Sankt Agustini tapasztalatok

A negyedik alkalommal utazhatott a németországi Sankt Augustinba Szentesi ifjúsági válogatott csapata a hagyományos pünkösdi tornára. A gárda átlagos életkora 16,5 év volt, tehát igencsak kicsik voltak labdarugóink a jól megtermett németek és csehek mellett. A mérkõzések kitûnõen gondozott vörös salakos pályán folytak. A rendezõ egyesület szép kiadvánnyal jelentkezett, amiben a támogatóik reklámjai mellett bemutatta, az összes csapatát, az óvodásoktól az öregfiúkig, képekkel, az edzõkkel. Üde színfolt volt a pálya mellett futkosó kicsi gyermekek csoportja, jól bánnak a labdával , szép, egységes szerelésben játszottak. A gyerekek szülei egytõl egyig ott voltak, szurkoltak a kis palántáknak. A gyerekekkel foglalkozó edzõk fiatalok, lelkesek voltak, mint kis focistáik. A kis gyerekek mérkõzéseit ifjúsági korú aktívan focizó játékvezetõ vezette. A tornán számunkra feltûnõ volt, hogy milyen lendületesen, sok futással játszák a német fiatalok a focit. Kár áltatni magunkat, hogy technikásak vagyunk, hiszen a lendületes, levegõben fejjel megcsúsztatott, sok ütközéssel tarkított mérkõzéseken sokszor kerültünk sakk-matt szituációba. Egy dolog azonban igaz, ha a futásmennyiséget fiataljainknál fel tudjuk pörgetni, van mit keresnünk. 14-16 éves korban a fizikai képzést elõtérbe kell helyeznünk, ha fel akarunk zárkózni az elithez.

A klub elnökével folytatott beszélgetésbõl kitûnt, hogy az általuk megrendezett gyerektornákon szerzett bevétel jelentõs szelete az éves költségvetésüknek. Üdítõ, csapolt sör, sült kolbász, a szülõk által összehordott sütemények értékesítésébõl jelentõs a klub bevétele.

Milyen következtetéseket vonhatunk le? Folytatni kell azt a megkezdett munkát, amit Szentesen elkezdtünk. A nyári focisulik rendszere nagyszerû dolog, minél több, hozzáértõ és lelkes futballistát kell bevonnunk a munkába.

A salakos pálya gyomtalanításával, gondozásával kímélhetjük a füveseket. Példamutató az a jelenség, hogy már 4 db. 5x2-es kapuval is rendelkezik a Sportközpont. Be kell fejeznünk a rugófal elõtti terep rendezését, hogy a gyerekek használni tudják a rugófalat. A pockos és szpari pályák öntözöttségét meg kell csinálni ezen a nyáron, a szpari világítását szintén be kell fejeznünk, az oszlopok már állnak, a befejezéshez azonban kell még pénz. A fiatalok sportolásának anyagi fedezetére meg kell csinálni egy alapítványt, ami korlátozott pénzszerzõ tevékenységet tud végezni. Gyerektornák rendezése minél többször ill. gyerekeink versenyeztetése minél színvonalasabb tornákon a feladatunk.

Személyes megjegyzésem: eredményesek csak az FC és a KINIZSI összefogásával lehetünk. Külön-külön szélmalomharc minden!!!

Tisztelettel: Gardalits Ferenc
a szentesi FC elnöke
Vissza