Bemutatkozom...

Az utóbbi idõben a labdarugó pályára látogató nézõk az FC csapatának 2-es számú mezében egy szõke, jó felépítésû, csupaszív fiatalembert láthatnak, aki szorgalmasan robog elõre és hátra, ahogyan azt éppen a csapat érdeke kívánja.
Nyugodtan elmondható, hogy õ már azon szentesi fiatalok egyike akit a szakvezetés elvárásának megfelelõen Buzsáky Ákos vezetõedzõ beépített a csapatába. Ez mindenképpen kuriózum, hiszen, mint azt bizonyára kevesen tudják, a szõke fiú mindössze 16 éves.
Sorozatunkat vele folytatjuk.
- Kérem mutatkozzon be az olvasóknak.
- Márté Lászlónak hívnak. Szentesen születtem. Édesapám is itt focizott és hozzá hasonlóan én is a Szentesi Vízmû SK-ban kezdtem el sportolni. Az elsõ edzõm Lengyel Károly volt.
- Mikor kezdett el focizni?
- Szinte a születésem után. Ahogy megtanultam járni már apukámmal együtt rúgtuk a labdát.
- Az ember úgy érzi a játékát nézve, hogy mindig hátvédet játszott…
- Nem, nem, eleinte jobbszélsõ voltam, sõt nyugodtan elmondhatom, hogy a balhátvéd kivételével már mindent játszottam a mezõnyben. Most a csapat érdeke azt kívánja, hogy felfutó jobb oldali védõt játszak és én igyekszem ezt minél jobban megvalósítani. Elõször Abonyi János volt edzõm próbált ki jobbhátvédként.
- Ha valaki figyeli a megyei mérkõzéseket, láthatja azt a sajnálatos tényt, hogy a csapatokban játszó hátvédek több esetben durván, idõnként kíméletlenül játszanak. Ezzel szemben Márté László játéka igen tiszta, tõle nem láthattunk még olyat, hogy szándékosan megrúgott volna valakit, úgy tûnik inkább, hogy fejjel, lábbal próbálja megelõzni ellenfelét. Ön, hogy érzi ezt Laci?
- Örülök annak, ha ezt lehet megállapítani. Az igazság az, hogy meg kellet változnom. Az ifjúsági csapatban elég sok problémám volt ebbõl, sárga lapjaim voltak és kétszer kiállítottak. Szerettem volna bekerülni a felnõtt csapatba és tudtam azt, hogy ez másképpen nem megy.
- Úgy tûnik, hogy Ön olyan típusú játékos, aki nem elégszik meg a védõmunkával önmagában, hanem támadni is szeret. A bedobásokat több esetben is Laci végzi el. A bedobás pedig valahol egy támadás elõkészítése…
- Igen, valóban szívesen futok fel a támadásokkal és sokszor szó szerint én dobom támadásba a társaimat.
- Mintha lehiggadt volna Laci. A kinizsi elleni meccsen például még rendkívül idegesnek tûnt, szinte alig sikerült valami. Most meg kapura lõ, bead, fejel. Nem?
- De. Nagyon féltem a bedobásoknál és tényleg ideges voltam. Azután az edzéseken Pisont Ricsivel sokat gyakoroltam és ma már úgy gondolom, hogy jobban megy.
- Jelent az valamit az Ön számára, hogy olyan játékostársai vannak, akik közül többen játszottak magasabb osztályokban?
- Feltétlenül. Éppen a tegnapi edzésen történt, hogy Juhos Peti mutatta nekem, Õ hogyan cselez. Nem elég csak lábbal cselezni, testtel is kell. Mások is biztatnak, segítenek, de összességében Verebélyi Józsi az, akitõl a legtöbb segítséget kapom. Folyamatosan próbál buzdítani. Szól nekem ha nem jól csinálom, de ez sohasem korholás a részérõl, hanem inkább ösztönzés.
- Hogy viseli ezt?
- Jól esik.
- Hogy érzi, fejlõdött a felnõtt csapatban a játéka?
- Igen, úgy érzem fejlõdtem, a szüleim is látják, hogy már nem vagdosom el a labdát, hanem próbálom megjátszani.
- Emlékszik még arra, amikor bemutatkozott a felnõttek között?
- Igen a Békéscsaba ellen. Nem gondoltam volna, hogy sor kerül a játékomra. Amikor beálltam, próbáltam arra koncentrálni, hogy a feladatomat minél jobban megoldjam. Arra az emberre, akit azon a mérkõzésen fogtam nem úgy gondoltam, mint egy NB I-es játékosra, hanem mint egy ellenfélre. Összességében elmondhatom, hogy nagy élmény volt a mérkõzés, köszönöm Buzsáky Ákosnak, hogy ehhez az élményhez segített.
- Édesapja hogyan reagált arra, hogy a fia NB I-es csapat ellen játszott?
- Meglepõdött.
- Térjünk vissza a tavaszra. Talán a legemlékezetesebb mérkõzése a Tápé elleni hazai gyõzelem volt, ahol 1-0-ás hazai vezetésnél az utolsó pillanatban szinte a gólvonalról vágta ki a labdát. Emlékszik erre?
- Igen. Ösztönös mozdulat volt. Azon a meccsen nagyon fel voltunk pörögve. Jó volt az egész védelem, a mérkõzésen élmény volt játszani.
- Laci, Ön még tanuló, igaz?
- Igen, 16 éves vagyok, a Pollák Antal Mûszaki Szakközépiskola 3. Osztályos tanulója. Egy hónap múlva negyedikes. Szeretném megragadni az alkalmat és köszönetet mondanék mindenek elõtt a szüleimnek, edzõimnek, különösen Buzsáky Ákosnak, akitõl sokat tanultam. Azután köszönetet mondanék Fekete Géza igazgató úrnak, Barta Lajos osztályfõnök úrnak, akik segítsége nélkül nem jutottam volna el Németországba.
- Délelõtt 9 óra. Hogyan tudott eljönni a beszélgetésre?
- Jó kérdés. Maradjunk annyiban, hogy nagyon sok segítséget kapok Ludányi Mihály tanár úrtól is. Neki is köszönök mindent.
- Végül tippeljünk! Ki fog kiesni az NB I-bõl?
- Sajnos a Pécs és a Csepel.
- Ki nyeri a megyei I.bajnokságot?
- Minden lehetséges, természetesen szeretném, ha az FC nyerné.
- Köszönöm a beszélgetést.
Bocskay István
Vissza