Előző
4. oldal

A Császár, király vagy fejedelem elküldte valamely bizalmasát követségbe a magyarok fejedelmeihez, gazdag ajándékokkal és még csábítóbb ígéretekkel. Kurszán, Árpád, majd utódai fontolóra vették az ajánlatot, és vagy elvetették, mint Gábriel bizánci küldött esetében tették, aki a besenyők megtámadását kérte, vagy elfogadták, és a szövetséget nomád rítus szerint is megerősítették. Az akció sikeres lebonyolításához a szükséges segítséget is megkövetelték - szabad átvonulást, kalauzolást, a révek használatát, mint például Bajorországban -‚ valamint túszokat adtak és vettek biztosítékul.
Különleges fontosságú megállapodásokra, mint amilyen a hosszú lejáratú békeszerződések kötése vagy megújítása volt, valamelyik főméltóság - egy Árpád-házi dux társaságában - személyesen látogatott el, és az uralkodóval közvetlenül szerződött. ilyen volt például Árpád fia Tarhos és Bogát harka(?) szerződése Berengárral vagy Tevel fia Tormás és Bulcsu harka szerződésmegújítása Bíborbanszületett Konstantinnal, aki a Bizáncba jött szerződő feleket barátaivá fogadta, és a megkeresztelkedett Bulcsút római patríciusi ranggal tüntette ki.
A kalandozó hadjáratok csaknem kivétel nélkül beilleszthetők a szövetségekkel szabályozott diplomáciai kapcsolatok rendjébe. Ezek révén a magyar fejedelmek szívesen küldték könnyűlovas seregük egy rcszét valamilyen jól "jövedelmező" akcióra, de még szívesebben vették, ha, fáradság és emberélet kockáztatása nélkül, házhoz szállítva kapták a béke megváltására küldött nemesfémet és szöveteket.
A magyar fejedelmek a más népekhez és külföldi országokhoz való viszonyukban olyan felfogást követtek, mint más nomád uralkodók.
Az Árpádok uralma elsősorban a "hétmagyar" törzsre támaszkodott; ez teremtett adójával az uralomnak gazdasági alapot, ez szolgáltatott elsődlegesen katonai erőt az uralom fenntartására.
A magyar törzseknél némileg kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek a csatlakozott népek, egyrészt a három kabar törzs a székelyekkel, másrészt az itt talált és a magyarokhoz átállt néprészek.