Előző

22. oldal

Következő

Az ősmagyar mitológia töredékeiben maradt ránk. Elemei sok néppel közösek, ezért eredetüknek etnikumhoz kötése nem valósítható meg. Az Életfa-világfa képzetek az ugor magyarok kultúrájának ősi elemei. Ezek a képzetek távoli előzményekként esetleg közrejátszhattak a növényi motívumok megkedvelésében. Az életfa jelen volt a Szaszanida-kori iráni képzetekben, csakúgy, mint a kaukázusi oszétok nart (hősi) eposzaiban, mondáiban. Az oszét nart jelentése óriás. Az iráni és kaukázusi mondákban a napisten lányát félig szárnyas, félig emlős, képzeletbeli ragadozó állat ragadta el. A napisten és lánya az életfa-mondakörhöz tartozik. Az oszét eposzok a nartok fegyverzetének, ruházatának, ékszereinek és temetkezési szertartásainak előadásával mintegy megelevenítik az észak-kaukázusi régészeti emlékeket. A nagyszentmiklósi kincs 2. számú korsóján és a 7. számún is női alakot karmai közt tartó szárnyas fantázialény van. A karmai közt emberalakot tartó szárnyas ragadozó egyaránt utalhat indiai, iráni és kaukázusi eredetű mítoszokra. A nagyszentmiklósi korsókon található ábrázolások ihletőiként az eurázsiai népek körében általános ősi mítoszkör jöhet számításba, amelyik Irán és a Kaukázus tőszomszédságában friss ösztönzést kaphatott.
A keselyű, ölyv, karvaly, sólyom, szongor (sólyomfajta ragadozó) ős a turul honfoglalás előtti török jövevényszavak. A ragadozó madarakra vonatkozó gazdag szókincs jelzi, hogy ezek az állatok az ősmagyarok életében nagy szerepet játszottak, nyilván a velük folytatott vadászat révén. A turult galambász héjának szokás tartani; eredetileg sólymot vagy sas-féle madarat jelentett. A magyar hagyomány mitologikus környezetében jelenik meg, az Emesére alászálló madár isteni látomás, eredetében totemhiedelem.A kiterjesztett szárnyú ragadozó madár, valamint a képzelet szülte szárnyas ragadozók, amelyek mellükön vagy szárnyukon emberi alakot, illetve arcot hordoznak, a bronz kisplasztikában és a kultikus fegyvereken az i. e. 1. évezredben jelentek meg a Volga-Káma vidéki finnugorok körében. A köztük gyakori képzeleti lények elvileg különböznek a mitikus, ám a földi lényekkel azonos totemállatoktól. Az elvonatkoztatott ábrázolásokban a totemhiedelmeknél magasabb rendű képzetek keletkezése érhető tetten.