sportsajtó által felfújt futtballéggömböt először ki kell pukkasztani, csak azután láthatunk valós képet, és attól kezdve lehet építkezni. Nem tudni, de látható a csírája, hogy azok a politikai erők, akik tehetnek a foci süllyedéséért, kezdenek a tükörbe nézni. Igaz, hogy még nem magukat látják a tükörben, de ha leporolják a tükröt és kitörlik a szemüket, tisztán fogják látni, a cselekvés motorja az Ő kezükben van. Sokkal tisztább viszonyokat kell kialakítani a működési feltételrendszerben, akár gazdálkodási jogkört adni egyesületeknek, tulajdonviszonyokat tisztázni kellene. Ezek az alapjai a továbblépésnek. Ha nem változtatunk ezeken, az 1:7-re tíz év múlva jó szívvel fogunk emlékezni, úgy, mint az Iraputóban elszenvedett 0:6-ra. Tendencia a következő: 86-ban 0:6, vb. Csoportmérkőzés, 97-ben 1:7 pótselejtező-majdnem vb. Részvétel, 2006-ban középiskola IV. osztály, történelem óra: 1 perces néma felállással emlékezünk a magyar focira.
Optimista ember vagyok, felébredek szendergésemből és remélem, hogy sokkal többre képes nemzetünk és 2006-ban az általunk felnevelt gyerekek  sok-sok örömöt szereznek nekünk, de az álmainkért már ma cselekedni kell, ki-ki a lehetőségei szerint.

Tisztelettel: Gardalits Ferenc
 
 
 
Vissza