Indul a bajnokság  
A Megyei I. osztályban szereplő Szentesi FC. felnőtt labdarugó csapata a tavalyi Bajnokságban az elvártnál gyengébben szerepelt. Ezért jelentős változások történtek a csapat házatáján. Ezért kérdeztük meg Kecskés Istvánt, a csapat technikai vezetőjét a történtekről.
  • Jelentős változtatásokat kellett hoznunk ahhoz, hogy életben maradjunk, mivelhogy nehéz anyagi gondokkal küszködünk. Többek között ezért kellett megválnunk Buzsáky Ákos vezető edzőnktől is.
  • A játékos állományban milyen változások történtek ?
  • A keret több helyen is változott. Távoztak tőlünk: Juhos Péter, Kovács Krisztián, és Molnár Csaba.
  • Érkeztek: Sípos Csaba; Harkai István, Mészáros János, Mészáros Szabolcs, Sindell László és Janiga László újrakezdte.
  • A vezetőedző posztját pedig a régi sikeredző Szabó László tölti be.
  • Mi a vezetőség elvárása a csapattal szemben?
  • Elvárás az első és a nyolcadik hely valamelyike, és a fiatalok folyamatos beépítése a csapatba.
  • A bajnokságra való felkészülés hogyan sikerült?
  • A csapat heti 4 edzéssel, és egy edzőmeccsel készült a bajnokágra. Amit úgy érzem tisztességgel, és becsülettel elvégeztek a fiúk.
  • Hosszabb távon a kapus posztját hogyan képzelik el, mivel köztudott, hogy Janiga László az IFI Csapat edzője?
  • A kapus posztján kényszerhelyzetbe kerültünk, mivelhogy minőségileg nem tudtuk pótolni a távozó Kovács Krisztiánt, így korült a választásunk Janiga Lászlóra, aki a következő átigazolásig kénytelen lesz a kapuban állni.
  • Hogyan látja a Szentesi FC jövőjét a szakvezető?
  • Mivelhogy a fentiekben már említettük szűkös anyagi lehetőségeink vannak, kénytelenek vagyunk abból
  • gazdálkodni, de ennek ellenére bízom benne, hogy sok örömet fogunk szerezni csodálatos közönségünknek.
  •  
    Verebélyi József
    Vissza