Előző

5. oldal

Következő

Ezek közvetlenül a dinasztia uralma alá kerültek; férfinépük mindenkor hadba vonulni tartozott, és a magyar sereghez képest az előőrsöt és a hátvédet adta. Településhelyük általában a hétmagyarok peremvidéke volt. Ha a kabarok a honfoglalás után átmenetileg kedvezőbb helyzetbe kerültek is, azt a honfoglalás sajátos lefolyása hozta magával.
A harmadik csoportba a nem katonáskodó alávetett népeket sorolták; ezek nyestadóval és termelvényeikkel szolgáltak annak a törzsfőnek, akinek területén laktak.
A negyedik régióba a "hetedhét országon túl" lakó népek számítottak. A nomád uralkodók legfőbb törekvése volt, hogy a kívül fekvő világot rendszeres adóztatásra kényszerítsék. Ha nem kaptak rendszeresen ajándékot vagy összegben meghatározott pénzt, hadjáratokat indítottak, és addig pusztítottak, zsákmányoltak, amíg a "lázadó" nép belátta, hogy okosabb lázongás nélkül megváltani a békét. Ez a szemlélet tükröződik a türk uralkodók és a mongol kánok feljegyzett megnyilatkozásaiból. Ha a magyar kettős fejedelemség nem is állott ezen a szinten, adva volt a vezető rétegben egy nomád türk szemléleti örökség, és a sikeres kalandozások nyomán kialakult egy olyan katonai fölényérzet, ami ennek a szemléletnek a felelevenítését elősegítette.

NOMÁD HÓDÍTÓ SZEMLÉLET

Az első kalandozások kétségtelenül nem a "Napkelettől Napnyugatig minden nép nekem adózik" szemléletből fakadtak. Katonai Segítséget kérő, jó ajánlatot tevő követek érkeztek a magyar fejedelmekhez, s ők kihasználták a konjunktúrát, ami a feudális Európa urainak szüntelen egymás elleni harcaiból adódott. A magyar fejedelmek katonai kísérete meg éppenséggel kikényszerítette az ilyen akciókban való részvételt. A fejedelmek uralmát biztosító katonai kíséret Ugyanis megízlelve a nyugati kalandozás és zsákmányszerzés örömeit, a fiatal nők elrablását, a kolostori pincék feltörését, az arany és ezüst kegyszerek, textíliák és fegyverek felmálházását, a szarvasmarhák és lovak elhajtását, újabb és újabb zsákmányszerző hadjáratra sarkallta a vezéreket.