Előző
18. oldal

Akármelyik évszámból levont 50 Vagy 55 esztendő nagyjából 895 körüli időponthoz, a 9. század 90-es éveihez vezet. Az 50-55 év az emlékezet számára reális távolság. A magyar besenyő háború színhelye Etelköz, időpontja 895 körül.
A Volgán túlról Etelközbe vándorló besenyők útvonalát nem ismerjük, de ahhoz, hogy a Kazáriától nyugatra fekvő Etelközbe jussanak vagy érinteniük kellett, vagy át kellett kelniük a Kaganátus területén. A Volga és a Don közötti szűkület fontos kereskedelmi átkelőhely volt, ahol az akkori hajókat szárazföldön átvontatták. Erre a műveletre utal a rövid vízválasztók orosz "volok" neve, ami vonszolást jelent. A besenyők Urál-Emba menti lakóhelyei ettől a ponttól északabbra voltak. így valószínű, hogy Kazáriától északra keltek át a Volgán.
Az elkeseredett besenyők megjelenése Kazárország nyugati szomszédságában súlyos következményekkel járt a Kaganátus földműves népeire nézve. A magyar-besenyő küzdelem kemény volt, mert a 10. század közepén a két nép kölcsönösen tartott egymástól.
A besenyők megnyitották az utat a Közép- és Belső-Ázsiából eljövő nomád népek előtt, akikre szintén nyomás nehezedett.
A 7. század közepén érkezett bevándorló népek kultúrájában a népek, néptöredékek és műveltségeik egymásra rétegződtek, egymásba olvadtak. A délorosz sztyepp földrajzi kapui nyitottak, művelődési tekintetben a határ Európa és Ázsia között, a Kijevi Oroszország felemelkedéséig, bizonytalan volt. A Fekete-tenger partszegélyén kialakult az antik görög városok iparművészete, a közel-keleti perzsa, majd perzsa-hellén művészet megtermékenyítette a szkíták, szarmaták és más sztyeppi népek ízlését. A magyar törzsekkel érintkező, velük keveredő alánok részben a szarmaták leszármazottai, műveltségük folytatói voltak. Az ősmagyarok sztyeppi tartózkodása idején az antik hagyományok egyenes ági örökösei, a Fekete-tenger parti bizánci városok. ha virágzásuk már régen feledésbe is ment, még léteztek. Bennük a hátra-maradt, részben e városokba húzódott sztyeppi néptöredékek, gótok és alánok műveltsége ötvöződött.