Előző

2. oldal

Következő

Ellenkező előjelű elfogult nézet, amely a magyarokat másoknál alacsonyabb rendű, kultúraromboló népnek kívánja feltüntetni, e hadjáratokban nem lát egyebet, mint alkalomszerű rablást, pusztítást, melyben a nomád férfinép mindenestől részt vett, s minthogy a fejlettebb népek nem voltak barbárok, az ő hasonló hadjárataik más megítélés alá esnek. A 10. századi Európa azonban kevésbé tett különbséget pusztítás és pusztítás között. Ruotger például a 10. század derekán Madarász Henrik trónra lépéséről szólva ezt írta: "Emitt a dánok szárazföldet és tengereket uraló vad népe, amott százfelől a barbár szlávok őrjöngése fogcsikorgatva meredezett, nem kevésbé a magyarok üldöző kegyetlensége, áthágva a morvák határait, amelyeket nem sokkal azelőtt kegyetlen féktelenséggel sajátított ki birodalmának, minden tartományát tűzzel-vassal, széltében hosszában pusztította." Ruotger, azonban itt megfeledkezett arról, hogy a morvák előzőleg ugyanúgy pusztították a szomszéd tartományokat, mint a velük szemben álló frankok Morvaországot, valamint a magyarokat felbérelő keresztény hatalmasságok más országokat. A fő különbség a magyarok és más népek hadjáratai között abban állt, hogy a magyarok sokkal nagyobb lovassággal rendelkeztek, mint mások, és lovasaik tízszer akkora területet tudtak meglepetésszerűen feldúlni, mint szövetségeseik, s éppen ezzel a többlettel váltak olyan rettegetté, mint Attila hunjai, valamint a hajón kalandozó normannok és arabok.
Az is kérdéses, hogy a heterogén magyar törzsszövetség harcaiban mennyiben lehet finnugor-magyar akciókat látni. Ha meggondoljuk, hogy a magyar törzsszövetségnek éppen harcos rétegeiben voltak erősebben képviselve török és iráni elemek, de mellettük szláv fegyvertársakról is említés maradt, akkor nyilvánvaló, hogy a kalandozókat nem lehet a modern nyelvi nemzet fogalmával megközelíteni és megítélni.