Előző
23. oldal

A tárgyakra felrótt tulajdonbélyegek, a tamgák, a tárgy ős tulajdonosa kapcsolatát fejezték ki. A tamgák jelölhettek személyi (családi), nemzetségi ős törzsi tulajdont. Használatukat a délorosz sztyeppen nem török népek, hanem a szarmaták vezették be, ős az alánok terjesztették el, de ők sem feltalálók. E korábbi ős a török típusú tamgák kapcsolata tisztázatlan. A korábbi tamgákat használó sztyeppi népek írását felderítő kutatások most bontakoznak ki. A török típusú tamgákban a rovásírás egyes betűváltozatai is feltűnnek. Összességükben a tamgák archaikusabbak ős az írástól független jelenségek, alkalmazásuk köre is sokkal szélesebb. Ám ugyanakkor a tulajdonbélyegek az írás alapelemeit képviselik, a kelet-európai népek írásjeleinek kialakulása a tamgák használatával párhuzamosan haladhatott, és messze az időszámításunk előtti évszázadokra megy vissza. Hasonló helyzetet kell feltételeznünk az ősmagyarok esetében is, akik szintén használtak tamgákat.
A túlvilági életről a magyaroknak ősi elképzeléseik voltak. A sírokba helyezett felszerelési és vagyontárgyak bizonyítják, hogy képzeteik szerint az elmúláson túli világban éppúgy szükség van ruhára, fegyverre, hátaslóra, szolgákra, mint a síron inneni életben. Az elhunyt férfiak által elpusztított ellenségeket jelképező balbalokat nem állítottak, de a török és a kaukázusi népek hiedelméhez hasonlóan azt tartották, hogy az elhunyt által életében legyőzött ellenfelek a túlvilágon szolgák lesznek. A túlvilági szolgálattal kapcsolatos hiedelmek még az őshazában kialakultak, mert a kora vaskori temetkezésekben találkozunk először gúzsba kötve eltemetett rabszolgákkal, és urukat a másvilágba is követő harcosokkal. Ezek a túlvilági életben is érvényesülő, úr-szolga viszonnyal összefüggő hiedelmek a magyaroknál nem sztyeppi környezetben keletkeztek; ott talán csak módosultak, mindenesetre megerősödtek.
A kétféle élet kapcsolatára rávilágító példákat a szaltovo-majaki temetkezésekben is találunk. A házasulandó korban elhunyt vagy már házas fiatalok testét varázzsal hintették be. Más esetben a nőtlen vagy már házas fiatal férfiak mellé, zsugorított helyzetben fiatal nőket temettek, a párok testét is parázzsal szórták meg. A különösen gazdag elhunyt fiatalokat növényekből készített fonattal, mintegy koszorúval vették körül. Idős elhunytak esetében ez a két rítus elmaradt.